Szellő lapozza, napfény olvas

a levelekből lassú létet,

tenger csobog a rostok hosszas

szálaiban s tengernyi élet,

szüntelen expedíció,

fölfedezni gúzsos szabályok

mélyén a tömör szabadságot,

hogy lenni fáj, mert lenni jó;

hogy a törzsnek nincs oldala:

gyökértől az ágak hegyéig

minden sejtjében gyümölcs érik,

s minden gyümölcsben ott a fa.

Halmai Tamás (1975)

Legutóbbi, Isteni fény, emberi lény című

kötetét idén adta közre a Kortárs Kiadó.