- Ön katonáskodott a vietnami háborúban, játékfilmben bírálta Nixont és az utóbbi években készült dokumentumfilmjeiben még radikálisabban a baloldal védelmére kelt. Hol áll most a politikai palettán?

- Momentán? Az a legjobb megfogalmazás, hogy független vagyok.

- Szerintem viszont új dokumentumfilmje alapján szociáldemokrata.

- Nem hangzik rosszul! Elfogadom, de a klasszikus francia értelemben. Csak kereszténydemokratának ne nézzen! Jobbat mondok: sztoikus demokrata vagyok. A jóság politikusa.

- A jóság és a politika köszönő viszonyban?

- Már miért ne? Történelmi példák sora bizonyítja, hogy előfordult ilyen.

- És mi tartja vissza, hogy politikai pályára lépjen?

- Csak az a néhány apró paca az életrajzomon, amiért lépten-nyomon megköveznének. Különben semmi nem tartana viszsza. Kivéve, hogy egyrészt nincs a zsebemben az a több százmillió dollár, ami egy kampányhoz kell, másrészt meg nem hiszem, hogy hosszasan kibirnám azt a sok barmot, aki a politikában matat. Maga is tudja, hogy a politika nem habostorta. Itt az élő példa, Chávez. Álló nap rojtosra tépi a száját, győzködi a hülyéket. Úgyhogy inkább maradok a drámánál, mert a fantáziám nem pofázik vissza.

- Hugo Chávez reputációja sem makulátlan.

- Csakhogy velem ellentétben erről nem ő, hanem az amerikai és az európai média tehet. Könnyű valakit folyamatosan lediktátorozni meg pofozógépnek nézni. A venezuelai sajtó 90 százaléka gyűlöli Chávezt, ő meg tűri. Tűri! Ha nálunk, az Egyesült Államokban azt ugatná valamelyik lap, hogy le a kormánnyal, államcsínyt akarunk, úgy zárná be a szövetségi kommunikációs hivatal, hogy még meg se száradt a betű. Chávez meg hagyja. Én ezt az embert azóta tisztelem, mióta tudom, hogy a felére csökkentette a szegénységi rátát Venezuelában. Igaz, hogy az államosíás már a hetvenes években lezajlott, de kizárólag Chávez érdeme, hogy kitekerte a gazdaságot a felső középosztály kezéből és lábra állította a társadalmat a közoktatással, a közegészségüggyel és a munkalehetőségekkel. Bort prédikált és azt is ivott. Fehér holló az ilyen a politikában. Közben a nyugati társadalmak meg sorra korrumpálódtak, mert beletörődtek, hogy a politika csak ígérget, semmit nem teljesít. Chávez bezzeg megcsinálta. De most őszintén, mi akadályozza Obamát, hogy beváltsa az ígéreteit?! Persze, értem. Nem piszkoljuk be a kezünket Hondurasban, csak szép csöndesen öt új katonai bázist létesítünk Kolumbiában, mert mi majd megmutatjuk, ki az úr a kábítószer elleni háborúban, meg a terrorizmus elleni harcban. Közben Obama nyomja a szöveget, hogy én vagyok az új seprű, aki jól seper, lám, lám, az én bőröm is színes, mint a tiétek, csapjunk egymás kezébe, mert végül is haverok vagyunk, csak éppen a hátam mögé bújt ez az átörökölt fránya amerikai kormány, amelyik képtelen leszokni arról, hogy lekezelje és elnyomja Latin-Amerikát. Csak azt nem értem, miért vagyunk meglepve, hogy gyűlölnek minket odalenn délen?! És hogy nyolc latin-amerikai ország uniszónóban felrúgja a washingtoni konszenzust. Ez az utóbbi évek legizgalmasabb sztorija! Csak az a baj, hogy az amerikaiak testületileg fütyülnek rá. Nem értik, és nem is akarják érteni. Gőzük sincs, hogy Morales indián, Correa a szakszervezeti mozgalom sarja, csak azt tudják, hogy Latin-Amerika valahol ott van a kert végében, ahol a budi. Se Chávez, se a többi déli latin nem kér se belőlünk, se a helikoptereinkből, se a titkolózásunkból, se a kontrollunkból, de még a Nemzetközi Pénzalapból sem.

- Mintha kicsit kiábrándult volna Obamából.

- A mézesheteknek tényleg annyi, de a reményt még nem adtuk fel. Obama okos, intelligens fickó, belátom. De kérdés, hogy boldogul-e a becsontosodott amerikai kormánnyal, amit örökölt. Azokkal a kövületekkel, akik kihajtották belőle az afganisztáni háborút, hogy életben tartsuk a dollárt. Tényleg ez az egyetlen üdvözítő megoldás, hogy megmentsük a birodalmat? Évek óta koptatom a számat, hogy a dollár zuhanását csak akkor tudjuk megállitani, ha a pincétől a padlásig nagytakarítást csinálunk.

- Hogyan?

- Tágra kell nyitni a kaput, hadd tóduljanak befelé! Mert csak a bevándorlók tudnak és akarnak dolgozni. Minél több az illegális, annál jobb. Latinok, ázsiaiak, nosza! A francba az elkényelmesedett amerikai fehér lumpenmentalitással, hogy a kisujjadat se kell megmozdítanod, máris repül a sült galamb! Michael Moore-nak van igaza, mikor azt mondja, hogy aki öreg Amerikában, mint én, az mind dögöljön meg. Nyugdíj?! Maga viccel! Ki az, aki Amerikában ma megél a nyugdíjából? Tőlem jósolhatnak a kapitóliumban 10-20, de még akár 25 százalékos munkaerőnövekedést is, akkor is sorra szűnnek meg a munkahelyek. A kapitalizmusban annyi humanizmus sincs, mint körmöm alatt a piszok. Szemrebbenés nélkül vágják ki az életerős emberek tömegeit az utcára. Nincs rájuk szükség. Mert a kapitalizmusban csak ára van az embernek, értéke nincs.

- S most ezzel a szellemi-lelki indulattal durálja magát neki a Tőzsdecápák 2. rendezésének?

- Ne keverjük! A Tőzsdecápák 2. embermese lesz, nem politikai vörös farok. Arról a belterjes mikrokozmoszról szól, ami bűzlik a pénztől. New York szívéről, ahonnan a világot dirigálják. 2008-at írunk, Gekko kijön a dutyiból és ilyen-olyan dörzsölt fondorlatokkal szépen viszszakapaszkodik oda, ahonnan lezuhant. Eszem ágában sem volt játékfilmhez nyúlni, de nem tudtam ellenállni a forgatókönyvnek, és ha most sikerül derékba kapnom ezt a filmet, amerikai szem nem marad szárazon! Igen, töredelmesen bevallom, drukkolok Amerikának. Sőt még azt is kimondom, hogy nagyon féltem. Már beleugrani is eszelős ötlet volt az afgán háborúba, folytatni pedig még nagyobb őrület. De nálunk senki nem képes analitikusan gondolkodni. Csak ülünk, mint a béna kacsa. Hogy ebből hogy mászunk ki? És hogy mi lesz az egészségügyi reformmal? Egyáltalán: mi lesz bármivel?

- Például ezzel a dokumentumfilmmel, amelynek még nincs amerikai forgalmazója.

- Hát nem rémálom?! Hála az amerikai sajtónak, amely bábeli csúcsokat döntöget: 500 nézhetetlen, zagyva csatornánk van, de a hírteleviziózás megszűnt. Dől a blabla, ami szart se ér. Amerikában ma már a hiradót is profitra mérik. Hogy ezt a filmet otthon hol fogom elsütni? Valószínűleg sehol. De tudja mit?! Ez legyen a legnagyobb bajom!

Velence, 2009. szeptember