Fehér alapon vörös kereszt - a jel, amelyet ma a világon minden ember ugyanúgy ért. Segítségnyújtás - bárhol és bárkinek. Az eszme éppen 150 éve, született, egy óriási áldozatokat követelő harctéren, Solferinóban, ahol 1859. június 24-én az osztrák és a francia-szárd haderők csaptak össze. Henry Dunant svájci üzletember a negyvenezer halott és sebesült láttán kétségbeesve keresett segítséget. A szomszédos faluban önkéntes segélycsapatokat szervezett, amelyek nemzetiségre való tekintet nélkül vettek részt az ápolásban, segítségnyújtásban. A civilek segítőkészsége láttán Henry Dunant ekkor találta ki, hogy a háborúk áldozatainak védelmére alakuljon önálló segélyszervezet.

A Vöröskereszt végül 1863-ban jött létre, majd sorra alakultak a nemzeti társaságok, amelyek a humanitárius eszmét és a közös jelképet elfogadva kezdték a segítségnyújtást, kezdetben elsősorban a háborúk sérültjeinek. A mozgalom azóta 186 országban működik, ma már kiterjedt az iszlám országokra is, így a jelkép kiegészült a vörös félholddal.

Genfi székhellyel önálló felügyelőszerve is alakult, amely a svájci semlegesség alapján közvetít a konfliktusokban és felügyeli a humanitárius jogok betartását. Egyebek mellett ügyel arra is, hogy a nemzeti társaságok tevékenységében érvényesüljön a mozgalom hét alapelve, az emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és az egyetemesség.

A humanitárius mozgalom Magyarországot 1881-ben érte el: saját, nemzeti intézményünk a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete néven alakult. Az egyletnek fel kellett készülnie a háborúban teljesítendő feladataira. Vállalta szükségkórházak, sebesültszállító oszlopok felállítását, tábori kórházak utánpótlását, Magyarországra érkező sebesültek és beteg katonák ellátását. Sorsjegykötvények kibocsátásával jelentős fejlesztéseket kezdtek, ebből épült például a mai Sportkórház. Alakult tudósítói iroda, amely a hozzátartozókat értesítette az elesett és sebesült katonák, hadifoglyok ügyében. A két világháború között létrehozták a főútvonalak mellett az elsősegélynyújtó állomásokat, tizenhat balatoni viharjelző állomást, a dunai vízimentő és viharjelző szolgálatot. 1937-re kiépült a légi mentő-, elsősegély-betegszállító szolgálat, a szociális segélyező rendszer. 1921-ben Magyar Ifjúsági Vöröskereszt alakult, amelynek szervezésében az ifjúság részt vett a rászorulók segélyezésében, adományok gyűjtésében. Kezdeményezésükre 1925-ben rendezték meg először az anyák napját, 1939-ben pedig útjára indult a Vöröskereszt Véradó Központja. A Magyar Vöröskereszt 1948-ban már 228 intézménnyel rendelkezett, köztük voltak közkórházak, a Heine Medin Intézet, orvosi rendelőintézetek, gyermekotthonok, bölcsődék, amelyek több tízezer felnőtt és gyermek egészségügyi és szociális ellátását tették lehetővé.

A Magyar Vöröskereszt mai feladatai részben a hagyományos programokra, részben az új társadalmi szükségletekre épültek. A főbb feladatok közé tartozik a szociális ellátó rendszer, és az intézmények működtetése, az ifjúság egészségnevelése, a véradásszervezés, az elsősegélynyújtás oktatása, a katasztrófasegélyezés és mentés, a keresőszolgálat.