Ettől persze nem lesz jobb kedvünk, de mi tényleg megmondtuk. Szeptember végén, amikor eredménytelenné nyilvánította a főváros vezetése a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot, lapunk véleményrovatában így fogalmaztunk:

„Ha tippelnünk kéne, a magunk részéről azt mondanánk: Balázs Péterből természetesen színigazgató lesz a Szent István körúton, de a győzelméről majd a nagy tavaszi választási dömping lecsengése után döntenek.” Most éppen a legjobb úton haladunk efelé. Öt év helyett mindössze másfélre hirdették meg a pályázatot, és erre egyedül a jelenlegi direktor, Eszenyi Enikő jelentkezett. Balázs Péter vár a sorára.

Hogy milyen lesz az a NER-kompatibilis Vígszínház, amelyet majd ő visz Újlipótváros bejáratában, azt eddig is tudhatta mindenki, aki – akár egy szilveszteri műsor erejéig – belelesett a szolnoki színház mindennapjaiba.

Most viszont már Balázs bonvivános nyilatkozata is segít eligazodni, amelyben mostani hátralépését magyarázza: „Hiszem, hogy az én polgári színházi törekvéseimnek helye van a főváros színházi életében, de azt nem szeretném, hogy elképzeléseim politikai csatározásokra adjanak okot” – írta, és ilyenkor egy jobb operettben megszakad a szív, de legalábbis mindenki dalra fakad.

Mi viszont legalább rögzítsük, hogy a „politikai csatározások” jelen esetben az amiatti jogos elemi felháborodást takarják, hogy Tarlós főpolgármester és a Fidesz minden szakmai érvet sutba dobva, a mérhető teljesítményről tudomást sem véve egy politikai kegyencet készül(t) a város egyik legnagyobb színháza élére állítani.

Hogy ez polgári törekvés-e, azt nem tudjuk, de hogy mára kvázi normává vált az országban, az biztos. És lám, még nekik is áll följebb.