Az egybegyűltek mindmellékesen persze ünnepeltek is. Tízéves volt éppen a magyarországi Good Templar rend, az alkohol rombolását legyűrni hivatott szervezetek élharcosa. A talán legismertebb a mintegy száz hazai szabadkőműves páholy közül.

Csaknem fél évszázaddal korábban történt, hogy orvosok, értelmiségiek és tollforgatók egy markáns csoportja felismerte: a szegényebb néprétegek nyomoráért és rossz egészségügyi állapotáért, a betegségek terjedéséért és a korai halálért komoly részben az alkohol tehető felelőssé. Az alkoholizmust elítélendő szokásból betegséggé avatták, majd erőteljes felvilágosító munkába fogtak.

Olyan szervezetek alakultak, mint az Alkoholellenes Munkás Egyesület és az Országos Alkoholellenes Egyesület, megjelentették az Absztinens című közlönyt. Amikor pedig 1901-ben - a párizsi világkiállításról hazatérő anyagból - megalakult a Társadalmi Múzeum, annak népegészségügyi, felvilágosító anyagában az alkoholizmus elleni küzdelem külön gyűjteményt és kiállítást kapott, amelyet délelőttönként ingyen tekinthetett meg az érdeklődő közönség. A múzeum értesítőjében ráadásul híven közölték az afféle tanácskozások jegyzőkönyveit, mint például a Good Templar rend jubileumi ülése.

A XX. század első éveiben brosúrák tucatjai születtek arról a kérdésről, hogyan lehet jobban, egészségesebben élni. Ezek kvinteszenciáját adja például ifjabb Szederkényi Nándor esszéje - Mit értünk természetszerű élet alatt? -, amelyben a szerző évszázados rossz szokásokkal való leszámolásra szólítja fel olvasóit. Mint írja, "nevelésrendszerünk téves alapokon áll, és ezt a téves alapot megkorrigálni nem lehet, a rendszert egészen új alapokra kell fektetni. Ez az alap pedig nem lehet más, mint a természetes életmód követése és tanítása".

A természetes életmód ismérvei pedig a következők: a húst teljesen mellőző táplálkozás, a test "emberi formában" - azaz zsírlerakódás nélkül - való megtartása és persze az alkohollal való teljes leszámolás. Ez utóbbi alátámasztására a szerző még egy kísérletet is felidézett. Egy tanító egy álló héten át hol az első A, hol az első B osztálylyal itatott bort, majd ugyanazt a számtani feladatot adta nekik. Az eredmény magáért beszélt: "az az osztály, amely aznap bort kapott (persze mérsékelt mennyiségben), nem tudta helyesen megoldani a számtani feladatot, s a másik, amelyik ebben az italban nem részesült, könnyűséggel számította ki feladatát".

Mindezek az érvek természetesen az államokat sem hagyhatták hidegen. Holitscher doktor akadémiai előadásában órákon át sorolta azokat a módszereket, amelyekkel az egyes országok adminisztratív intézkedések révén igyekeztek útját állni az alkoholizmus terjedésének. Négy különböző stratégiát figyelt meg Európában és a tengerentúlon. Voltak, akik - "hogy a szeszes italok élvezetére való kísértés kisebb legyen" - a kimérések számát igyekeztek korlátozni: ezen a téren Belgium járt elöl jó példával. Mások (mint például a brit döntéshozók) az alkoholkimérés idejét próbálták korlátok közé szorítani, habár - ezt a doktor is elismerte - "aki az angol bárokat és azok erkölcseit ismeri, tudja, hogy ez a két óra teljesen elegendő arra, hogy számtalan súlyos alkoholmérgezésnek legyen okozója".

Volt aztán olyan megoldás, amely a fiatalokat, a sorozások alanyait, a búcsúk népét vagy épp a sztrájkolókat tartották távol az alkohol élvezetétől. Végül pedig a legkézenfekvőbb ötlet: a szeszes italok árának adóztatás útján való felemelése. Ennek kapcsán azonban Holitscher doktor igyekezett gyorsan felidézni a svájci példát, amely - mint mondta - hamar visszaütött. "Nem járulhatunk hozzá, hogy az alkoholtizedből népolvasótermeket vagy sporttelepeket és egyéb szép és hasznos dolgokat létesítsenek, mert nagy veszéllyel járna.

Az alkoholtized hatása kezdene jelentkezni: a fogyasztás csökkenne, vele együtt az alkoholtized is, az áldásos intézmények, amelyeket abból teremtettek, kezdenének anyagi zavarokkal küzdeni, a vezetők pedig kezdenének félni, és kijelentenék, hogy a dolog így nem folytatható, a népkönyvtár, a tejautomata stb. nagyon szükséges, fenntartásuk nem veszélyeztethető, igyanak az emberek valamicskével többet".

A Good Templar rend mindazonáltal szabadkőműves páholy volt, ezért saját szertartásrendjét sem hagyhatta figyelmen kívül. A szombati ünnepi rendezvény után másnap, május 7-én a Társadalomtudományi Társaság előadótermében megtartotta évi rendes nagypáholyülését, majd ankét következett. Itt állt elő dr. Stein Fülöp és dr. Katona Imre a társaság tulajdonképpeni javaslatával: a vasárnapi kocsmaszünet elrendelésének ötletével.

Ennek indoklásául azt kívánták bizonyítani, hogy habár az ország lakosaira fejenként jutó évi 5,58 liter abszolút alkoholt zömmel pálinka formájában fogyasztja el a lakosság, a változást szorgalmazók zöme valójában a sörgyárosok és bortermelők közül került ki. Márpedig - jelentették ki - az alkoholfogyasztás más irányba terelése nem megoldás, a bajon csak a teljes tilalom segíthet. S mivel a statisztikák szerint a legsúlyosabb bűncselekmények 85 százalékát szombat délutántól hétfő reggelig követik el, s a munkahelyi késések és balesetek száma is hétfőn a legnagyobb, valódi eredményt csak az alkoholárusítás 36 órás, teljes tilalmával lehet elérni. (Amit - mondták - a közvélemény is támogat.)

Az ankét pedig nemcsak magáévá tette ezt az érvelést, hanem rögvest országos mozgalmat is indított: ennek révén igyekezett javaslatát a kormánnyal és az országgyűléssel elfogadtatni, valamint meggyökereztetni a felvilágosító jellegű absztinens hét intézményét.

Dr. Stein Fülöp orvos - nem mellékesen a pszichoanalízis hazai úttörője -, aki elnökként működött közre az ankét megtartásában, igen optimista szavakkal zárta a gyűlést. Mint mondta, "az alkoholellenes küzdelem a mai nappal új korszakba lép, amelyben a tettek fognak beszélni".

Aztán eltelt néhány év, jött a világháború, aztán az őszirózsás forradalom, majd 1919. március 21. és a Tanácsköztársaság kikiáltása. Madzsar József népjóléti államtitkárként vállalt szerepet ebben a kormányban, így nem lepődhetünk meg azon, hogy a forradalmi kormányzótanács 2. sorszámú rendelete teljes és általános alkoholtilalmat rendelt el az országban. Igaz, ezt napokon belül enyhíteni, lazítani kellett, mert a nép tiltakozása igen magasra szökött.

Ellenben a Good Templar rendet, egyetemben az összes többi egylettel, szervezettel és szabadkőműves páholylyal, rendeletileg betiltották. Ebben a formában nem is alakult újra többé, mára pedig Rumbach Sebestyén utca 5. alatti páholyháza helyén is egy óriási, ablaktalan áramátalakító áll. A Társadalmi Múzeum gyűjteményét is kár volna keresni, a második világháborús ostromban teljesen megsemmisült. A helyzetről talán mégis az mond a legtöbbet, hogy a rend megalakulásának százéves évfordulóján már 11 liter fölött volt az egy lakosra jutó tisztaszesz-fogyasztás Magyarországon.