Igyunk

Most bosszankodhat csak igazán a miniszterelnök, hogy tavaly olyan nagylelkűen megadta a magyar népnek az otthoni pálinkafőzés szabadságát.

Persze akkor még valószínűleg ő sem gondolta, hogy egy év múlva mennyire hiányozni fog az a pár milliárd forint is, amit akkor – kissé talán elhamarkodottan –az emberek zsebében hagyott.

A százmilliárd forintos hiány persze csak első hallásra sok.

Ám ha csak egy kicsit is utánaszámolunk... Egy liter ötvenfokos pálinka jövedéki adója egy ezres. Tehát egy felesre 50 forint jut. Eszerint, ha az ország mintegy nyolcmillió felnőtt lakosa az év hátralévő négy hónapjában az eddig elfogyasztott töményszeszmennyiség felett még felhajt fejenként 250 felest (azaz naponta kettőt-hármat), máris megvan a hiányzó százmilliárd. A kormányfő által kilátásba helyezett többi adóemelésből származó bevétel ez esetben már csak hab lenne a tortán.

Igyunk hát. Igyuk egyenesbe a költségvetést, közben rágcsáljunk marékszámra chipsadóval sújtott sós akármiket – persze szigorúan csakis az államkassza érdekében –, és az ország pénzügyei már decemberre egyenesbe jöhetnek.

Persze januárra igencsak megfájdulna a fejünk. Nem kizárt, hogy az év végéig összeivott költségvetési egyensúly jövőre a hónapokra lerészegedett tömegek gyógykezelésének költségei és a sok ivás miatt kieső termelés hatására újra negatívba fordul.

Mégse aggódjunk.

Jövőre az elvonókúrák díjának felemelésével újra helyreállíthatjuk a pénzügyi egyensúlyt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.