A Legfőbb Ügyészség tíz hónappal később, 2006 májusában (már az áprilisban lezajlott országgyűlési választások után) törvénysértőnek minősítette a szerződéshosszabbítást és annak visszavonását kezdeményezte, de ez nem történt meg.

2006. JÚLIUS 10-ÉN egyéves huzavona után, ötödik nekifutásra sikerült megválasztani Such Györgyöt a Magyar Rádió elnökének. (Az elnökségben ülő pártdelegáltak már egy évvel korábban is őt jelölték, de a „civil” kurátorok körében, akárcsak korábban Kondor Katalinnak, nem volt elegendő támogatottsága. Ezúttal is meg kellett várni, hogy a civil kurátorok kicserélődjenek.) Az elnökválasztás sikerét az magyarázza, hogy a Cégbíróság döntése értelmében újabb kudarc esetén a kuratórium szocialista elnöke, Gellért Kis Gábor irányíthatta volna az intézményt. (Ezzel a kínálkozó lehetőséggel a kormánypártok nem kívántak élni, illetve visszaélni.)

OKTÓBER 10-ÉN Semjén Zsolt a Kossuth téren tüntetők előtt bejelenti, hogy „a Fidesz és a KDNP a jövőben nem vesz részt a köztévé Nap-kelte című műsorában. Nem akadályozzuk Orosz urat és Aczél urat, hogy agitprop tevékenységüket kifejtsék”. Semjén szerint a Nap-kelte és az egész „lakáj sajtó” a kormány cinkosa és bűnrészes az igazság elleplezésében. „Ma már csak kormány-televízióról beszélhetünk, mely ellentétes minden európai közszolgálati gyakorlattal.” Előzőleg az SZDSZ jelentette be, hogy politikusaik bojkottálják a Hír TV-t, mely dicsőséges forradalmi megmozdulásként közvetítette a Magyar Televízió épületének ostromát.

EGY ÉVVEL KÉSŐBB, 2007 SZEPTEMBERÉBEN Orosz József és Aczél Endre kikerült a Nap-keltéből. Mindkettőjüket felszólította az MTV közéleti főszerkesztősége, hogy válasszanak a Klubrádió és a Napkelte között, mert a Klubrádióban és a közszolgálati televízióban való szereplés összeférhetetlen. Ez a párhuzamosság mindkét műsorvezető esetében hosszú ideje fennállt, Orosz esetében már akkor is, amikor három évvel korábban a Nap-keltéhez hívták.

2008 februárjában Bánó András is kihullott a Napkeltéből. Elfogultság vádjával indítottak ellene eljárást a Tarlós Istvánnal és Karsai Józseffel készített interjúi miatt. A fegyelmi bizottság csupán „figyelmeztetést” tartott indokoltnak, de a közéleti főszerkesztőséget vezető és a Nap-keltét is felügyelő igazgató, Dobos Menyhért letiltatta a képernyőről Bánót. Ezzel az eljárással a „sértettek”, Tarlós István és Karsai József sem értettek egyet.

EKKOR, 2008 MÁRCIU-SÁBAN járt le Rudi Zoltán elnöki mandátuma. Rudi pályázott a következő ciklusra is, de februárban a kuratóriumi elnökségben kizárólag a szabad demokraták delegáltjai szavaztak rá. (Ami azért is érdekes, mert négy évvel korábban kizárólag az SZDSZ kurátorai szavaztak ellene. A Fidesz az akkori csonka kuratóriumban nem képviseltethette magát.) Rudi közvetlenül mandátumának lejárta előtt kinevezte alelnöknek Medveczky Balázs gyártási igazgatót, akinek két nappal később átadta elnöki jogköreit. Medveczky első intézkedéseként stratégiatervezési és kommunikációs igazgatónak nevezte ki a leköszönő elnököt.

KÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB az SZDSZ kilépett a kormánykoalícióból, az általa jelölt kuratóriumi elnökségi tagok immár ellenzékinek számítottak, ezért az MSZP újabb tagokat jelölhetett. Ezután az MSZP-nek, az SZDSZ-nek és az MDF-nek módjában állt volna a Fidesz és a KDNP ellenében is elnököt jelölni, de ez nem történt meg, mert az MDF jelöltje, Csernus János (aki egy korábbi ciklusban a Fideszt képviselte a televízió kuratóriumi elnökségében) nem szavazott, így Székely Ferenc jelöléséhez egy szavazat hiányzott.

A Fidesz először a kuratóriumi elnökség kiegészítése ellen tiltakozott, majd az új MSZP-s tagokat kérte fel, hogy ne vegyenek részt a szavazáson, mivel az nem lenne etikus. A Fidesz tiltakozásának ugyan a médiatörvény betűje szerint nem volt alapja, és a lehető legélesebb ellentmondásban volt a párt korábbi és későbbi gyakorlatával, melynek jellemzője a törvényes lehetőségek és a törvénysértési lehetőségek maximális pártérdekű kihasználása, de megfelelt a médiatörvény szellemének, hiszen az SZDSZ nem viselkedett ellenzéki pártként a kisebbségben kormányzó MSZP-vel szemben, és a médiatörvény mögött álló konszenzus lényege éppen az lett volna, hogy a tényleges ellenzék fő ereje, a kormánypártok leváltására esélyes pártok nélkül ne lehessen médiaelnököket választani. Az igazság másik fele viszont az, hogy az elnökválasztási kudarc után az ellenzék személyi alkukon keresztül, mint látni fogjuk, lényegében átvette a Magyar Televízió irányítását, s a kampányban a saját szolgálatába állította a köztévét. Erre ennek a ciklusnak az ellenzéke volt képes először, ráadásul úgy, hogy a személyi alkuk középpontjában álló elnököt az ellenzék fő ereje nélkül felálló csonka kuratórium választotta meg.

A köztelevíziónak ezután már nem is lett többé elnöke, Medveczky két és fél évig alelnökként vezette az intézményt, akkor pedig már az új ciklusban, az új rend szerint vezérigazgatónak nevezték ki őt.

2009 SZEPTEMBERÉBEN a Magyar Televízió törvénysértő módon, a kuratóriumi elnökség tiltakozása ellenére azonnali hatállyal felmondta a Nap TV-vel kötött szerződést. A Nap-keltével együtt természetesen az ellenzéki bojkott is megszűnt. Az MTV saját gyártású új reggeli műsorának, a Ma Reggelnek Horváth Szilárd lett a főszerkesztője, aki A Hét és a Híradó főszerkesztője volt az első Orbán-kormány idején Szabó László Zsolt és Mendreczky Károly (al)elnöksége alatt. A törvénysértéssel egy abnormális állapotot váltott egy másik abnormális állapot. Ha a közszolgálati televízió egyik legfontosabb közéleti-politikai műsorát nem a saját műhelyében készíti, hanem egy külső, jelentős politikai erők által elfogultnak és ellenségesnek tekintett cégtől veszi át, az éppoly abnormális, mintha saját gyártásban készít elfogult, egyoldalú politikai magazint.

A kormány, miként sok-sok elődje, költségvetési megszorítással büntette a köztévét, elvonta tőle költségvetési támogatásának közel egyharmadát. Az ügyvezető alelnök szerint „fojtópórázt” tett „az MTV-re, mert másként nem képes befolyásolni a képernyőn megjelenő tartalmakat”.

A kuratóriumi elnökség decemberben (kétharmados többséggel) gazdasági gyámság alá helyezte az ügyvezető alelnököt. Cégvezetőt nevezett ki mellé Bednárik Imre hírigazgató személyében, akinek valamennyi kifizetést előzetesen jóvá kellett hagynia, s aki nélkül nem bonthatott fel és nem is köthetett szerződést az alelnök.

A bíróság közben jogerősen törvénysértőnek ítélte azt az állapotot, hogy a Magyar Televízió hosszú ideje választott elnök nélkül működik, s felszólította a kuratóriumot, hogy válasszon végre elnököt, vagy legalább nevezzen ki felügyelőbiztost az intézmény élére, de erre nem került sor. Mi több, 2010. február elején Bednárik cégvezető-hírigazgató is lemondott cégvezetői tisztségéről. Az alelnök leváltotta Bednárikot a televízió választási irodájának éléről is, Dobos Menyhért irányítása alá kerültek a választási műsorok, Dobos pedig a választási műsorokért felelős szerkesztőt, Kardos Ernőt rögvest lecserélte Feledy Péterre, a műsorvezetők közül pedig Krizsó Szilviát Orbán Viktor korábbi szövegíróinak egyikére, Süveges Gergelyre. Baló Györgyöt is kizárták a választási műsorokból, s lecserélték a Híradó és az Este stábját is. Eredetileg dupla műsoridőt utaltak ki a Fidesz–KDNP közös listának, de ettől végül a heves tiltakozások hatására elálltak. A kampányból teljes egészében kiiktatták televíziós választási vitákat.

A Duna Televízió esetében érvényesült az MSZP–SZDSZ–MDF trió kétharmados többsége. 2008 szeptemberében, a ciklus vége előtt öt hónappal pályáztatás nélkül, a Fidesz tiltakozása ellenére meghosszabbították Cselényi László megbízatását. (Miként Rudié, az ő támogatói köre is átalakult, 2004-ben a Fidesz valamennyi kurátora támogatta Cselényi, míg a kormánypárti kurátorok többsége ellene szavazott.) A 2006–2010-es parlamenti ciklusban is folyamatosan fölszínen volt a médiatörvény lecserélésének terve. A 2006-os választások után májusban az ORTT mellett régóta tevékenykedő munkabizottság bemutatta az új médiatörvény tervezetét. Eszerint egyetlen közszolgálati műsorszolgáltató cégbe vonták volna össze a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót. A feladatokat és a finanszírozást tíz évre előre kívánták rögzíteni. A három hatalmas kuratórium helyébe egy kilenctagú lépett volna, melynek tagjait nem a pártok jelölték volna, hanem az Országgyűlés választotta volna kétharmados többséggel tíz évre. (Ez a változat is teljhatalmat biztosított volna tehát a kormánypárt(ok)nak kétharmados többség esetén több cikluson át. A 2010-es médiatörvényben is hasonló megoldással találkozunk.) Fél évvel később a munkacsoportjában készült törvénytervezet negyedik változatát fogadta el az ORTT. Ebben megmaradt volna a három közmédium, de egy közalapítvány és egy kuratórium irányítása alá kerültek volna. A kuratórium kilenc tagja közül ötöt pártok delegáltak volna, a többit egyházak, szakmai és társadalmi szervezetek. A tervezetről szóló pártközi tárgyalások elhúzódtak, 2008 tavaszára nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz a dologból semmi. Az új médiatörvényért harcoló kormánybiztos, Sarkady Ildikó elkeseredett nyilatkozatot tesz és lemond.

Ekkor az ORTT mandátuma is lejár. Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc kormányfő közösen Majtényi Lászlót jelöli az ORTT elnökének. Őt a két kormánypárt és az MDF szavazataival, a Fidesz és a KDNP tartózkodása mellett választják meg.

A Majtényi vezette ORTT-t már nem vonják be az új médiatörvény-tervezet előkészítésébe.

Ezt már titokban készítik elő és egyeztetik a parlamenti pártok megbízottai 2008 eleje óta, s egészen más szellemű lesz, mint a korábbiak. 2008 végén állnak vele a nyilvánosság elé. Ez a tervezet nyílttá és kizárólagossá tette volna a pártpolitikai kontrollt, lényegében a nagy pártok kontrollját a közmédia fölött, és kikapcsolta volna a szakmai, civil, társadalmi ellenőrzés, beleszólás valamennyi formáját. Minden irányító, hatósági erővel bíró testületet a parlamenti pártok, végső esetben a két legnagyobb párt választott volna meg. A pártjelöltekből álló ötfős testületekben a kis pártok jelöltjei csak díszletként szolgáltak volna. „Elég volt a szemforgatásból. Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre.” – így vette védelmébe az öt párt jóváhagyását bíró tervezetet Szalai Annamária (Népszabadság, 2008. november 12.).

A tervezetben egy olyan médiahatóság felállítása szerepelt, melynek versenyhatósági hatáskörben nyomozati joga is lett volna, bírói engedéllyel még házkutatást is tarthatott volna, (közelebbről meg nem határozott) „súlyos jogsértés” esetén pedig megszüntethette volna a médiaszolgáltatást, s megtilthatta volna egy-egy műsor további adásainak sugárzását is. A hatóság a korábbinál sokkal nagyobb beleszólási lehetőséget kapott volna a kereskedelmi médiában, amiért a törvénytervezet piaci privilégiumokkal fizetett volna. A tervezet csupán a normatív, előre látható finanszírozásban és a közszolgálati, illetve kereskedelmi média élesebb elhatárolásában jelentett volna előrelépést a régi médiatörvényhez képest. A tervezet egyik legszigorúbb bírálatát éppen az ORTT elnöke adta (Majtényi László: 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, 2008. december 2., Népszabadság). A MÚOSZ egyenesen „a rendszerváltozás óta a sajtószabadság elleni legveszedelmesebb támadásnak” minősítette a törvénytervezetet. (Erről l. Eötvös Pál: Ötpárti szemforgatás, 2009. február 20., Népszabadság.)

A törvénytervezetből számos változat készült, de a lényeg nem változott. Az MSZP és a Fidesz 2009 tavaszán már közel került a megállapodáshoz, de az SZDSZ átállt a tervezetet elutasítók táborába, s végül az egészből nem lett semmi.

Ha egymás mellé tesszük a sorozatunk előző részében tárgyalt 2003-as Gálik–Horvát–Szente-féle tervezetet, a 2006-os ORTT-tervezetet és a 2008-as ötpárti „alkotást”, akkor szembetűnik a szabadságellenes regresszió tendenciája, mely majd elvezet a 2010-es új, egypárti médiatörvényig. S bár annak lesznek olyan fundamentális jellemzői, melyek a szabadságellenesség tekintetében még a 2008-as ötpárti tervezettől is minőségileg megkülönböztetik, de azért a folyamatot áttekintve egyetlen pártot sem tekinthetünk ártatlannak abban, hogy végül a médiaszabadság tekintetében oda jutottunk, ahová.

2008 végén egy másik ügyben is széles körű konszenzus alakult ki a parlamenti pártok között. Az MDF kivételével valamennyi frakció megszavazta a médiatörvény módosítását, mely lehetővé tette volna, hogy az országos kereskedelmi tévé- és rádióadók frekvenciaengedélyét pályázat nélkül meghosszabbíthassa a médiahatóság a digitális átállás időpontjáig. A törvényt a Sláger és a Danubius Rádió kedvéért módosították. Majtényi László tiltakozott a törvénymódosítás ellen, Sólyom László pedig az Alkotmánybíróság elé vitte azt. Az ORTT-ben a fideszes Szalai Annamária képviselte legaktívabban a Sláger és a Danubius érdekeit, ő kardoskodott leginkább a pályáztatás mellőzése mellett. Ám hiába, mert az AB alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a törvénymódosítást, a pályázatot ki kellett írni.

A pályázat elbírálására 2009 októberben került sor. Az MSZP és a Fidesz, mely tíz-tizenegy hónappal azelőtt még a Sláger és a Danubius törvényellenes bebetonozásában működött együtt, most ugyanezen rádiók törvényellenes elpusztításában állapodott meg egymással. Már a döntés előtt tudni lehetett, hogy botrányos és jogtipró döntés készül, mert a két rádió által addig használt frekvenciákra olyan pályázatokat fogadtak be Fidesz-, illetve MSZP-közeli cégektől, melyeket részben összeférhetetlenség, részben megalapozatlan üzleti tervek miatt nyilvánvalóan ki kellett volna zárni. Már a döntés előtt óvta az államfő, a miniszterelnök és az ORTT-elnöke a médiahatóság tagjait a törvénysértéstől, de hiába. A Sláger, a Danubius és a jog a Fidesz és az MSZP paktumának áldozatául esett, helyüket a Neo FM és a Class FM foglalta el.

Az SZDSZ tiltakozott, vizsgálóbizottság felállítását követelte, Majtényi László pedig lemondott tisztségéről. Az első- és a másodfokú bíróság mindkét pályázatról, a Legfelső Bíróság csak a Fidesz-közeli (Fellegi Tamás érdekeltségébe tartozott) Advenio pályázatáról mondta ki, hogy jogellenesen fogadták be, de a műsorszolgáltatási szerződések semmisségét nem mondták ki, tehát a jogerősen megállapított törvénysértés eredményét jóváhagyták.

A parlamenti ciklus utolsó napjára is jutott még egy kormánypárti és ellenzéki egyetértéssel elkövetett törvénysértés. Ekkor, 2010. február 22-én kellett volna szavazni az ORTT új elnökéről, a Sólyom László és Bajnai Gordon által közösen előterjesztett Polyák Gáborról (Majtényi László tanítványáról és munkatársáról). A médiatörvény előírja, hogy a jelöléstől számított 15 napon belül szavazzanak a jelöltről, ennek pedig csak a több hónapos ciklusváltó parlamenti szünet előtt lehetett volna megfelelni. A szocialistáknak azonban fontosabb volt átadni a választás jogát a Fidesz egyetértésével a Fidesz kétharmados parlamentjének, mint tiszteletben tartani a törvényt, és oda állni egy Majtényihoz hasonló szuverén, szabadságpárti személyiség mögé.

Az áprilisi országgyűlési választásokon a Fidesz–KDNP közös lista több mint kétharmados, tehát a törvényhozás és a parlamentre tartozó kinevezések körében mindenre fölhatalmazó többséget szerzett. Ilyen többség birtokában szavazta meg másfél évtizeddel korábban az MSZP–SZDSZ koalíció az ellenzék számára (mint kiderült: bénítóan) erős jogosítványokat adó médiatörvényt, s ilyen többség birtokában alkotta meg a Fidesz–KDNP a közmédia fölött önmagának osztatlan teljhatalmat biztosító, az ellenzék számára semmilyen érdemi jogosítványt nem hagyó, a médiahatóság jogkörét és illetékességi körét a parlamentáris demokráciák gyakorlatában példátlan mértékben kitágító médiatörvényt, illetve médiaalkotmányt.

A kampány időszakában, február 7-én Orbán Viktor az MTV-ben cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a Fidesz győzelme esetén a médiarendszer gyors átalakítására készülne. Orbán szerint erre nincs szükség, „nem hajt a tatár”. Ehhez képest a második Orbán-kormány megalakulása után két héttel, június 11-én Rogán András és Cser-Palkovics András egyéni indítványaként benyújtották a médiarendszer gyökeres átalakítását célzó első törvénycsomagot, amit gyorsított eljárással, érdemi szakmai és politikai egyeztetés nélkül július 22-én, kizárólag kormánypárti szavazatokkal, valamennyi jelenlévő ellenzéki képviselő ellenszavazata ellenére fogadtak el. Az államfői ellenjegyzéssel megvárták Sólyom László távozását és Schmitt Pál hivatalba lépését. Miután a régi kinevezési rendből nem maradt semmi, és a közmédiumok önállósága is megszűnt, immáron nem volt igazán tétje a közmédiumok vezetésével kapcsolatos fejleményeknek, bár azért voltak ilyenek.

2010. július 31-én lejárt Such György mandátuma. Vele együtt távozott a Magyar Rádiótól az ő szűkebb vezetői stábja is. Az elnöki posztra kiírt pályázat eredménytelen volt. A leköszönő elnök az elnöki jogkör gyakorlásával egy háromtagú testületet bízott meg, mely csak konszenzussal dönthetett.

Such György stabilizálta és nagymértékben feljavította a Magyar Rádió anyagi helyzetét, kétmilliárd forintos bankbetéttel adta át az intézményt. Az elnökkel a kuratóriumi elnökség menedzserszerződést kötött, melyben a fizetését a korábbiaknál alacsonyabb alapfizetés mellett az üzleti terv teljesítésének mértékéhez kötötték. Az alulteljesítés fizetéscsökkenéssel, a túlteljesítés fizetésemeléssel járt. Miután az üzleti tervet több egymást követő évben igen jelentős mértékben (majd háromszorosan) túlteljesítették, a szerződés értelmében az elnök fizetését igen magasra kellett volna emelni, amit a kuratóriumi elnökség nem vállalt. Az elnök a fizetésemelés nagyobbik részéről lemondott volna, az eredményhez kötött díjazás teljes elhagyásával azonban nem értett egyet. A kuratóriumi elnökség a 2007 óta egyre gyorsabban gyarapodó követelésből semmit nem fizetett ki, s az általa széles körű egyetértéssel megkötött menedzserszerződést bíróság előtt megtámadta. Ítélet még nem született. A menedzserszerződést Gál András Levente, a kuratóriumi elnökség fideszes elnökhelyettese, 2010-től közigazgatási államtitkár a szocialistákhoz köthető tisztességtelen javadalmazásként állította be a „jobboldali” sajtóval együtt, holott a szerződés ellen a kuratóriumi elnökségben senkinek, így a Fideszt képviselő akkori elnökhelyettesnek, Szadai Károlynak sem volt kifogása.

A rádió elnökével egy időben közös megegyezéssel távozott a Duna Televízió éléről Cselényi László, miután majd másfél milliárd forint értékű, általa kötött szerződésről derült ki, hogy azokkal a Duna TV közvetítőcégeken keresztül a reális ár többszöröséért vett produkciókat, s a közvetítőcégek a vételárnak csupán a töredékét fizették ki a műsorokat ténylegesen előállító alvállalkozóknak. A közös megegyezés arra utalt, hogy senkinek nem állt érdekében feszegetni a közvetítőcégekhez került tetemes összegek további útját.

Egyetlen közmédium élén sem állt tehát elnök, mikor az új médiairányítási rendszert felépítették, és az önállóságukat szinte teljes egészében elvesztett intézmények élére az elnökökével össze sem vethető jogkörrel a vezérigazgatókat kinevezték.

Mivel ezzel lezárult a demokratikus Magyar Köztársaság keretein belül zajló médiaháború két évtizedes, valamint a demokratikus keretek között megalkotott médiatörvény másfél évtizedes története, az alábbiakban összegezzük, milyen módon és eredménnyel választották ki a közmédiumok vezetőit ebben a két évtizedben:

MAGYAR TELEVÍZIÓ. A Magyar Televíziót húsz év és három hónap alatt hét elnök (Hankiss Elemér, Horváth Ádám, Peták István, Szabó László Zsolt, Mendreczky Károly, Ragáts Imre, Rudi Zoltán) és az elnöki jogkör gyakorlásával megbízott kilenc alelnök (Nahlik Gábor, Szilárd Tibor, Székely Ferenc, Horváth Lóránt, Szabó László Zsolt, Mendreczky Károly, Ragáts Imre, Pinke György, Medveczky Balázs) igazgatta. Ez összesen tizenhárom vezetőt jelent, mivel három ügyvezető alelnökből később elnök lett. Összesen 7 évig és 9 hónapig állt a köztelevízió ideiglenesen megbízott vezetők irányítása alatt. Ez a teljes időszaknak jóval több, mint a harmada.

Egy-egy elnök átlagosan 21 hónapig állt az intézmény élén. Közülük kettőt még a médiatörvény előtt választottak meg. Egyet (Hankiss Elemért) konszenzussal, egyet (Horváth Ádámot) konszenzus nélkül. A médiatörvény megalkotása után megválasztott öt elnök közül négyet a törvény megsértésével, intencióinak semmibe vételével választottak meg csonka kuratóriumok. A konszenzussal megalkotott és konszenzust előíró médiatörvény „működésének” majd másfél évtizede alatt összesen 15 hónapig állt a Magyar Televízió élén olyan elnök (Peták István), akit a törvénynek megfelelő eljárással, konszenzussal sikerült megválasztani, s őt azután ugyancsak konszenzussal váltották le elnöki ciklusa első harmadában.

A hét elnök közül egy (Rudi Zoltán) töltötte ki a mandátumát. A többiek lemondtak, lemondatták, vagy leváltották őket. Mind a hét elnök távozása után interregnum alakult ki, ügyvezető alelnökök vették át a jogkörüket.

MAGYAR RÁDIÓ. A közrádiót húsz év és három hónap alatt öt elnök (Gombár Csaba, Szirányi János, Hajdú István, Kondor Katalin, Such György) és öt (Csúcs László, Juhász Judit, Szíjártó István, Göblyös István, Hollós János) + 3 alelnök irányította. A + 3 magyarázata az, hogy Such György távozása után, mint írtuk, háromfős testületnek adta át az elnöki jogköröket. A Magyar Rádió négy időszakban, összesen nem egészen négy esztendeig működött ideiglenesen megbízott vezetők irányítása alatt.

Egy-egy elnök átlagosan három évig és három hónapig vezette az intézményt. Gombár Csaba kivételével valamennyien megbízatásuk lejárta után távoztak. Két elnököt a médiatörvény előtt választottak meg, az elsőt, Gombár Csabát konszenzussal, a másodikat, Szirányi Jánost nem. A médiatörvény hatályba lépése után megválasztott mindhárom elnök (Hajdú István, Kondor Katalin, Such György) kitöltötte a mandátumát, de annak lejárta után valamennyi esetben interregnum következett, mert egyszer sem sikerült az elnöki ciklus vége előtt megválasztani az utódot. A három elnök közül egyet (Kondor Katalint) választottak meg illegitim módon, csonka kuratóriummal. A médiatörvény működésének másfél évtizedéből nyolc olyan év volt, amikor a médiatörvény szabályai szerint, megfelelő konszenzussal megválasztott, legitim vezető (Hajdú István és Such György) állt a közrádió élén.

DUNA TV. A Duna TV első elnökének kinevezésétől a 2010 novemberében megválasztott vezérigazgatóig 17 év öt hónap alatt 3 elnök (Sára Sándor, Pekár István, Cselényi László) és 3 ügyvezető alelnök (Lugossy László, Szekeres László, A. Szabó Magda) vezette az intézményt. Mindhárom elnök kitöltött egy teljes ciklust, kettő ennél hosszabb ideig vezette a Duna Televíziót. Az első elnököt (Sára Sándort) még a médiatörvény előtt, konszenzuskényszer és az ellenzék bevonása nélkül választották meg, a harmadik elnök (Cselényi László) mandátumát egy újabb ciklusra meghosszabbították, de ezt már nem töltötte ki, lemondott. Egyetlen távozó elnököt sem sikerült interregnum nélkül másikkal felváltani, a ciklusok végét csak akkor nem követte interregnum, ha az elnökök mandátumát meghosszabbították.

A médiatörvénynek megfelelő, teljes kuratórium három alkalommal tudott elnököt választani, ebből két alkalommal az addigi elnök mandátumát hosszabbították meg.

A három intézmény élére összesen hat alkalommal sikerült az előírt mértékű konszenzussal, legitim módon elnököt választani. Mind a hat esetben akkor, amikor a „jobboldal” volt ellenzékben. A „jobboldal” kormányzása idején egyetlen elnököt sem választottak meg legitim módon. Ugyancsak hat alkalommal választott elnököt az ellenzék fő erőit nélkülöző, illegitim csonka kuratórium, két alkalommal az MSZP–SZDSZ koalíció, négy alkalommal a Fidesz–FKGP–MDF koalíció kormányzása idején. A legitim-illegitim választások aránya tehát „baloldali” kormányok alatt 6:2, jobboldali kormányok alatt 0:4.

A 2010 júliusában elfogadott törvénycsomaggal az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával létrejött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, melynek elnökét kilenc évre a miniszterelnök nevezi ki. Az elnök egyben az ORTT szerepkörének nagy részét megöröklő Médiatanács elnöke is, ő nevezi ki és menti fel a frekvenciákkal gazdálkodó hivatal vezetőjét és a médiabiztost, akinél bárki, bármely médiaszolgáltatót bármely ügyben feljelentheti, s aki a bejelentések kivizsgálása után bármely hatóságnál eljárást kezdeményezhet. Az elnök Szalai Annamária lett, aki korábban a Fideszt képviselte az ORTT-ben. A Médiatanács tagjait egy mandátumarányos parlamenti bizottság jelöli kétharmados többséggel, s a jelölteket az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg kilenc évre. A Médiatanács tagjait ezzel az eljárással októberben választották meg. Kizárólag a Fidesz–KDNP pártszövetség jelöltjei kerültek a testületbe, a jelöltek egyike sem rendelkezett a törvénycsomagban előírt hároméves szakmai gyakorlattal. Miután a frekvenciapályázatokat a Médiatanács írja ki és bírálja el, bármiféle érdemi korlátozás és kontroll nélkül, a kormánykoalíció gyakorlatilag felhatalmazta magát arra is, hogy bármely néki nem tetsző, vele szemben kritikus (földi sugárzású) rádió- és tévéműsort elhallgattasson. Ez a veszély fenyegeti sorozatunk lezárásának időpontjában az egyetlen számottevő ellenzéki elektronikus médiumot., a Klubrádiót.

A Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót működtető közalapítványokat egyetlen Közszolgálati Közalapítványba vonták össze, ezek és az MTI vagyonát és dolgozóinak döntő többségét a Műsor-szolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA) helyezték át, melyet a Médiatanács kezel, s melynek vezérigazgatóját a Médiatanács, vagyis a hatóság elnöke nevezi ki, akárcsak az alap felügyelőbizottságát. A Közszolgálati Közalapítványt kezelő és a közszolgálati médiumokat irányító kuratórium elnökét és egy tagját a Médiatanács jelöli, további hat tagjából hármat a kormánypártok, hármat az ellenzéki pártok jelölhetnek, de az Országgyűlés kétharmados többségének kell megválasztani a jelölteket, tehát kétharmaddal az ellenzéki jelöltek is kilőhetők. Ez a Médiatanáccsal egy időben megválasztott első kuratórium esetében nem történt meg, de a három ellenzéki jelölt megszavazásának így sincs gyakorlati jelentősége, mivel a Médiatanács jelöltjeivel (egy-egy korábbi KDNP-s és fideszes kurátorral) a kormánypártoknak biztos többségük van, s a kuratórium mindenben egyszerű többséggel, szavazetegyenlőség esetén az elnök szavával dönt. Így választják meg és mentik föl a Médiatanács által jelölt vezérigazgatókat is, a felügyelőbizottságot is, tehát az ellenzéki jelöltek szavazatát semmihez nem kell elnyerni. Az egyházak, kisebbségek, tudományos, önkormányzati és egyéb szervezetek jelöltjeiből álló Közszolgálati Testületnek csak korlátozott javaslattételi joga van, elfogadhatja és módosíthatja a Közszolgálati Kódexet, de annak érvényesítése kizárólag a médiahatóságtól függ.

Az MTVA élére Fazekas Csabát, a Hír TV korábbi vezérigazgatóját, Simicska Lajos munkatársát állították. Ő februárban lemondott, utódja Böröcz István lett, aki a rendszerváltás éveiben az FKGP egyik vezető politikusa volt, s akit az Állambiztonsági Levéltárban őrzött 6-os karton szerint 1989 májusában „anyagi érdekeltség” alapján beszerveztek a belső elhárításhoz.

A médiabiztost 2011 márciusában nevezték ki Bodonovich Jenő személyében.

2010. november 2-án megszavazták a „sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól” szóló törvényt, az ún. médiaalkotmányt. Akárcsak a médiacsomag esetében, ezúttal is valamennyi jelenlévő ellenzéki képviselő a törvényjavaslat ellen szavazott, s valamennyi kormánypárti mellette. A törvény hatálya minden médiaszolgáltatóra kiterjed. A médiaalkotmányból az eredeti javaslathoz képest számos tarthatatlan elem (például a vélemények helyreigazításának a joga) kikerült, de maradt benne legalább két olyan paragrafus, mely egyrészt összeegyeztethetetlen a sajtószabadsággal, hiszen szabad országban semmilyen magánmédiának nem lehet előírni, hogy miről adjon hírt, és legyen-e elfogult vagy sem, másrészt lehetőséget ad a kormánypártok embereiből álló Médiatanácsnak, hogy gyakorlatilag bármely médiumot ellehetetlenítse. (E paragrafusok jelenleg hatályos, eredetileg még aggályosabb szövege a következő: „13. §: A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni.” „17. §: (1) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. (2) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport kirekesztésére.”) A médiaalkotmány a tényfeltáró újságírást is ellehetetleníti, mert az informátor kiadására kötelezi az újságírót minden esetben, amikor ezt bármely bíróság vagy hatóság „kivételesen indokoltnak” látja. November 18-án megválasztották a közmédiumok vezérigazgatóit is. Medveczky Balázs maradt a Magyar Televízió élén, a közmédiumok központosított hírszerkesztőségét adó MTI élére a Lánchíd Rádió korábbi főszerkesztője, Belénessy Csaba került, a Duna Televízió első embere a Hír TV és a Lánchíd Rádió addigi műsorvezetője, Ókovács Szilveszter lett, a Magyar Rádióé pedig Jónás Tamás, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztője.

Az MTVA elnöke által kinevezett főszerkesztők is a kormánypártok iránt köztudottan elkötelezett személyiségek. A kulturális rovatot Rockenbauer Zoltán, a Fidesz egyik alapítója és az első Orbán-kormány minisztere vezeti, a közéleti rovatot Gazsó L. Ferenc, a hír- és hírháttér szerkesztőséget pedig Papp Dániel, aki a hírműsorban elkövethető legsúlyosabb etikai vétséget követte el, amikor tudatosan meghamisította a magyar kormány bírálatában élenjáró Cohn-Bendit budapesti sajtótájékoztatójáról szóló tudósítást.

November 22-én benyújtották, december 20-án elfogadták és december 31-én kihirdették „a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról” szóló, kivételesen vaskos és bonyolult törvényt, amellyel teljessé vált a médiaszabályozás átalakításának folyamata. A törvénytervezetet ezúttal is kizárólag kormánypárti képviselők szavazták meg, viszont az MSZP képviselői közül mindössze négyen szavaztak ellene, a többiek tartózkodtak, vagy távol maradtak a szavazástól. A médiatörvény ellen tüntetéseket tartottak, több lap üres címlappal, illetve a címlapon azzal az Európai Unió valamennyi nyelvére lefordított szöveggel jelent meg, hogy „Magyarországon megszűnt a sajtószabadság”. A világsajtóban a magyar médiaszabályozás vezető téma lett, a legtekintélyesebb világlapok a Fidesz „pártcsaládjához” közelálló, konzervatív beállítottságú lapokkal együtt gyakorlatilag egyhangúlag elítélték és a sajtószabadság alapértékével összeegyeztethetetlennek tartották a magyar médiaszabályozást. Az Európai Bizottság vizsgálatot indított, és megkövetelte azoknak a pontoknak a megváltoztatását, amelyek konkrétan és szűkebb értelemben is ellentmondtak az EU joganyagának. Ennek megfelelően februárban módosították az alaptörvényt, de az Európai Parlament március 10-i határozatában a módosított törvényt is elítélte, miután a vele kapcsolatos lényegbevágó alapjogi problémák fennmaradtak. (A módosítás szerint a nyilvántartásba vétel nem feltétele a szolgáltatás megkezdésének, a Magyarországra irányuló külföldi telephelyű médiaszolgáltatást csak akkor bírságolhatják, ha a szolgáltató a magyar szabályozás kikerülése végett települt külföldre, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye alól kivették az on-line tartalomszolgáltatást, a médiaszolgáltatás meghatározásából kivették a blogokat és magánjellegű közleményeket s a bírságolható „szabálysértések” köréből kivették a személyek, vagy csoportok nyílt vagy burkolt megsértését, így alakult ki a hírhedt 17. § fentebb olvasható szövege.)

A demokratikus világ közvéleményét sokkolta, hogy egy a kormánypártok által teljes mértékben uralt és több ciklusra bebetonozott hatóság gumiparagrafusokon és tetszőlegesen értelmezhető fogalmakon keresztül, a bíróság érdemi (tartalmi) kontrollja nélkül uralkodhat az egész médiavilág fölött, beleértve az írott és magántulajdonban lévő sajtót is; bírságok sorozatával ellehetetleníthet intézményeket és magánszemélyeket egyaránt, közvetlenül fel is függesztheti egyes médiumok tevékenységét, egyes tartalmak terjesztését; önkényesen megítélhető indokok alapján lényegében minden adat és információ birtokába juthat minden médiumról és médiatevékenységről. A médiatörvény önkényessé teszi a sajtószabadságnak azokat a méltányos korlátozásait is, amelyeket a büntető törvénykönyv és a polgári törvénykönyv eddig is tartalmazott, miután kiveszi ezeket a független bíróság hatóköréből és egy politikailag függő helyzetben lévő hatóság megítélése alá helyezi. Mindezen az Európai Bizottság által megkövetelt módosítások átvezetése sem változtatott.

A médiatörvénynek az írott sajtóra és az internetes portálokra vonatkozó represszív rendelkezései nagyrészt a magyar uniós elnökség lezárása után, 2011. július elsején léptek hatályba. Ekkor kezdődtek a közmédiumokban a tömeges elbocsátások is. Az elbocsátások két hullámban kb. ezer embert, a dolgozók közel harmadát érintik. Az első hullámban elbocsátottak között van számos tapasztalt, ismert, elismert és tekintélyes, díjakkal kidekorált szerkesztő és műsorkészítő. Elküldték többek között Kardos Ernőt, Nej Györgyöt, Rábai Balázst, Szente Lászlót, Szénási Sándort, Rovó Attilát, Udvarhelyi Szabolcsot, Siklós Andrást, Benda Lászlót, Mészáros Antóniát, Kéri J. Tibort, Winkler Nórát, Rózsa Pétert, Torma Tamást, Daróczi Timeát, Daróczi Jánost, Pörös Gézát, Pálfi Balázst stb.

A médiaháború monoton ismétlődésekkel, ikerdrámákkal, sokszor visszatérő szituációkkal teli, fárasztó történet. Legfontosabb tanulsága az, hogy pusztán írott szabályokra nem lehet egyszerre működőképes és a parlamentáris demokrácia normáinak megfelelő, a demokratikus közélet információ szükségletét, agoraigényét kielégítő gyakorlatot alapozni. Ehhez szükséges a politikai ellenfelek közötti bizalom minimális szintje, melyre íratlan szokások, normák épülhetnek.

A szabályos működés folyamatossága helyett, csupán a működési zavarok, átmeneti, rendkívüli helyzetek folyamatosságát rögzíthettük. A felelősség nyilvánvalóan megoszlik, de ugyancsak nyilvánvalóan nem egyenlő mértékben. „Baloldali” ciklusokban a kormányhatalom sokkal kevésbé használta ki a visszaélési lehetőségeket, az ellenzék pedig sokkal nagyobb mértékben és eséllyel érvényesítette érdekeit, mint a „jobboldali” ciklusokban. A „baloldali” kormányok ritkábban és kisebb mértékben rúgták föl a jogszabályokat, éltek vissza a joghézagokkal, de azt egyáltalán nem mondhatjuk, kivált az MSZP-re, hogy ez a „baloldali” pártoktól távol állt volna. Azt is megállapíthatjuk, hogy a médiaháborúban a harci cselekmények során elkövetett törvénysértések a harcoló felek egyetértésével, bűntársi közreműködésével elkövetett törvénysértésekkel váltakoztak. Még az SZDSZ mutatkozott leginkább hűségesnek a törvényességhez és a jogállami elvekhez, de ő sem mindig, és ő sem következetesen. Az is kiderült, hogy a „jobboldal” hivatkozása „hátrányos induló helyzetére” hamis, mert a törvénytelen érdekérvényesítésre való hajlandósága akkor is töretlennek mutatkozik, mi több, a média feletti teljes uralom kísérletéig fokozódik, amikor már minden objektív mérce szerint vetélytársainál sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik a médiában.

A médiaháború két évtizedes szakasza azzal zárult le, hogy a parlamentáris demokrácia iránt érdektelenné vált szavazók a parlamentáris demokráciához nem ragaszkodó politikai erőknek adtak olyan erős felhatalmazást, mellyel a médiaszabályozást kiemelhették a parlamentáris demokrácia normavilágából, s felszámolhatták politikai ellenfeleik harci állásait a médiaháborúban.

A médiaháború ezek után más keretek között folytatódik majd, de elkerülhetetlenül folytatódik. Ez azért nyilvánvaló, mert az új médiaszabályozás csupán a mostani rendkívüli és átmeneti hatalmi helyzetben lehet működőképes, hosszabb távon, változó hatalmi erőtérben fenntarthatatlan.