A kötet tartalomjegyzékére pillantva láthatjuk, hogy szerzőnk számos műfajban otthonos. Az első, Itt e világban c. fejezet például tizenkét költő egy-egy munkájának az analízise, a második, Hamis mesék c. részben nyolc prózaista köteteit veszi górcső alá, míg harmadjára hét regényíró könyvéről kap méltatást az olvasó. A bemutatott költők, Oravecz Imre, Fecske Csaba, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Jenei Gyula, Acsai Roland, Orcsik Roland, Kollár Árpád, Hartay Csaba, Király Levente, Czifrik Balázs és Mogyorósi László. A novellisták, Hazai Attila, Kiss Ottó, Nagy Gergely, Cserna-Szabó András, Haklik Norbert, Benedek Szabolcs és Balogh Tamás, míg a regényszerzők, Krasznahorkai László, Grecsó Krisztián, Kiss Ottó, Poós Zoltán, Garaczi László, Szabó Tibor és Benedek Szabolcs.

Kiss László erénye nem csupán a sok műfajúság, de a sok szempontúság is. Márpedig kritikusok körében ez figyelmet érdemlő körülmény, hiszen épp e tulajdonsága képesíti birtokosát tárgyának tárgyilagos vizsgálatára. Kiss László miközben tisztában van a különböző esztétikai iskolák elemzői metódusaival, kritikáit, nem csak ezek alkalmazásával, de legtöbbször ezek egymással is feleselő módszereinek a találékony elegyítésével alkotja meg. Így kerülvén el a kritikusokat oly gyakran fenyegető egyoldalúság buktatóit. Értelmezésében soha nem tűnik kizárólagosan strukturalistának, konstruktivistának, netán dekonstruktivistának, a divatos gender követőjének, vagy egyoldalúan posztmodernnek, hermeneutikusnak stb., hanem ahogy azt az éppen elemzett mű maga is megkívánja, ezek innovatív alkalmazójának. Ezért fiatal kora ellenére a közönség és a szakma egyaránt ad szavára, s egyre nagyobb azok tábora, akik érdeklődéssel figyelik munkásságát.

A figyelmes olvasó Kiss László irodalmi kritikáinak megismerése során a bölcsesség egy időtlen, pontosabban nem életkorhoz, mint inkább világlátáshoz, életvitelhez, a személyiség nyitottságához köthető jelenségével is találkozhat. S hogy mit is jelent ez közelebbről, azt szerzőnk a Javrik könyve c. Kiss Ottó-regény elemzése során önti szavakba: „élményeit pedig a múltjában megtörtént eseményekkel, emlékfoszlányokkal ötvözi, hogy aztán … írásban rögzítse …, az írás azonban – bár később mégiscsak könyv lesz belőle – mögötte marad az életnek (147, 148). (Kiemelés tőlem – B. G.) A teremtés (újabb) könyve c. recenzió e kiemelt, töredéknyi részlete, Kiss László kritikusi habitusának megfejtett titka. Ez az a rekurzió, ami a meditációs háttérből a bölcsesség erejével színezi át az elemzői karaktert. Ez az, ami munkáit a sokaság átlagszintje fölé emeli, a mai kritikai gyakorlatot jellemző, a művek mikrovilágára fókuszáló, s abban elveszni hajlamosító trenddel szemben.

Recenziói Kisst az esztétizálás művészetét az ideológia szintjén művelni képes szerzőnek mutatják. Könyvét akár ebből, a ma még jobbadán az ígéret szintjén érzékelhető szempontból is mérlegre tehetnénk. Mivel kritikusi arcélének ez irányú metszete jelen gyűjtemény alapján főként metódusának ráutaló fragmentumaiból volna kirajzolható, ezért itt megelégszünk a kritikusi egyéniséget színező hajlam megemlítésével. Mintegy felhívván a figyelmet arra, hogy érdeklődésének ilyen irányú elmélyülése értelmezői oevrjének további gazdagodását, kiteljesedését eredményezhetné. Ha a ma még a szemantika dominálta értékelői arzenálja a művek esztétikai értékének szemiológiai szempontjaival a jelenlegit meghaladó mértékben bővülne, gondolunk itt a megismerés, az emancipáció, a szociális viszonyok szerepének, azaz a művek társadalmi beágyazottságának a figyelembe vételére stb., értékelői hitelességét, súlyát a jövőben ez nagyban erősbíthetné.

Mivel recenziónkban nem a kritikák ízlésbeli tartalmára, avagy az elemzői vélemény releváns voltának mértékére, hanem az ítéletalkotás folyamatára, a kritikaképződés diszciplináris feltételeire figyelünk, ezért itt az érintett munkákra vonatkozó elemzői következtetésekkel nem foglalkozunk. Annál inkább Kiss László gondolkodói világának fundamentumaival, melyek közül fentebb egyről már tettünk említést. Ezúttal a hátsó borítón kiemelt mondatok jelentőségére hívjuk föl a figyelmet: „Mivelhogy a mítosz nagyon is valóságos dolog. Csak össze ne keverjük a kettőt” – olvashatjuk a fedőlapon. Ahogy mítosz és valóság viszonyának a mai kritikában általában véve, úgy jelesül Kiss László elemzői metódusában is meghatározó szerepe van, annál is inkább, mivelhogy, miközben szerzőnket a főáram axiómáin nyugvó értelmezői világa, terminusai jobbára a hermetista szemlélet közvetítésére képesítik, aközben gondolkodói világának fundamentumai, egy reáliákon nyugvó teljességigényt idéznek. Ahogy a szakmaiság és a közérthetőség egyensúlyát őrző mondatai is gyakran teljesség igényűek –, s ezért ökonomikusak. Gondolatmenete – ahogy azt a hátsó borítón kiemelt forrás értékű mondatok is alátámasztják –, a gondolkodás eminens törvényszerűségének a felismerésére alapozódván mértéktartó, és mértékadó. Mondandóját egyszerre ihleti és hitelesíti is ez a mítoszt a valóságtól elkülönítő gesztus. A felismerés hol tudatos, hol ösztönös alkalmazása pedig megóvja őt a frivolitás, a szertelenség szirénhangjaitól. Kritikáit ez avatja eligazító erejűvé.

Szavainak szigorát, de sohasem az érvényét, ügyesen alkalmazott nyelvi játékosság is oldja, ahogy azt kötete első írásának mindjárt az első, egyúttal a figyelmet nyomban magához vonzó sora is példázza: „Oravecz Imre kötetének versei erősen és meghatározóan szajlai hangulatúak.” (Kiemelés tőlem – B. G.) Kiss az esztétikai ábrázolásmód szerkezetét a mondatpoétika szintjére lebontott innováció alkalmazásával is képes érzékeltetni, még ha ezzel olykor kockáztatja is a lényegi és a látszattörténések egyensúlya fölött érvényesülő értékelői kompetenciáját. A látszat uralma és a mondatpoétikai szint között természetesen nincs eleve elrendelt kapcsolat. Ugyanakkor az esztétikai alakzatok közötti egyensúly autentikus, mítoszoktól elkülönített felmutatását igazában véve az innovációnak a mondatpoétikán túli, a trópusokra kiterjesztett használata segíthetné. Kiss mai munkáiban az irodalmon keresztül szemléli a világot, holott kritikáit a mostaninál is erőteljesebbé egy, az irodalmi jelenséget a világ felől szemlélő dikció tehetné. Ha kritikái mítosz és valóság hermetista, azaz csupán a szemantika közegében vizsgált és ezért egyenrangúnak vélelmezett viszonyát – apellálva a tényleges állapotra –, ezek a priori, ontologikus kapcsolódási rendjüknek megfelelően dolgoznák fel. Ahogyan azt például Fredric Jameson, hogy hivatkozzunk egy tekintélyre is, A posztmodern c. munkájában, utalva a globális kapitalizmus kulturális logikájára, ajánlja.

Egy helyütt, Szabó T. Anna verskötetének elemzése során említi szerzőnk, hogy a költőnő a versek lírai énjének közvetítése révén „az idézett Rilke-vers imperatívuszát [»Változtasd meg életed! «] akarva-akaratlanul magára is érvényesnek érzi”. (23.) Minderről ma, a költői én túlhaladottságát valló kánon intellektuális közegében szólni egyszerre tűnhet fals, avítt beszédnek, de egy új modernitás felé forduló, megújuló, friss beszédmód előhírnökének is. Ma még eldönthetetlen, hogy Rilke mozgósító erejű sorainak adott szövegkörnyezetbe emelése csupán stiláris szövegszerűség-e, múló hatás, vagy egy új dialógus tárgyiasítására irányuló kísérlet, egy a harmadik modernitás iránti affinitás. Ha nem a szövegszerűség uralja majd a tárgyiasságot, hanem a tárgyiasság dominálja a szövegszerűséget, ha majd nem a töredezettséghez vonzódó stílus a dialogicitást, hanem fordítva, a közegalakító szükségletek előtt a dikció új trópusai nyílhatnak meg, s a nyelvi megformáltság eleven diskurzusba léphet a maga előzményéül és természetes közegalkotó erőforrásául szolgáló heurisztikus esztétikával.

Egy alkalommal Kiss László egy könyv borítójának a szimbolikáját járja körül. Nos, a Kis és egyéb világok, fedőlapja egy bezúzott, alul az ütés fekete foltját mutató, szilánkossá repedt üvegtáblát ábrázol. (Szabó Tibor Benjámin munkája.) A különböző kis világokat, lokalitásokat egymástól elválasztó (üveg)falakat át kell törni ahhoz, hogy a dimenziók között szabadon közlekedhessünk. Az áttetszőségük ellenére is erőteljesen izoláló globális idiómák falait le kell romboljuk, hogy birtokba vehessük létünk természetes életközegét. Kiss László kritikai gyűjteménye e teljesség felé forduló szellemi ígéret.