Fierling Anna szereti a gyerekeit, de a pénzt még jobban, előbb-utóbb mindennel megalkuszik, tragédiáját is ez okozza. Mindig áll valami vagy valaki az asszony és a csemetéi között, ő pedig túl sokat gondolkodik. Olyan, mint mi valamennyien: pozitív és negatív tulajdonságaival együtt végtelenül esendő ember. Annyira összetetten írta meg ezt a figurát Bertolt Brecht, hogy egy jó előadás végén mégiscsak megszakad érte a szívünk.

A Radnóti Színházban látható Kurázsi mama és gyerekei című előadás rendezője, Zsótér Sándor radikálisan szakít a nálunk megszokott hagyományokkal. Így nem kíséri a főhőst harmonikaszó, mint ahogy hiába is keressük a színpadon az ekhós szekeret, vagy éppen Kattrin dobját.

Az előadás műfajmegjelölése a tudósítás, a rendező ebből indul ki, és valósítja meg elképzeléseit többé-kevésbé következetesen. Brecht sohasem csak intellektuális, a Radnóti produkciójában azonban hiába keressük a komplexebb viszonyt a mindennapi valóságunk és a színpad között, így a végeredmény a színház nélküli színház lett. Felütés gyanánt például erőtlen paródiát nézhetünk Gyurcsány Ferencről, ez utóbbit jelen sorok írója szívesen feledné. Ha ugyanis be sem indul a cselekmény, ha még az esélye sincsen meg annak, hogy a publikum tagjai valamennyire, vagy legalább néha beleéljék magukat a történetbe, akkor nincs honnan kizökkenteni a nézőt, nincs lehetőség megmutatni a figurák összetettségét, vagy távol tartani a színésznek a szerepet. Zsótér színpadán a verbalitás jelenti az összekötő kapcsot a játszók között, hiszen a színészek oratóriumszerűen, a nézőtér felé fordulva mondják a dialógusokat, hol kanapén üldögélnek, hol egy tologatható smoking room körül gyülekeznek. Az előadás látványvilága és az Ungár Júlia által fordított, kopogós szöveg nagyon messzire került egymástól, így maximálisan szükség van (lenne) a nézők fantáziájára. A rendezés ideális befogadója, az esztétikailag nagyon nyitott, szabad asszociációkra bármikor kész néző, aki nem fél a kihívásoktól.

Az Ambrus Mária által tervezett látványvilág ezúttal is impozáns, és rendkívül sokat tesz hozzá az összhatáshoz. Telitalálatok például a színpad hátterében látható, Jacques Callot metszeteivel díszített drapériák. Az egyiken egy hatalmas fát látni, amelyen fürtökben lógnak az akasztott emberek. Az előadás emlékezetes pillanatai inkább köthetők a díszlethez, semmint a verbális szituációkhoz. Ilyen az a jelenet, amelyben megbeszéli a Szakács és Kurázsi mama, hogy Utrechtben üzletet nyitnak. Ám a férfi azt szeretné, ha Fierling Anna, a lánya, Kattrin nélkül jönne. A nő vonakodik, nem ad egyértelmű választ, de később a lánya mellett dönt. A következő pillanatban azt látjuk, hogy anya és lánya közé drapériák ereszkednek, az egyiken Hitler látható lótuszülésben, a másikon Jézus, amint egy bankautomatából próbál pénzt kivenni. Ez az előadás legerősebb pillanata, hiszen a szituáció, a szöveg, valamint a látvány problémamentesen simul egymáshoz, valamint mert a rasszizmus és a pénz alapvetően határozza meg itt a gondolkodást.

Lehet-e 160 percen keresztül a nézőtér egy, maximum két pontjára szegezett tekintettel mondani a szöveget, úgy hogy az alakítás még szuggesztív is legyen? Ez Kováts Adél Kurázsi mamájának a tétje, és ez nem kevés. Az előbbiekben feltett kérdésre a válasz az, hogy nem. Ez a törékeny nő, katonacsizmában osztja az észt, elvétve néz a színpadon másokra, néha megjegyzi ugyan, hogy ő sem jobb a többieknél, de azért alapvetően okosabbnak gondolja magát az átlagnál. De nem biztos, hogy az, így ebben az előadásban éppen ez jelenti a feszültséget. Kováts Adél alakításának fő érdeme, hogy még ebben a csökkentett üzemmódban is képes megjeleníteni egy esendő nőt, aki a lehető legjobban akar kikerülni a vészterhes háborúból. Viszont a szöveget nem sikerül annyira plasztikusan, lüktetően mondani, hogy az mindig pótolni legyen képes a hiányzó színpadi viszonyokat és akciókat.

A figura fogyatékosságainak köszönhetően is, az előadás igazi főszereplője a Kattrint játszó Petrik Andrea, akinek a szerencséje az, hogy egy jelenetet kivéve, nem beszél, így egy pillantással, könnyes tekintettel többet mondhat el társainál. A háborús trauma okozta némaság és az enyhe értelmi akadályozottság túlzásokra csábító lehetőségei között bravúrosan egyensúlyozik az alakítása. Az ifjú színésznőnek két gyönyörű pillanata van. Az egyik a tavat ábrázoló, átvilágított paraván mögötti közös fürdése Fejővel. Ez az árnyjáték szavak nélkül mond el rengeteget a két testvér kapcsolatáról, és erről a jólelkű lányról. A másik az utolsó előtti jelenet, amelyben a városbéli polgárok figyelmét egy dal előadásával hívja fel az ellenség közelgő támadására.

Rába Rolandot és Martin Mártát a színészi rutin átsegíti a nehezebb pillanatokon.

Nem mondható el ugyanez a fiatalokról. Formán Bálint, Rétfalvi Tamás, Szűcs Péter Pál és Nagy Norbert olyanok, mintha a Ferenciek terén található Jégbüfé kirakatában elhelyezett érettségi tablóról léptek volna le. Jól fésültek és jellegtelenek, de ami még nagyobb baj: a legtöbb jelenetben összetéveszthetők egymással.

Kétségtelen, hogy Zsótér Sándor erősen gondol valamit Brechtről, azonban a sikerhez elengedhetetlenül szükséges játékos könnyedség ezúttal nagyon hiányzik az előadásból, amelynek első felvonása gyakorlatilag nem indul be, helyette retorikai gyakorlatban merül ki a Kurázsi mama és gyerekei. A második részben, ahol a rendezés kissé engedi hatni a történetet, és közelebb kerül egymáshoz a forma és a tartalom, már kevésbé fenyegeti az unalom réme a Radnóti előadását. A zsótéri szövegszínház és Brecht intellektuális, didaktikus elképzelései már nem egyszer sikeresen egymásra találtak. Azonban most ez elmaradt, mert ezúttal csak a látványtervező, Ambrus Mária van a csúcson.