A Johan Béla által alapított egykori Országos Közegészségügyi Intézet (jelenleg Környezet-egészségügyi Intézet) vízügyi osztályán több mint hetven éve folyó vizsgálatok szerint a magyarországi termálvizek nagy része – különösen az Alföldön – jelentős mennyiségű szerves anyagot tartalmaz. A szerves anyag fürdővízben való előfordulásának, valamint az ilyen víz per os („szájon keresztüli”) alkalmazásának közegészségügyi megítélése nehézségbe ütközött, mivel nem volt adatunk arról, hogy milyen szerves anyagok és milyen mennyiségben fordulnak elő. Ez az ismerethiány természetesen komolyan hátráltatta a komplex vízhasznosítás további kiszélesítését, a termálvizek keletkezésében, minőségük kialakulásában szerepet játszó szerves és szervetlen geokémiai folyamatok jobb megértését.

A mélységi vízrendszerek szervetlen nyomkomponens összetételének felmérése is csupán néhány európai és észak-amerikai medencében történt meg, ezek azonban vízföldtani szempontból lényegesen különböznek a nagy vastagságú fiatal üledékekkel feltöltött Pannonmedencétől. A téma újszerűségét az is jelezte, hogy a korábbi húszhuszonöt év szakirodalmában termálvizek természetes szerves mikrokomponenseivel foglalkozó cikket egyáltalán nem találtunk, de termálvízben előforduló szerves mikroszennyezőkkel, fertőtlenítési melléktermékkel is csak kevés közlemény foglalkozott.

A gyógyvizek modern kori kutatásának és hasznosításának több mint százéves hagyománya van, hiszen már a Monarchia idején fejlett fürdőkultúra fogadta a gyógyulni vágyókat. Jelentős volt a gyógyvízexport is. (A budai hévízforrások használata pedig egyes adatok szerint egészen a római korig nyúlik vissza.) Ugyancsak a 19. században elkészültek az első termálvizet szolgáltató mélyfúrású kutak Zsigmondy Vilmos, majd Zsigmondy Béla irányításával. (A Természet Világa 1998. júniusi számának [29. évf. 6. sz.] diákpályázatokat közlő mellékletében remek tanulmány jelent meg erről Kotán Edit tollából „Láthatatlan kincs a város alatt” címmel.) A feltárt termálvíz kémiai analízisét már ekkor is elvégezték, a szervetlen, még inkább a szerves mikrokomponenseinek részletesebb megismerésére nem volt lehetőségünk Az 1990-es évek elején (elsősorban a Phare Program támogatásával) megérkeztek az első korszerű analitikai műszerek.

Ekkor alakult a Szerves Mikroelemző Laboratórium, ahol 994–98 között az OTKA támogatásával, a Magyar Állami Földtani Intézet és az MTA Szerves Geokémiai Laboratóriumának közreműködésével, felmérést kezdtünk termálvizek szervetlen és szerves mikrokomponenseinek részletesebb megismerésére. Ekkor még az úgynevezett makrokomponenseken és a vízvizsgálatoknál szokásos fizikai, bakteriológiai és kémiai paramétereken kívül (hőmérséklet, pH, klorid, jodid, fluorid, kémiai oxigénigény stb.) elsősorban a szervetlen mikrokomponensek (arzéntől az urániumig) meghatározását végeztük el, de módszert dolgoztunk ki termálvizek ismeretlen szerves vegyületeinek azonosító vizsgálatára is. Néhány jellemző termálvízmintából a Newcastle Egyetem Fossil Fuels and Environmental Geochemistry nevű intézetében kérésünkre meghatározták a fenol- és aromás szénhidrogén-származékok, valamint a szerves anionok mennyiségét. Ezen vizsgálatok eredményei nyomán mennyiségi meghatározási módszereket állítottunk a fenti vegyületek és egy sor más vegyület meghatározására.

Később elnyertük a KHVM támogatását is, így újabb kútvizek, ill. szerves anyagok vizsgálatára nyílott lehetőségünk. Termálvizek szerves komponensei vizsgálatát egészen a Szerves Mikroelemző Laboratórium 2003. végi megszüntetéséig folytattuk. Összesen mintegy 500 szerves vegyületet tudtunk kimutatni.

Magyarország vizeit három, jól elkülöníthető csoportba osztottuk: Termális karsztvizek; Karbonátos kőzetből származó nagy kéntartalmú vizek; Alföldi üledékes kőzetből származó mélységi vizek.

Az I. csoportba tartozó vizek jellegzetes képviselői például a budapesti gyógyvizek. Ezek viszonylag kis sótartalmú, kis szervesanyag-tartalmú termálvizek, melyek kéntartalma is jelentős. (Pl.: Hévíz, Harkány.) Több közülük radontartalma miatt radioaktív víz.

A II. csoportba tartozó vizek elsősorban a Nyugat-Dunántúlon fordulnak elő. A nagyobb mélységből származó, melegebb vizek szénhidrogén-telepek alatt is elhelyezkedhetnek. (Pl.: Zalakaros) Ezekre a nagy sótartalom (Rábasömjén), ezen belül is a nagy keménység és a nagy nátrium-halogenid tartalom jellemző. Több esetben szeparálható mennyiségű olaj is megjelenik (Pl.: Zalakaros). A sekélyebb mélységből származó hidegebb vizekben nagy mennyiségű (több ezer µg/l) bárium is előfordulhat (Fonyód) a kalcium, magnézium, stroncium mellett. Ilyen típusú, de nagyobb mennyiségű szerves anyagot is tartalmazó vizet csak néhányat tudtunk megvizsgálni. Sok fajta kéntartalmú vegyületet lehetett azonosítani.

A legtöbb termálvíz a III. csoportba tartozik. A legtöbb mintánk is a Dél-Alföldről származott. Azt találtuk, hogy az ebbe a csoportba tartozó (65 °C-nál melegebb) vízminták nagyobb mennyiségben tartalmaznak természetes eredetű illékony (kromatografálható) szerves anyagokat, de a hidegebb vizek szervesanyag-tartalma is igen jelentékeny lehet (huminanyagok).

Az egyes vegyületek mennyisége igen széles határok között változik. A huminanyagok és szerves anionok néhányszor tíz, esetleg néhány száz mg/l koncentrációt is elérhetnek, de aromás szénhidrogének, vagy fenol típusú vegyületek is előfordulhatnak akár néhány ezer µg/l-es mennyiségben.

Poliaromás szénhidrogének (elsősorban naftalin és származékai) több száz µg/l-es koncentrációban is előfordulhatnak ugyan, az igazán veszélyes többgyűrűs aromás szénhidrogének (pl. a rákkeltőnek tartott benz/a/pirén) azonban nem, vagy csak nagyon kis koncentrációban voltak eddig kimutathatók.

Természetesen egy sor olyan anyag van akár a felsoroltak között is, amelyek jelenlétéről bizonyítottan tudunk, de nem ismerjük azok mennyiségét.

Nagyon fontos lenne – a magyarországi balneoterápia és gyógyturizmus egész jövőjét eldöntheti annak kutatása, hogy a termálvizekben lévő szerves (és egyéb) mikrokomponenseknek milyen szerepe van a gyógyhatás kialakulásában. Sajnos a meglévő (toxikológiai) adatbázisok csak az egészségkárosító hatásokra vonatkozó adatokat tartalmaznak, a termálvizek gyógyító, fertőtlenítő, sarjadzást elősegítő (sebgyógyító) és egyéb előnyös hatásait csak empirikus megfigyelések támasztják alá. Az bizonyos, hogy egyes elismert gyógyvizek előnyös tulajdonságai csak a makrokomponens- és a szervetlen mikrokomponens-összetétel alapján nem magyarázhatók.

Az is bizonyára igaz, hogy a szerves mikrokomponensek jelentős része bőrön keresztül felszívódhat, és a felszívódást a meleg és a víz enyhén lúgos kémhatása elősegíti.

A termálvizek komplex hasznosításánál gondot okozhat az is, hogy különösen a melegebb vizek olyan vegyületeket is tartalmazhatnak, amelyek bizonyítottan egészségkárosító hatásúak. Ezek elsősorban a légtérbe kikerülve okozhatnak egészségi kockázatot. Az ilyen vizek fűtési célú felhasználása – mivel a víz zárt rendszerben van – különösebb veszélyt nem jelent, de ha a lehűlt vizet használati meleg vízként, fürdővízként kívánják tovább hasznosítani, igen fontos a természetes összetevőként jelen lévő szerves anyagok vizsgálata és az esetleges egészségi kockázatok csökkentése. Uszodáknál, gyógyfürdőknél pl. megoldást jelenthet, ha megfelelő légcseréről gondoskodnak és mondjuk a zuhanyozókban felmelegített ivóvizet használnak.

Az utóbbi években egyre több kisebb és nagyobb település nagy reményeket lát a településen talált termálvízre alapozott gyógyturizmus fejlesztésében, de nagyon fontos lenne az erre felhasznált állami forrásoknak legalább egy (töredék) részét a termálvízzel kapcsolatos kutatásokra fordítani. Ezek a kutatások valószínűleg többéves, esetleg több évtizedes feladatot jelentenek (pl. a gyógyhatásban szerepet játszó anyagok és hatásmechanizmusuk megismerése), de egy részük már ma is feltétlenül szükséges lenne (pl. az egészségi kockázatok minimalizálása, ill. kiszűrése) azért, hogy a beruházásokat a lehető leghatékonyabban és a víz tulajdonságait is figyelembe véve lehessen megtervezni és lebonyolítani.