Régtől fogva
A pszichológiai stúdiumokat is végzett művész több képén állít emléket Popper Péternek, akit mesterének tekint.
Sigmund Freud, Carl Gustav Jung arcképe ugyancsak gyakran felismerhető munkáin. Saját élményű tapasztalatait, olvasmányemlékeit a festői tanulmányok szerkesztésmódjával fogalmazza meg, valós figuráit és álom-, illetve a transzcendens világ szellemalakjait határozott elemekkel, színekkel helyezi sokszor egymást átfedő téri pozícióba (Ősbizalom; Burn-out; Bűnbeesés [Little Apples]). A művész gyakran idéz Dalí, Chagall, Magritte festményeiről ismert motívumokat. A Üvegxilophon egészen friss variánsa William Blake Newton-figurájának precíz teremtő mozdulatára emlékeztet, bár ez a vicces alak, mintha a semmibe zuhanna épp, lába alól elvesztette a talajt. A Szabadesés pasztellkép, a Valahol, valakik és párdarabja a Végre megjöttek című munkák alakjai átmenetet képeznek az oeuvre kezdeti erőteljes érzelmi síkot megmozgató formái és a pszichológiai jelenségeket megfogalmazó újabb alkotások között.
Grafikáit kopasz antropomorf képződmények, riadt tekintetű „félőlények”, a történelemből előlépő mementók, holokauszt-túlélők, megfélemlített, sorstalan, vézna alakok jellemzik. Két nagyon erőteljes, gazdag kifejezőerejű tusgrafikája a Vajda Lajos-i képhagyományokat egyesíti a Kondor Béla világával rokonítható elemekkel.
A Tamási-regény főhőse egyszerre aktív szereplő, szinte provokatív, kritikus módon megfigyelője a nézőnek, miközben gondolatai, sorsának egyes mozzanatai a maguk, a szó szoros értelmében, meztelen valóságukban tárulnak elénk (Mulatók [Tamási Áron illusztráció]). Beleolvastam Szász Imre: Az Emlékezés tava című regényébe és éppen rátaláltam arra a John Donne-idézetre, ami talán Zvolszky Zita képzeletét is a leginkább megragadta:
A földrajz-tudós orvosok nekem
térkép testemen megtanítanák
hogy lapos ágyamon felfedezem
a délnyugati, szűk szoroson át
Per fretum febris a halál honát.
Az én Nyugatomhoz visz ez az út,
s habár a nincs-be térnek a vizek,
mit árt nekem Nyugat? Hisz összefut
minden térképen Nyugat és Kelet:
feltámadáshoz a halál vezet.
(Vas István fordítása)
Az Összetartozás [Szász Imre-illusztráció] címmel jelzett grafika épp ezt a kétpólusos látomást rögzíti, ahol az élő és a holt veti egymásnak a hátát, utalva a középkori haláltáncokon mindenkor a halandóval ellenkező nemű szimbolikus táncpartner megjelenésére is. Míg Zvolszky korai rajzain még felfedezhetjük a térábrázolást, mint egy-egy vonallal jelzett folyót, téglákból épülő falat, barlangnyílást, az ember által épített környezet szimbólumait, itt éppen e környezet hiánya teszi annyira átérezhetővé a lét végességét.
In Memoriam Belohorszky Pál című tusgrafikája a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt író személyiségének játékosságára reflektál. A festő egyszerre világít rá a költő emberfeletti zsenialitására és mutatja meg ártatlanságát, amit a védelmező, isteni kéz szimbolizál.
Zvolszky absztrakt festményein a testek helyett gyakran végletekig egyszerűsített, az életet csak szimbolizáló formákat (például koktélos poharak vagy citromkarika) találunk, vagy a geometria alapelemeit figyelhetjük meg, sűrű vonalak és színes foltok tér nélküli kavargását láthatjuk (Üvegablak; Zöld szilánkok). Az ős, elemi erők forrongását, összerendeződését és széthullását a spirális forma reprezentálja, ami kompozícióját tekintve a labirintusból fejlődött ki festményein.
Az önmagunkba fordulás megtermékenyítő, ám magányos küzdelmét és a mélyre húzó, megsemmisítő rettenetet egyaránt megtestesíti. Teremtő és pusztító erők mozgatják, a múlt fogsága és tápláló gyökerei éltetik művészetét régtől fogva. Régtől fogva.
(Elhangzott a kiállítás megnyitóján 2011. október 27-én.)
*Whilst my Physicians by their love have grown / Cosmographers; and I their Map who lie / Flat on this bed, that by them may be shown / That this is my Southwest discovery / Per fretum febris, by these straits to die. //
I joy, that in these straits, I see my West; / For, though their current yield return to none, / What shall my West hurt me? As West and East / In all flat Maps (and I am one) are one, / So death doth touch the Resurrection.
