A piros, a fekete és a fehér

Karinthy Frigyes élete több ponton kapcsolódott August Strindberghez. Első felesége, az író által imádott Judik Etel színésznő játszott a férfi-nő kapcsolatot önkínzó könyörtelenséggel, a gyengébbik nem emancipációját szkepszissel tárgyaló svéd drámaíró Az apa című tragédiájának 1905-ös, magyarországi bemutatóján. Második felesége igazi strindbergi nő volt. A gyönyörű, kacér és domináns Böhm Aranka szerette szexuális függőségben tartani az őt körülrajongó férfiakat.

Egyes visszaemlékezések szerint a pszichiáterként végzett Böhm Aranka megőrült Auschwitzban, miután nemet mondott Mengelének arra kérésére, hogy legyen az áldoktor segítője. Ilyen és ehhez hasonló témájú történeteket hallunk az Örkény Színház és a Thália Színház nőNyugat című előadásában, amelynek szövegkönyvét Bíró Kriszta jegyzi. A néha irodalmi karrierrel is kacérkodó színésznő levelekből, versekből, önéletírásokból szerkesztette az előadás szövegét. A sztorik a Nyugat című folyóirathoz kapcsolható írókról, feleségeikről és a szeretőikről szólnak. A médiának köszönhetően soha még ekkora igény nem mutatkozott hírességek magánéletének, titkainak kiteregetésére, de ez az előadás nem sznoboknak készült, jóízű pletykák gyűjteménye.

A nőNyugat sok mindenbe belekap, legközelebb az igazsághoz talán akkor járunk, ha alternatív nézőpontból elmesélt történelmi, művelődéstörténeti, mikrohistóriai és irodalomtörténeti adalékok keverékének látjuk az előadást. Tehát öt nő ül velünk szemben, akik történeteket mesélnek. Nem a szokásos színpadi szituáció ez, hiszen nem is egymáshoz beszélnek, hanem hozzánk szólnak, a nézőkhöz. A színpad két oldalán kivetítő segíti követni, hogy – többek között – Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit, Balázs Béla vagy éppen Móricz Zsigmond nevelt leánya és szeretője, Litkei Erzsébet beszél-e éppen.

A szereplők nem karaktereket játszanak, hanem különböző lelkiállapotokat jelenítenek meg. Ezekből az érzelmi állapotokból indítják a történetek mesélését, ide is térnek vissza, hogy aztán újból innen rugaszkodjanak el. Egy mozdulat, egy gesztus elég ahhoz, hogy mindig más és más lélektani szituációban láthassuk őket.

Bíró Kriszta legtöbbször a naiv, intellektuel iskoláslány, Hámori Gabriella a rajongó, fiatal hölgy, Für Anikó az otthon melegét jelentő érett asszony, Lázár Kati a kemény és hajlíthatatlan, hosszú házasságban sokat tapasztalt nő, Kerekes Viktória a kihívó femme fatale.

Az előadás dicséretére válik, hogy az öt színésznő, bár ritkán áll fel a padról, nemcsak le tudja kötni a néző figyelmét, hanem képes vidám, sőt feszült pillanatokat is okozni. Mácsai Pál jó ritmusú, néhol a nőkkel szembeni előítéleteinkkel kíméletlenül szembesítő rendezésének atmoszférája a humorostól, az ironikustól tart a tragikus felé.

Füzér Anni lehetséges képzettársításokban gazdag látványtervének és ruháinak fókuszába két szín került. A szereplőkön fekete ruhákat, pirosra festett körmöket látunk, a színésznők két piros padon ülnek, amelyek fekete padlón helyezkednek el.

Az előadás Kosáryné Réz Lola visszaemlékezésével kezdődik, amelyből megtudjuk, hogy az írónő születése csalódást okozott a szülőknek, hiszen nem leányt vártak. A piros szín olyan a női princípiumhoz és a női élethez aszszociálható domináns jelentései, mint amilyen a szülés és a menstruáció, szervesen összefüggnek a halál és az elmúlás feketével szimbolizált jelentésrétegeivel.

Olyan közhelyszerűen, előítéletesen a férfihez társított attribútumok, mint amilyen a racionális gondolkodás, a határozottság, vagy az érzelemmentesség képi megjelenítése a fekete négyzetekből álló fal. Ez előtt ülnek a szereplők, és ennek a közepén egy fehér, kissé elfordított, üresen hagyott, megnagyobbított négyzetből hallhatjuk Szalai András cimbalomjátékát. A látvány e deviáns része utal arra, hogy a nálunk szokatlannak számító, női szemszögből előadott narráción alapul a rendezés.

Az egyik leglényegesebb jelenet a Nyugat főszerkesztőjének, Osvát Ernőnek a halálát beszéli el. A felesége öngyilkosságát, lánya gyógyíthatatlan betegségét, és későbbi halálát feldolgozni nem tudó Osvát szintén önkezével vetett végett életének. Az eddigiektől szokatlan mozgások (a szereplők helyet cserélnek a padokon), és a kis hatásszünet, a történet elmondása után, jelzi a történet fontosságát.

Az egyfelvonásos produkció legfőbb erénye az összefogott, fegyelmezett színészi alakítások mellett az, hogy a szereplők nem drámázzák túl a szituációkat. Éppen ez a visszafogottság okozza az előadás katartikus pillanatait is.

A nőNyugat a jelen sorok írója által az ez évadban látott színházi előadások legritkább fajtájába tartozik, hiszen újranézésre készteti a nézőt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.