Miért lett ekkora sláger? A leghatásosabban képezte le az összeesküvés-elméleti gondolatstruktúrákat. Így azon paranoiások számára is teóriagyártási mintát és sablont jelentett, akik nem voltak antiszemiták, sőt zsidóbarátként nyilvánultak meg, vagy zsidókérdésben teljesen közömbösek voltak. Horribile dictu: gyakran a filoszemita vagy zsidó/izraeli összeesküvéselméletek logikai forráskódja, szerkezeti váza is a jegyzőkönyvek öntudatlan, akaratlan másolata. A jegyzőkönyvek volt a legelső olyan modern „paranoiaipari” tömegtermék, amely minőségi ugrás a tradicionális, premodern rögeszmékhez viszonyítva. Formai újítást jelentett cinikusan provokatív nyelvezete (végtére is egy liberális gúnyirat plagizálása), ami hatásosan értékesítette tartalmi szerkezetének nóvumjellegét. Ahhoz mérve, hogy az őskonzervatív, reakciós cári birodalom kémszolgálatának hamisítványa, döbbenetesen ráérezni benne az idők szavára. Olyannyira, hogy pamfletként nemcsak az őt világra hozó rezsimet élte túl, de archetipikus formaváltozatként szétfeszítette a világnézeti korlátokat is. A jegyzőkönyvek ideológiai szöveteit lehántva, okfejtési csontvázán nem antiszemita-filoszemita, hanem paranoia-józan ész a döntő törésvonal.

A tartalmának igazsága mellett kardoskodók manapság is azzal érvelnek: jóslatai közül nem egy bejött. Végtére is az ott leírt jövőbeli történések – az abszolút monarchiák, a hagyományos világrend forradalom, polgárháború, totalitárius államcsínyek miatti pusztulása – bekövetkeztek. „Mint „gyakorló széljobbos”, hadd világítsak rá valami fontosra, amiről szerintem nem tudsz…a széljobbok nagy többsége pontosan tudja, hogy semmi lehetősége nincs se pró, se kontra megtudni, hogy mi az igazság a Cion bölcsei(nek jegyzőkönyvei)vel kapcsolatban. Egyszerűen semmi. És pontosan emiatt nem is hiszi el szóról szóra – feltétlenül. Mindössze a helyzet az, hogy a világ folyása a mi nézőpontunkból éppen olyan, mintha létezne egy ilyen összeesküvés, ezért természetesen nagy öröm közvetlenül szembesülni valamivel, ami akár ennek is lehetne a közvetlen nyoma. Éppen emiatt, ha például – valami csoda folytán – felmerülne a CBJ hitelességének valami, még széljobbos szemmel nézve is kizáró bizonyítéka, a széljobbok véleményén ez akkor sem változtatna. Antiszemita gúnypamfletnek tekintenék a CBJ-t onnantól. A CBJ hatását nem az adja, hogy biztosan tudjuk róla, hogy hiteles vagy nem, hanem az, hogy a benne leírtak túlságosan illenek a világ folyására.”1 – írja le egy fórumozó a jegyzőkönyvekkel kapcsolatos hívői álláspontot. Terjesztőinek oroszlánrésze régóta nem a valódi-hamis ellentétpárban szemléli az iratot. (Főként azóta nem, hogy az eredetvizsgálat céljából indított berni pert 1935-ben elvesztették.) A jegyzőkönyvek eredetével a vélt aranykort elsikkasztó zsidó fantomokat hajszoló antiszemita stratégák többsége komolyan soha nem is foglalkozott, csupán alibiből kívánták bizonyítani a „dokumentum” hitelességét. Uralkodó álláspontjuk az volt: nem az eredete számít, hanem a tartalma. Lehet, hogy hamisítvány volt, de igazzá tette a világtörténelem.

A szkeptikus cáfolók érvei mindig arra irányultak, hogy a jegyzőkönyvek próféciái – hasonlóan Nostradamus jóslataihoz – túl általánosak, nincs bennük semmi megfogható. Forradalmak, puccsok, háborúk, lázadások, trónfosztások a világtörténelem ismétlődő kísérőjelenségei. Önmagában az, hogy valaki konkrétumokat – dátum, név, helyszín – mellőzve bemondja: a jövőben nagy politikai kataklizma lesz, futurológiai bravúrnak sovány. Plusz a hívők következtetése tartalmaz egy jókora logikai abszurditást. Abból, hogy valaki előre jelez egy gyilkosságot, s a bűntény le is zajlik, önmagában nem vezethető le a tettes személye. „Igazam volt a cselekmény – a forradalom – bekövetkeztét illetőleg, ergo a tettes – a zsidóság – kilétével összefüggésben is igazam van.” – ez az okfejtési vezérmotívum. Valójában a konkrétumok hiánya kifejezetten jót tett a mű életképességének. Kevesen tudják, hogy a jegyzőkönyveknek azon tartalma, ahogy végül közismert lett, már eleve cenzúrázott verzió. A Moszkvában székelő központi cenzúrabizottság a jegyzőkönyveket, „mint gyanús eredetű, a lakosság körében gyűlölet felkeltésére alkalmas és a zsidóság pusztítására bujtogató művet”,2 betiltásra javasolta. A Szergej Nyilusz judeofób pamfletíró általi megjelentetési kérelemmel beadott kézirat önmagában is a hamisítás bizonyítéka. A kézirat alcímében Nyilusz azt állította: Cion bölcsei 1900–1904-ben tanácskoztak, az előszóban viszont azt: a dokumentum már 1901-ben eljutott hozzá. A kínos baklövés az orosz cenzúrahivatalnokok számára is nyilvánvalóvá tette a jegyzőkönyvek fals jellegét. De a kiadói főosztály nyomására a testület mégiscsak áldását adta a műre. Igaz, az egyszerűen leleplezhető hazugságokat kihúzatta belőle. Pl. a konkrét személyekre tett rágalmakat. Így a híres francia színésznőt, Sarah Bernhardtot a zsidó összeesküvés ügynökének nevező és az oroszországi titkos zsidó hálózat irányítóját, „Efront” nevesítő mondatot is.3

A hamisítás végrehajtói – a cári belbiztonság, illetve hírszerzés tisztjei, ügynökei – kifejezetten intelligens emberek voltak. Főként a kutatók által valószínűsített értelmi szerző, Pjotr Racskovszkij. Lengyel származású, önkényuralom-ellenes narodnyikból, az Ohrana megfigyeltjéből lett 1879-ben a cári titkosrendőrség hivatásos ügynöke. Az Ohrana pétervári főnökének szárnysegédje, majd 1883–1901 között a szervezet párizsi rezidentúrájának feje volt. Ő és bűntársai pontosan tudták: az önkényuralom súlyos válságba jutott, amelynek folyománya bukás lesz. A titkosszolgálat bennfenteseiként nyilván jóval több információval rendelkeztek a cárizmus hanyatlásáról, mint az átlagpolgár. Ők is látták, hogy ennek oka a csúcson keresendő. De a kiutat nem a reformokban, hanem az elnyomás fokozásában látták. A jegyzőkönyvek oroszországi kiadásának eredeti, primer célja szimpla belpolitikai manőver volt. Szergej Vitte, a reformer pénzügyminiszter, majd kormányfő – Sztolipin előfutárának – lejáratása. A jegyzőkönyvek gazdasági része közvetve, burkoltan az ő politikáját (aranyfedezet, vodkamonopólium, közlekedésfejlesztés) támadja.

A jegyzőkönyveket nem „legfelsőbb utasításra” készítették. II. Miklós nem is tudott a keletkezésének hátteréről. Amikor pedig értesült a Cion bölcseinek koholt voltáról, így reagált: „jegyzőkönyveket elkobozni. Nem védhetünk tiszta ügyet piszkos eszközökkel.”4 Ahogy a cenzúrahivatalt és a korabeli pogromlovagokat sem tájékoztatták róla, hogy az egész szándékos dezinformáció. A Novoje Vremja zsidógyűlölő szerkesztője, Szuvorin 1903-ban elutasította a közlését, sőt az újság leleplezte a csalást.5 De számosan adtak neki hitelt. Paradox módon azok is, akik ellen irányult. A helyzet iróniája, hogy Vitte maga is hitt az összeesküvésben. „Szergej Vitte tudta magáról, hogy ő nem szolgálja a zsidókat, de úgy hitte, létezik valamiféle zsidó világközpont, amely megszabja a minden zsidó által követendő politikát.”6 Komikus jelenet lehetett, amikor Lopuhin, a rendőri ügyosztály teljhatalmú igazgatója győzködi a cár miniszterelnökét: higgye már el, „efféle szervezet csak az antiszemita legendákban” van jelen.7

Az irat sikerének oka a genezist tekintve a „bújtatott reklám” által hagyott misztikus köd. A jegyzőkönyvek „elkészítésével kapcsolatos hadműveletet a konspiráció szakmai szabályainak betartásával hajtották végre: készítői közül a titkot később sem szegte meg senki.”8 Valamint az, hogy jegyzőkönyvek valójában cári autokrácia (és általában minden tradicionalista és fundamentalista önkényuralom) világképének annak feltételezett vagy tényleges ellenfeleire való kivetítése. „Isten szemében minden egyes áldozat a mi oldalunkon felér ezer gojjal.” 9 – tartalmazza. „Egyetlen csepp cári vér is drágább, mint a holoptetemek milliói”10 – írta titkos naplójában Alexandra cárnő, II. Miklós felesége 1905-ben. Nem sokkal a jegyzőkönyvek publikálását követően. A profi antiszemiták valójában nem gyűlölik azon tulajdonságokat, melyeket paranoid gondolatviláguk a zsidóságra sztereotip címkeként ragaszt. Hanem irigylik és lemásolni szeretnék azokat. A bölcsek zsarnokságának jegyzőkönyvekben leírt bevezetési forgatókönyve kísértetiesen hasonlít Hitler „alkotmányos puccsára”. A bölcsek marionettfigurájaként regnáló elnöknek „joga lesz átmeneti jellegű törvényeket, sőt a kormány alkotmányos működésétől való eltérést javasolni, mindkét esetben azzal az ürüggyel, hogy az állam legfőbb jóléte ezt követeli.”11 Hitler 1933 tavaszán az ún. felhatalmazási törvénnyel a kormányra (diktátorként lényegében önmagára és a náci párt hatalmi klikkjeire) ruháztatta a parlament jogköreit, megszüntetve ezzel a demokratikus ellenőrzés lehetőségét. Hogy aztán ugyanúgy szívfájdalom nélkül háborús vágóhídra küldje a németség legjavát, mint a cárnő az orosz parasztságot, jegyzőkönyvek egyfajta titkos királytükörként is felfogható. „Korlátlan kényuralom nélkül nem maradhat fenn egy civilizáció sem, hiszen az nem a tömegeken nyugszik, hanem azok vezetőin, bárkik is legyenek azok. A tömeg barbár, és ezt a barbárságot minden alkalommal kimutatja. Abban a pillanatban, amikor a tömeg kezébe kaparintja a szabadságot, az azonnal anarchiává változik, mely a legmagasabb fokú barbárság.”12 Mintha csak Racskovszkij a bölcseken közvetítésével intené óva a reformokra hajló II. Miklóst. A jegyzőkönyvek uralkodóra – Cion zsarnok-királyára – vonatkozó sorai pedig már fenyegetőek. „Bölcseink kizárólag azoknak fogják átadni a kormányzás gyeplőit, akikben feltétlenül megvan a tehetség arra, hogy szilárd kézben tartsák a kormányrudat, akár kegyetlenség árán is. Ha a király akaratgyengeségben betegszik meg vagy más okból válik képtelenné a kormányzásra, a törvény értelmében köteles lesz átadni a kormány gyeplőit más, erre alkalmas kezeknek…”13

A jegyzőkönyvek diadalának másik főpillére az utóéletében keresendő, s röviden akképp foglalható össze: az antiszemita totalitarizmus faji paranoiájának – a kommunista osztályparanoiával szemben – nem volt paksi csőszkunyhója. A sztálini kirakatperek egyfajta világi passió- és misztériumjáték funkcióját töltötték be. „A történelem arra is megtanított bennünket, hogy a hazugságok gyakran jobban szolgálják az ügyet, mint az igazság. Az ember ugyanis rest, és mindig negyven esztendeig tévelyeg előbb a sivatagban, amíg megteszi a soron következő lépést fejlődésének útján. Fenyegetésekkel és ígéretekkel lehet csak kivezetni a pusztából, s közben képzelt veszedelmekkel kell riogatni és nemkülönben képzelt jutalmakkal kecsegtetni…”14 Csakhogy amennyiben – a közhelyes lózungok, homályos utalások, előítéletes panelek szintjéről továbbfejlődve – a hazugság konkrét arcot, személynevet, helyrajzi számot ölt magára, a lelepleződés esélye meghatványozódik. A kényszervallatás és hamis bizonyítékok révén összetákolt vádkonstrukciók néhány éven vagy egy-két évtizeden belül mindig összeomlottak. Manapság senki – a legvadabb kommunisták sem – állítják, hogy Rajk László tényleg imperialista összeesküvő volt.

Ugyanezen sorsra jutottak volna a náci koncepciós perek, amelyek a jegyzőkönyvek (illetve a bennük vázolt zsidó világkonspiráció) létét akarnák igazolni. Ha lettek volna. De nem voltak. Illetve a tervezés fázisában rekedtek. Az 1933-as lipcsei per a „Reichstag-gyújtogató” kommunisták, nem pedig a zsidók ellen irányult s ráadásul felmentéssel végződött. Pedig remek alkalom lett volna ez Hitlernek, hogy monstre perben leleplezze a „zsidó-bolsevik világkonspirációt”. Nem tette. Ehelyett „Dimitrov megkülönböztetett bánásmódban részesült a Gestapo börtönében, megkapta a neki küldött leveleket, táviratokat, valamint a nemzetközi lapokat, anyja és nővére meglátogathatta, maga is csak „erkölcsi szenvedésekre” panaszkodott egy amerikai újságírónak.”15 Szabadon is engedték, két társával együtt. „Rudolf Diels, a Gestapo főnöke így búcsúzott tőlük: „Jó kapcsolatokat akarunk a Szovjetunióval. Ha nem ez lenne a helyzet, nem küldenénk magukat Moszkvába.” (L’ Histoire, 2001. december. 21. o.) 16 Ausztria Németországhoz csatolásakor újabb „nagyvad” akadt a Gestapo hálójába. Louis Rothschild, a híres nemzetközi bankház feje, számtalan antiszemita összeesküvés-elmélet démoni főszereplője. Mit csináltak vele a nácik? Megkínozták, hogy kiszedjék belőle Cion bölcsei utódainak világot behálózó konspirátorhálózata paramétereit?

Ugyan. Himmler személyes utasítására a bankárnak haja szála nem görbült, luxuscellában őrizték. A nácik a pénzarisztokrata ausztriai vagyonát akarták, nem a feltételezett kapcsolatait. Az SS-főnök maga tárgyalt vele. Végül a helyi Rothschild-érdekeltségekért (köztük egy cseh acélműért) hárommillió fontot is hajlandóak voltak fizetni. Egy a pártállami érában született vagyontörténet szerint a kesztyűs kezű bánásmód „a Hitlert a nagytőkével összefűző, sajátos és tiszteletteljes kapcsolatnak” 17 volt köszönhető. De a valódi ok inkább Hitler újabb területi követeléseiben lelhető fel. A müncheni konferencia előtt a diktátornak taktikailag szüksége volt a brit és francia kormány jóindulatára. Mivel biztosra vélte, hogy ezen kabinetek a zsidóság (azon belül a Rothschild-klán) zsebében vannak, igyekezett olyannak mutatkozni, mint akivel lehet üzletet kötni. (Az első, központilag ösztönzött és jóváhagyott kristályéjszakai pogromra csak a Szudéta-vidék békés megszállása után kerülhetett sor.)

Himmler később is azt feltételezte: neki nem a „zsidók bábjaival”, a szövetségesekkel kell tárgyalnia, hanem azok gazdáival. Eme rögeszme gyakorlati megnyilvánulása volt az Európaterv. „1944 nyarán Himmler – torzult világképe és a valóságtól elszakadt horizontja miatt – az egyik kiutat a „világ zsidóságánál” vélte megtalálni. Az SS-szel már Szlovákiában, majd Magyarországon is mentési céllal kapcsolatba lépett cionistáknak valóságos befolyásuknál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonított. Főként olyan összefüggésben, hogy a zsidók magyarországi szabad (lehetőleg palesztinai) kivándorlásáért dolgozó cionisták a „világ zsidóságánál” eljárnak, és az SS „jóindulata” ellenében Himmler új céljainak alárendelten tevékenykednek.” 18 Hazánk megszállása után az SS ajánlatot tett a cionistákból álló budapesti mentőbizottságnak. „Tízezer teherautóért és más árukért hajlandók lettek volna egymillió zsidót semleges területre kiengedni.” 19 Jellemző a náci fantazmagóriavilágra, hogy komolyan bíztak abban: a normandiai partraszállásra készülő szövetségesek majd a túszként kezelt zsidók életével zsarolva hajlandóak adni nekik egy hadsereg szállítására elég teherautó-kontingenst. Amivel saját hadicéljaik alatt vágnák a fát. A közös cionista–náci embermentő/emberkereskedő misszió jegyében meghatalmazottat küldött a mentőbizottság Isztambulba, hogy tárgyaljon a dologról. A britek azonnal letartóztatták a küldöttet. (Londonban a brit mandátumterület, Palesztina városaiban fegyveres akciókat szervező cionisták éppúgy ellenségnek minősültek, akár a nácik.) A kristályéjszakára ürügyül szolgáló vom Rath-gyilkosságot elkövető lengyel zsidó Herschl Grynszpanra alapozva „Goebbels 1942-re nagyszabású kirakatpert kívánt szervezni, amelyen a világzsidóság összeesküvését óhajtotta leleplezni. A tervet akkor ejtették el, amikor elterjed a híre, hogy vom Rath homoszexuális kapcsolatban állt Grynszpannal.”20

Fentiek a történelem gyilkos humoráról szolgálnak bizonyítékkal. Meg arról, hogy a világot pozitív és negatív tekintetben egyaránt nem sátáni (vagy angyali) tervek irányítják, hanem gyakran a véletlenek. Ha az orosz cenzúrahivatal nem húzza ki a konkrétumokat a jegyzőkönyvekből, tehát annak hamis volta könynyebben megfogható, ha a nácik a moszkvai pereket lemásolva vádlottak padjára ültetik, akiket Cion bölcsei helytartóinak gondolnak, ezáltal éppúgy lelepleződve, mint a Buharinés Rajk-per konstruktőrei, talán a jegyzőkönyvek hatása is gyengült volna. De a körülmények szeszélye megóvta a paranoiások Szent Grálját.

JEGYZET

1 http://plt.blog.hirszerzo.hu/entry/10591.

2 Vlagyimir Burcev: A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei közönséges hamisítvány. Múlt és Jövő Könyvek. É. n. 194. o. (Továbbiakban: Burcev.)

3 Uo. 194–195. o.

4 Uo. 169. o.

5 Uo. 31. o.

6 Mihail Heller: Az Orosz Birodalom története. Orosz történelem I. kötet. Osiris kiadó – 2000. Budapest, 1996. 585. o.

7 Uo. (Továbbiakban: Heller, 1996.)

8 Szavelij Dudakov: A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. http://www.freeweb.hu/eszmelet/45/dudakov45.html.

9 Útban a világuralom felé. Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. Gede Testvérek Bt., Budapest, 2009. 45. o. (Továbbiakban: Cion bölcseinek…)

10 Heller, 1996. 608. o.

11 Cion bölcseinek… 75–76. o.

12 Uo. 39–40.o.

13 Uo. 131. o.

14 Arthur Koestler: Sötétség délben. Európa Könyvkiadó, 2008. 119–120. o.

15 Hahner Péter: 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod… Animus kiadó, 210. 285. o.

16 Uo.

17 Gömöri Endre: Szupergazdagok. Nagy vagyonok története. Kozmosz Könyvek, 1981. 33. o.

18 Szita Szabolcs: Az 1944. évi polgári, diplomáciai és katonai embermentés történetéhez. Magyarország 1944. Üldöztetés – embermentés. Nemzeti Tankönyvkiadó – Pro Homine – 1944 Emlékbizottság, Budapest., 1994. 28. o.

19 Uo. 29. o.

20 Karsai László: Holokauszt. Pannonica kiadó, 2001. 365. o.