A tanulmány eredetileg Murai doktori dolgozatának készült, amit a kötet módszeres, szigorúan logikus felépítése is tükröz. Először azokat a társadalomtudományi, kultúrtörténeti szempontokat tisztázza, melyek fontosak a filmek múltábrázolásának elemzéséhez. A szerző Jan Assmann múltértelmezését tekinti irányadónak gondolatmenetének felépítéséhez. „A múlt nincs mindig magától értetődő módon kéznél. A múltat meg kell teremteni, újra kell alkotni, hogy hozzáférhető legyen. Ez azonban nem reprodukálást jelent, hanem konstruálást. Olyan társadalmi képződményről van szó, amelynek sajátosságai a mindenkori jelen vonatkoztatási kereteitől függenek.” (33. o.) Az emlékezettörténet számára a múlt tehát nem egy lezárt időszakot jelent, hanem lehetőséget a társadalom jelenének megértésére a múlthoz való viszony alapján. E múltszemlélet határozza meg a filmek értelmezését, ami alapján Murai számára a második világháború utáni filmalkotások múltképeinek sajátosságai körvonalazhatók.

Ami az általános módszertani bevezetőben hiányérzetet okoz, az a múltfilm fogalmának definiálása. Noha igyekszik a szerző pontosan tisztázni a történelmi film és a múltfilm közötti különbséget, maga is tisztában van az utóbbi kategória képlékenységével és az ebből adódó bizonytalansággal.

A kötet következő fejezete a film és a kollektív emlékezet viszonyát tárgyalja. A szerző közelítése a témához itt az egyetemes filmtörténet felől történik. Négy lényeges mozzanatot emel ki, melyeken keresztül megragadható a kollektív emlékezet működése a filmalkotásokban: a műfaj, a mítoszteremtés, az identitás és az elbeszélés (55. o.). Mindegyik szempontnak külön alfejezetet szentel és lényeglátó elemzésekkel, filmtörténeti példákkal szemlélteti szerepüket a „múlt megalkotásában” a különböző filmtörténeti periódusokban.

Murai kiemelten kezeli a holokauszt ábrázolásával kapcsolatos kérdéseket, mert a hozzá kapcsolódó esztétikai problémák és viták tükrözik a legélesebben a múlthoz való viszony változásait. Claude Lanzman Soah és Steven Spielberg Schindler listája című filmjén keresztül mutatja be, miként alakulnak a téma ábrázolásával kapcsolatos tabuk és kánonok. Erénye Murai érvelésének, hogy nem foglal állást az ezzel kapcsolatos nézetek között, és nem hoz esztétikai ítéleteket, mivel nem ez a feladata tanulmányának. Csak annyiban érinti ezeket, amennyire szükséges témája kifejtéséhez és megértéséhez.

A holokausztábrázolás példája végigkíséri a kötet egészét. Nemcsak mint viszonyítási pont, hanem mint téma is, mely a magyar filmtörténetben is fontos egy korszakban. Murai alaposságát dicséri, hogy összehasonlítja, milyen sajátosságok és különbségek jellemzik a téma feldolgozását a nemzetközi és a hazai filmkultúrában.

A magyar múltfilmekkel foglalkozik az utolsó rész. A második világháború után készült alkotások múltképét vizsgálja az ’50-es évektől napjainkig. Minden egyes évtizednél árnyalt elemzést kapunk arról, hogy a filmekben megjelenő múlt hogyan vall a művek megszületésének jelenéről, az időszak személyes és társadalmi perspektíváiról. A bevezetőben már említettem, hogy a tanulmány elsődleges szempontja nem filmi, de a szerző az elemzése során a műfaj, a stílus, a narráció szempontjainak segítségével térképezi fel a kollektív emlékezet mozgóképi lenyomatait. Ami nemcsak Murai felkészültségéről árulkodik, hanem közvetve arra is utal ez a módszer, hogy a filmalkotások filmtudományon kívüli nézőpontból történő megközelítésének is feltétele a film hatásmechanizmusának megértése. Ennek következtében nemcsak tartalom – és emlékezettörténeti elemzéseket kapunk, hanem olyan szempontokat is, melyek a művek újragondolására ösztönözhetnek. Murai arányosan érvényesíti a téma kifejtésében a társadalomtudományi és filmelméleti módszereket. Az egyes korszakok vizsgálatánál mindig kitér arra, hogy az ábrázolásmód és a múlthoz való viszony változásának milyen társadalmi okai voltak.

Az utolsó fejezet Jancsó negyedik korszakáé, mely egy alkotói életműben megjelenő történelemszemlélet változásain és a stílus váltásain keresztül elemzi a rendező múltképeit. Jancsó pályafutása példaszerű Murai számára, mert filmjeiben a történelmi sorsfordulókban látható hatalom és kiszolgáltatottság viszonyának ábrázolása fokozatosan elveszti vonatkoztatási kereteit az egyes alkotói korszakokban és a rendező eljut a múltnak és a történelemnek mint káosznak a szemléletéhez. Akárcsak az előző részekben, ebben is új, izgalmas szempontokat kapunk a jancsói életmű legutóbbi korszakának megértéséhez. Nemcsak a könyvben, hanem a Jancsó munkásságát értékelő írások között is fontos szöveg.

A Film és a kollektív emlékezet tudományos értekezésnek készült, de egyáltalán nem száraz, szakzsargonnal terhelt írás. Gondolatgazdag, alapos felkészültséggel és tárgyismerettel megírt, olvasmányos könyv. (Savaria University Press, Szombathely)