Ha valaki arra kíváncsi, hogyan is festett a régi Tabán, annak a bontás előtt százával ott nosztalgiázó festők és fényképészek képeihez, esetleg a Halálos tavaszhoz kell fordulnia. Én legalábbis esküdni mernék, hogy Karády Katalin cipősarka a Nap-hegy lankáira kapaszkodó, girbegurba utcák macskakövein kopogott végig, amikor titkos találkára igyekezett Jávor Pállal, s a dohos, de fölöttébb romantikus házikók valamelyikét mímelte a filmdíszlet, amelyben felvették a magyar filmtörténet tán legemlékezetesebb vetkőzőjelenetét.

Vagyrosszulemlékszem?Hiszen 1939-ben, amikor a nevezetes film elkészült, már park díszelgett a Tabán helyén. Pár évvel korábban, kerek fél évszázadnyi tervezgetés után rendelte el a főváros a városrész lebontását. 1878-ban még csak a kanyargós utcák és apró terek huszáros átvágásáról, széles utak nyitásáról esett szó; 1909-ben Devecis Ferenc és Pálóczi Antal már az Attila úttal párhuzamos futó Árok utca helyére képzelt egy harminc méter széles sugárutat. A tervet a Közmunkatanács elutasította ugyan, de Bárczy István polgármester úgy nyilatkozott, a főváros kész vállalni a Tabán helyén kialakítandó modern városrész felépítésének költségeit. Az új rendezési terv 1914 júniusára készült el: Warga László a Tabán egész területének beépítésével és a Palota tömegét ellensúlyozó nagy térrel számolt. Egy hónap múlva kitört az első világháború.

A szükséges kisajátítások ennek ellenére megkezdődtek, sőt 1931-re az épületek zöme a főváros tulajdonába került. S bár lezajlott jó néhány tervpályázat, és a kor számos kitűnő építésze közreadta a Tabán jövőjére vonatkozó elképzeléseit gyógyszállót, fürdővárost, a hegyoldalba bérvillákat, a sugárutak mellé pedig a napfényre komponált, teraszos bérházakat álmodtak például , hosszú ideig sem bontásra, sem építésre nem került sor.

Pontosabban: egy ház épült a Tabánban; a városrész északi peremén, az Attila út és az Árok utca között 1923 1924-ben felhúzott Bethlen-udvar, amely monstrumként telepedett rá a festői környezetre. Hat emeletével (plusz manzárd) magasodott a földszintes házikók fölé, neobarokk stílusa döbbenetesen kirítt a középkort idéző városrészből, kilencvenhárom lakásába a fél Tabánt be lehetett volna költöztetni. Erről azonban szó sem volt: a világháború utáni első hatósági építkezés eredményeként megszülető házat köztisztviselőknek szánta a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium. A roppant házszörny azonnal kivívta a kortársak utálatát, és nemcsak azért, mert 1925-ben már az építkezés körüli panamáktól volt hangos a pesti sajtó. Jeszenszky Sándor az 1928-ban megjelent Szép Budapestben például így írt: "a Várhegy és a Naphegy itt összeszorítja a völgyet, és épp ebbe a szorulatba illesztették be ezt az óriási házat, mint egy kőkockát.

A történet vége mégis az lett, hogy a Tabán eltűnt, a monstrum pedig fennmaradt. A modern fürdőváros felépítését először a háború, majd a megszokás akadályozta, így aztán a Tabán az lett, aminek ismerjük: egy park, szélén néhány szépséges, de városszövetbe nem illeszkedő műemlékkel, valamint az Attila utat verőfényes időben is árnyékba borító Bethlen-udvarral.

Az utolsó komolyabb városrendezési elképzelés, amelyet Granasztói Pál és Polónyi Károly jelentetett meg 1959-ben, már nem is számol különösebb építéssel a Tabán területén. Az építészek gyógyszállót terveztek a Rác fürdő mellé, reumakórházat a Rudashoz, az alsó rakpartra szabadtéri mozit, vízi vendéglőt, horgászparadicsomot, vízitaxi-állomást és strandot szántak, a Várbazárba szoborcsarnokot, a tabáni parkot pedig uszodával, szabadtéri színpaddal és egy népvándorlás kori település múzeumával egészítették volna ki. Hozzátették azonban: "a Bethlen-udvart és a Duna-parti bérházsort mielőbb le kell bontani. Erre az áldozatra itt szükség van egy világviszonylatban páratlan hely teljes kiaknázása érdekében.

A Bethlen-udvar persze maradt. Így aztán ha valaki a régi Tabánra kíváncsi, elég, ha köré képzeli a macskaköves utcákat és az apró házakat.

N. Kósa Judit

nà™³