Tudják, hogy filmtörténeti remekműveket lehet látni, immáron hosszú hónapok óta a Duna TV-ben?

A világ rajzfilmkincsének orosz ritkaságaiból vetítik a legeslegjobbakat, azokat a klasszikus értékeket, amelyeket mindig és mindenütt a világon a legnagyobb elismeréssel illettek. Halhatatlan mesék és irodalmi ihletésű tündérjátékok, szatirikus rajzos kritikai krokik vagy jellemkarikatúrák váltogatják egymást, hol gyerekeknek, hol felnőtteknek kínálva néhány perc valódi műélvezetet. A gyönyört még az sem rontja el, hogy néha az orosz figurák amerikai songra zendítenek - ez már csak a rendszert váltott orosz forgalmazás egyik trükkös megoldása. Az összes szovjet animációs film külföldre szóló forgalmazási jogát ugyanis az oroszok jó pénzért eladták az amerikaiaknak. Legalábbis egy bizonyos időre.

Azt hiszem, jól spekuláltak. Az oroszok is, meg az amcsik is. Ami nem kell "szovjetként", azon kapva kapnak a népek, ha amerikai. Hogy ehhez esetenként némi amerikanizáló operációra is szükség van (azok a bizonyos songok vagy a "kelleténél hosszabb" alkotások "tömörítése") - általában nem ártanak a remekműveknek.

A néző közérzetét legfeljebb a magyar forgalmazói gyakorlat rontja el néha. Sajnos, úgy látszik, nem tudunk megálljt parancsolni a nevek felismerhetetlenségig való eltorzításának.

Az az érzésem, hogy a fordítóknak már nagyon kevés emlékük van az orosz kiejtésről, pláne, ha azt egy közvetítő nyelven - jelen esetben az angolon - keresztül kéne "kihallani". Hogy az Alekszandrok miért Alekszanderek (máskor meg Alexanderek), a Vagyimok meg Vadimok - azt még értem, miként az is logikus - bár nem helyes -, hogy a híres orosz rendező testvéreket, Brumbergéket Broombergnek nyomtatják ki magyarul. De hogy miként lesz az Oscar-díjas Anatolij Petrovból Anatoy, pláne a "nagy öreg" Hitrukból Knyitruk, azt nehéz kikövetkeztetni. És akkor még nem beszéltem a hasraütésszerű névadásokról, amikor korunk talán leghíresebb orosz zeneszerzőjét, Alfred Snyitkét keresztelik el Alexander Shnittkének!