A gazdaság és a tudomány közötti kölcsönösségen alapuló kapcsolatról, melyben a tudomány, mint piaci termék jelenik meg, ma nem igazán beszélhetünk. Ugyanakkor az ipari termeléssel szoros kapcsolatot tartó alkalmazott kutatások esetében a marketingszemlélet egyre inkább beépül a kutatás-fejlesztés finanszírozási rendszerébe. Ennek ellenére még az alkalmazott kutatások terén sem lehet elvárni egy kutatótól, hogy a piaci igényeket és lehetőségeket feltérképezve maga alakítsa ki stratégiáját.

A frissen végzett fiatalok számára a három-ötszörös fizetést biztosító üzleti szféra vonzó alternatívát jelent, aminek következménye, hogy a felsőoktatásban a kutató szakokra minden eddiginél alacsonyabb pontszámmal lehet bejutni. A kontraszelekcióval szembeni védelem egyik - igaz, legfontosabb - eleme a tudományos kutatói pálya anyagi megbecsülése. Ezzel együtt azonban a kutatási feltételek hosszú távú rendszerét is biztosítani kell. A hazai kutatók és kutatóintézetek többségének adminisztrációs terhet jelent, hogy különböző pályázatok segítségével előteremtsék a szükséges többletforrásokat. Pénz híján aligha nyílik alkalom a műszerpark és az informatikai háttér fejlesztésére, vagy a kutatók külföldi kapcsolatainak ápolására, de nincs lehetőség szakmai konferenciák látogatására sem (egy ötnapos konferencián való részvétel közvetlen költsége kb. 300-400 ezer forint).

Az alapkutatások művelőinek helyzetét nehezíti, hogy a pályázatok egy részénél a tudományterületek nem különülnek el. Ezért az alapkutatásokban pályázók gyakran kénytelenek kutatási eredményeik felhasználási körét "kiszélesíteni". Egy esetben például csillagászati kutatási projekthez úgy sikerült támogatást nyerni, hogy a résztvevők hangsúlyozták: az általuk vizsgált csillagászati probléma megoldása az orvosi tomográfiában is hasznosítható. Hasonló trükkök bevetésére itthon is szükség lehet - állítja Holl András, a MTA KTM Csillagászati Kutatóintézetének informatikai fejlesztéséért felelős szakembere -, aki szerint a pályázatok egy része az alapkutatást végző intézmények számára eleve reménytelen. Más véleményen van Mosoniné Fried Judit, a MTA Kutatásszervezési Intézetének igazgatóhelyettese, aki szerint pályáztatás tekintetében nem lehet éles különbséget tenni az alkalmazott és alapkutatások között.

Az Akadémia is elindult a maga útján: a kutatóintézetek nyílt napokat szervezve mutatják be intézetük profilját, így keltve az érdeklődést a fiatalokban. Ez azonban önmagában még kevés. A nyitottságot a társadalom felé néhány nagyobb külföldi kutatóintézet tudatos píártevékenységgel segíti. Az európai magfizikai kutatóközpontban, a CERN-ben például külön sajtófelelősöket alkalmaznak, akinek az a feladatuk, hogy az intézmény tudományos tevékenységéről, a kutatók eredményeiről összefoglalókat készítsenek. Ezt a feladatot egyes holland egyetemeken a témáért felelős doktoranduszok végzik munkaidejük egy részében. Ettől a hazai gyakorlat még messze van, ahol néhány elhivatottságot érző kutató maga próbálja meg saját és szűkebb tudományterületének eredményeit közérthető szinten népszerűsíteni.

Az európai források egyes vélemények szerint a "hasznos" és a ,,haszontalan" tudomány közötti verseny kiéleződésével járnak. Az amerikai és a nyugat-európai kutatók pályázataikkal kapcsolatos teendőkre két-háromszor annyi időt/energiát fordítanak, mint magyar kollégáik. Ez is jelzi, hogy a magyar kutatási projektek menedzselésére a jövőben nagyobb súlyt kell helyezni. A tudományos eredmények marketingjének, a píárnak, a kutatás fontosságát hirdető propagandának az elkövetkező években az alapkutatások területén is megnő a szerepe. Minden kutatónak és kutatóintézetnek érdeke, hogy minél több alkalommal éljen a lobbi eszközével, hogy saját programját szakmai körökben is megismerjék.