Közismertnek tekinthető az a viccsorozat, melynek legismertebb darabja valahogy így hangzik:

- Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak?

- A hír igaz - közli a jereváni rádió -, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Lényegét tekintve ennyire pontos információ, amely a Budapest melléklet Úttörő Áruházról szóló cikkében szerepel: "Az ingatlanegyüttes tulajdonosa, a Pretium Rt. vezérigazgatója, Vindics József elmondta: tanulmányt készíttettek a Hild-Ybl Alapítvánnyal, ami alátámasztja a több lépcsőben elfogadott elvi bontási-építési engedélyt."

Igényes megoldás

A hír igaz, de csak a jereváni rádió értelmezésmódja szerint. Hat éve valóban készítettünk tanulmányt az Úttörő Áruházhoz tartozó épületekről (független szakértőként, a műemléki hatóság előírásai szerint, neves építésziroda megbízásából), de következtetéseink egyáltalán nem támasztották alá a már akkor is jó ideje szándékolt teljes bontást! Összegező megállapításunk a következő volt: "...a leghatározottabban ellenezzük, hogy tabula rasát csináljanak az egykori Úttörő Áruház ingatlanán, s lebontsák a tárgyalt négy épületet. Városképi szempontból kívánatosnak tartjuk a történetileg kialakult utcakép minél nagyobb mérvű megőrzését, a tömbbelsőben viszont tere nyílhat a bontásnak." Ez lenne az alátámasztás?

Örömünkre szolgál, hogy Vindics József idéz tanulmányunk adataiból az újságírónak, csakhogy szelektíven emeli ki az építéstörténetből az argumentációjának alátámasztására alkalmas tényeket. Ha már szóba került a téma, néhány ponton kiegészíteném a cikkben leírtakat, hogy világos legyen, milyen jellegű és értékű az a házcsoport, mely a jelek szerint pusztulásra ítéltetett.

Az Úttörő Áruház törzsépületét (Kossuth Lajos utca 9.), az Urániát és a Párizsi udvart is tervező jeles építész, Schmahl Henrik saját magának építette. Itt alkalmazott először moreszk részleteket a homlokzaton és vasszerkezetet a belsőben. Kétségtelen, hogy az átalakítások következtében ma már csak az 1889-ben épült utcai szárnynál 28 évvel későbbi, kevésbé színvonalas üvegtetős-galériás belső tér mutatja Schmahl keze nyomát, de a mostani homlokzat, melyet a kiváló Forgó Gábor tervezett 1950-ben, egyáltalán nem értéktelen "szocreál" alkotás, hanem olyan nagyvonalú, igényes megoldás, mely hamar megszokott és kedvelt eleme lett a városképnek.

A szomszédos Kossuth Lajos utca 7. 1895-ben készült jelentéktelen homlokzata mögött egy részben XVIII. századi eredetű lakóház rejtőzik, melynek legfontosabb, klasszicista periódusa Hild József nevéhez fűződik. Ebből jelenleg is látható a kör alaprajzú lépcsőház. Az épület irodalomtörténeti nevezetessége, hogy az 1850-es években itt lakott Jókainé Laborfalvi Róza.

Copf stílusban

Két kis Reáltanoda utcai lakóház is az Úttörő Áruház-komplexumhoz tartozik; ezeket is a lebontás veszélye fenyegeti. A Reáltanoda utca 8. a híres Mayerhoffer családé volt, így valószínű, hogy e leghíresebb XVIII. századi pesti építőmester família tagjai építették az eredeti, a XIX. században alaposan átépített házat, melynek homlokzatát dúsan díszített szecessziós vasmunka gazdagítja.

A Reáltanoda utca 10. roppant elhanyagolt állapotát látva alig hihető, hogy ez volt a város egyik legszebb copf stílusú lakóháza, csak homlokzatdíszei tűntek el nyomtalanul! Nem akármilyen házak állnak tehát a tömb hátsó oldalán, a műemléki védettségű Szapáry-palota (Reáltanoda utca 6.) és Blaskovich-ház (Reáltanoda utca 12.) között. (Az előbbi Pollack Mihály egyik fő műve, az utóbbi Kincsem lakhelyeként nevezetes.)

A cikkben nyilatkozó ingatlanfejlesztő saját elképzelésének előképét látja abban, hogy az épületek 1930-as évekbeli tulajdonosa is egységesen szándékozott kezelni ezeket az ingatlanokat. A két elgondolás hasonlósága fennáll (azzal a nem jelentéktelen eltéréssel, hogy az áruház törzsépületének lebontása akkor aligha vetődött fel), de ez még nem érv amellett, hogy az elképzelés megvalósulása kívánatos. Nemcsak a Kossuth Lajos utca felőli utcakép érdemel védelmet, hanem a Reáltanoda utcai is, ahol egyemeletes műemlékek tőszomszédságában talán még aggályosabb lenne az új beépítés.

Áldozatok nélkül

Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi állapot nem maradhat fenn, és a rehabilitáció nehezen képzelhető el bizonyos áldozatok nélkül. A négy épületből háromnak csak utcai szárnya értékes, az udvariak nem. A negyedikről, az áruház udvari szárnyáról a tanulmányban ez szerepelt: "Dilemmát a telek mélyét elfoglaló, 1907-ben épült toldalék - a kétemeletes üvegtetős, galériás tér - okoz, mely ... a homlokzatnál kevésbé eredeti alkotás, konvencionális kiképzésű, de jó arányú tér, pusztulása veszteség lenne. Az volna szerencsés, ha az épületcsoport rekonstrukciója során ezt a teret bele lehetne illeszteni az új - nyilván hasonló funkciójú - együttesbe, s így egészében fennmaradhatna. (Annak, hogy a ház jelen formájában újíttassék fel - az elmúlt évek tapasztalatai alapján -, minimális az esélye.) A kérdés tehát az, hogy feláldozható-e az 1936-ban és 1950-ben ugyancsak átalakított épületrész. Véleményünk szerint csakis abban az esetben, ha ezen az áron biztosítható az utcai szárny, illetve a szomszédos épületek... részeinek megtartása, hosszú távon való fennmaradása."

Ma is úgy gondolom, hogy az idézetben szereplő kompromisszum - valamennyi utcai szárny megtartása az udvariak feláldozásával, az utcaképi megjelenés megőrzése - a maximális engedmény, amelyet műemléki és városképvédelmi szempontból meg szabad tenni; a teljes bontás elfogadhatatlan.