A lasszit indiaiak találták ki, pandzsábiak egész pontosan, zűrös szeglete az a világnak, hárommagyarországnyi területen él tizennégy magyarországnyi ember, ráadásul többtucatnyi törzs, nemzetség, négy nagy meg még számtalan kis vallás mindenféle kombinációjában, meg még a britek is kettévágták a tartományt pakisztáni és indiai részre, minden együtt van tehát a tartós nemzetiségi és vallási békétlenkedéshez, azt már ide sem vesszük, hogy milyen roppant közel van Afganisztán, ami azért a Föld legkellemetlenebb helye, sőt még közelebb van Kasmír tartomány, amely az egy főre jutó erőszakos cselekmények számában évtizedek óta a legszűkebb világélvonalban van. Ezek a tények azonban a legkevésbé sem befolyásolhatták a lasszi nevű joghurtital kialakulását, a legnagyobb békességben élhettek még errefelé a népek, amikor a lasszit kitalálták. A joghurt ugyebár adott volt, azt évezredek óta ismerik a melegebb égtájakon pásztorkodó népek, megfejték a tehenet, a tej meg másnapra megsavanyodott, azaz mindenféle baktériumok tejsavvá alakították a tejcukrot, amiről persze a pásztornépeknek fogalmuk sem volt, csak itták/ették a joghurtot különféle formában, és örültek.

A joghurtkészítéshez kábé ennyi kell: meleg és tej. Meg persze, hogy megfelelő baktériumok szálldossanak a levegőben. Ez az a misztikus folyamat, amelyet a huszonegyedik században részecskefizika-szerű tudománnyá próbálnak sminkelni a marketingkommunikációs szakemberek, állítólag abból a célból, hogy a joghurtot minél többen fogyasszák. Így aztán a huszonegyedik századi joghurtfogyasztó többnyire semmivel sem tud többet a joghurt lényegéről, mint a tizenegyedik századi, csak míg az utóbbinak bőven elég volt, hogy "kirakom a tejet, oszt az isteni gondviselés elrendezi a többit", az előbbi agyában mindenféle zavaros komputeranimációk keringenek élőflórákról, nem létező latin nevű baktériumokról. Ennyit az eszmetörténeti fejlődésről, és máris a kapitalizmuskritikai résznél vagyunk.

Hogyha lasszit készíteni támadna kedvünk, akkor először is megfelelő minőségű és állagú joghurtot kell szereznünk. Ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Az élelmiszerboltok polcain a joghurtnak nevezett termékek kilencvennyolc százaléka kétes összetételű tejipari melléktermék, édesítve és ízesítve még kétesebb eredetű anyagokkal.

Én a kapitalizmus odaadó hívének gondolom magamat, a párnám alatt Friedrich Hayek arcképével alszom, és stilizált Max Weber-alakot tetováltattam a bal mellemre, de mégis hajlamos vagyok kételkedni
a rendszer épelméjűségében, amikor a tévében egy átlagos főműsoridős reklámblokk uszkve kilencven százaléka pofátlan és átlátszó hazugság. Nem csúsztatás, finom fényezés, nem információs trükközés, hanem natúr, élőflórás, válogatott hazugság. A kedvencem a válogatott gyümölcsös, mert ugye tudjuk, hogy gyakorlatilag minden gyümölcsízű termék válogatott gyümölcsökből készül. Persze, gondosan kiválogatják a jobb minőségűeket és eladják a piacon, a kicsit rohadtak, ütődöttek, hibásak meg mennek a mindenféle egyéb termékekbe. Ezt nagyjából mindenki tudja, aki volt már valaha gyümölcskert vagy feldolgozóüzem közelében.
A tévében reklámozott termékek jelentős részét azonban ez sem érinti, mert azokban gyümölcs - kontra- vagy simán szelektált - nyomokban sem lelhető föl, hanem mindenféle természetazonos - jelentsen ez bármit is - aromákat szerelnek beléjük. Nincs ezzel semmi gond, sőt, könnyű belátni akár, hogy ha a világ minden eperízű termékében lenne legalább egy szem eper, ahhoz a Föld minden lehetséges zugában epret kellene termeszteni.

A másik idegesítő, a hazugsággal közeli rokonságban álló vagy azzal gyakran keresztezett jelenség a nyereségvágyból elkövetett inkompetens nyelvbűvészkedés, amely egyébként rendszerint valami tautologikus baromságba torkollik. Valamiért a joghurtok és kefirfélék a nyelvzsonglőrök kedvencei. Az én kedvencem természetesen a mára iparági sztenderddé vált "élőflórás" jelző, márpedig az élőflórás joghurt vagy kefir "tradicionális hagyomány" vagy "mezőgazdasági agrárparaszt" osztályú baromság, a joghurt definíció szerint élőflórás, ugye, ami nem élőflórás, az nem joghurt. (Egyébként létezik sajnos a nem élőflórás, joghurtnak nevezett termék kategóriája is, ebben a flórát egyszerűen megölik egy alapos hőkezeléssel, amitől persze nem csak szerencsétlen flórákok haláloznak el, de az exjoghurt ízeinek jelentős része is odavész.) A tautologikus baromságok divatja már átterjedt más termékcsoportokra is, nemrég a Soproni Démon nevű feketesör címkéjén fedeztem föl a "karamell malátával" fordulatot, mintha ugyan a feketesör nem attól lenne fekete, hogy egy kicsit odaégetik (karamellizálják) a malátát, ráadásul a felelős nyelvbűvész nem jött rá, hogy a karamellmaláta egybe írandó, egyébként a helyesírási szótárból ki lehet nézni, arra meg csak futja a marketingbüdzséből. Hú, de messze kavarodtunk a lasszitól.

Tegyük föl, hogy szereztünk megfelelő minőségű és állagú, mindenféle ízesítéstől mentes (marketingesül: natúr) joghurtot, akkor csak meg kell fűszereznünk rendesen, és máris kész a lasszi. Ha túl sűrű, hígítjuk egy kicsit, illetve készíthetünk saját joghurtot is, nem nagy kunszt, élőflórát kell szerezni a tejbe, az meg van ugye a bolti joghurtban, már csak valahogy melegen, mondjuk 40 fokon kell tartani a tejet 4-5 óráig.

Nagyjából bármilyen fűszert vagy ízesítőt tehetünk a joghurtba, attól lasszi lesz. Ebben a közelítésben az üzletek polcain sorakozó ízesített joghurtszerű termékek is mind lasszik valójában, de ne gyalázzuk meg ezt a nevet.

A legindiaisabb ízű lassziba főleg római kömény kell; úgy a legjobb, ha megpirítjuk vasserpenyőben egy kicsit, és mozsárban összetörjük. (A por formájában kapható fűszerek elveszítik eredeti aromájukat, azokat hagyjuk meg a tévészakácsoknak.) Én a római kömény mellé szoktam egy kis kardamommagot is pirítani, hat-hét szem másfél liter joghurthoz bőven elég, kurkuma mehet bele, néha bors is, akár chili, és persze só. Ismert még számos eredeti, indiai változat, mézzel, rózsavízzel, citrommal, mindenfélével, sőt ismert a bhang lasszi is, amelybe jó adag indiai vadkendert, népies nevén marihuánát kevernek, a jó hangulat fokozása végett.

A lasszi készítése nagyszerű szórakozás az egész családnak, a kész ital pedig kitűnő üdítő a tikkasztóan meleg napokon.