Bizonyosnak látszik, hogy az euroatlanti integrációt célul kitűző Tbiliszi elveszítette esélyét arra, hogy a közeljövőben a NATO tagjává váljék. A bővítést Moszkva egyértelműen ellenezte, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban kijelentette, hogy Oroszország mindent elkövet ennek megakadályozására.

Ugyanakkor a tagjelöltségről a NATO az áprilisi csúcson sem döntött, elsősorban épp Abházia és Dél-Oszétia státuszának rendezetlensége miatt. Eszerint Moszkvának megfelelhetett a konfliktus korábbi szintjének fenntartása és a kvázi államok gyakorlati támogatása, a hivatalos elismerés nélkül.

A grúz elnök által indított hadműveletek célja így az lehetett, hogy kimozdítsa a helyzetet a holtpontról, ugyanis Mikhail Szaakasvili grúz elnök nagyon jól tudhatta, hogy a jelenlegi felállásban nem várható, hogy sikerül egyezségre jutni Moszkvával a rendezésről. Azt remélte, hogy az elmúlt három év alatt jelentősen modernizált hadsereggel gyors támadást hajt végre, és megszerezheti az ellenőrzést a terület felett. Ezzel nagyobb eséllyel várhatta volna a NATO pozitív döntését, és Moszkva is csak Washingtonnal összeütközve vállalhatott volna katonai beavatkozást Grúzia területén.

A feszült viszony ellenére az orosz hadsereg tavaly, a tervezett határidő előtt bezárta utolsó grúziai katonai bázisát, így a dél-kaukázusi országban már csak békefenntartói révén volt katonai jelenléte. Ezért is meglepő, hogy Szaakasvili orosz passzivitásra számított. Igaz, ennek volt közvetett jele: Moszkva következetesen viszszautasította a szakadár államok hivatalos elismerését. Májusban a Moldáviától elszakadást követelő, orosz támogatást élvező Dnyeszter menti Köztársaságban járva az orosz parlament képviselője, Alekszej Osztrovszkij kijelentette, hogy a függetlenségi tervek sehova sem vezetnek, és olyan megállapodásra van szükség, amely biztosítja az autonómiát. Sokan ezt közvetve a grúz helyzetet illető moszkvai állásfoglalásként is értelmezték.

A most kialakult helyzet azonban komoly dilemma elé állítja Moszkvát, amely eddig kimondva nem támadta Grúzia területi integritását: az eddigi burkolt támogatás helyett nyíltan kell állást foglalnia Dél-Oszétia és Abházia sorsáról. A két terület többször követelte az elismerést, amelyet Moszkva korábban visszautasított. Az abház külügyminiszter áprilisban Abházia orosz katonai védelem alá helyezését kérte, ám a Kreml elutasítása nyomán Szergej Samba kérését szoros katonai együttműködésre módosította. Az orosz vezetés tehát láthatóan a kvázi függetlenség fenntartásán dolgozott, kerülve az összeütközést. Ebben a szellemben tette Vlagyimir Putyin leköszönő orosz elnök áprilisi nyilatkozatát is, amelynek értelmében Moszkva szoros együttműködést ígért Abháziának és Dél-Oszétiának az orosz állampolgárok védelme érdekében.

Kérdés azonban az: elegendőnek érezte-e mindezt Abházia és Dél-Oszétia, amely "ráijesztett" Moszkvára, amikor nyugati irányba kezdett tapogatózni. Májusban az amerikai külügyi tanácsadó, Matthew Byrza, a hónap végén pedig egy EU-delegáció utazott Szuhumiba, és a tárgyalásról az abház vezetés konstruktívan nyilatkozott, kilátásba helyezve a két éve leállított abház-grúz tárgyalások felújítását.

Ha ez megalapozott volt, akkor Moszkva kétségtelenül veszélyben érezhette a 15 éves status quo fenntartását, főleg, miután a Kreml-ellenes hangot megütő Szaakasvili az elnöki és a parlamenti választásokon is megerősítette hatalmát. Elméletileg ennek megakadályozását szolgálhatta ugyan a konfliktus kirobbantása, bár Moszkva számára egyszerűbb és olcsóbb eszközök is a rendelkezésére álltak arra, hogy az abház és déloszét vezetést lebeszéljék a közeledésről.