teológus, főiskolai tanár

A munka törvénykönyvét a szabad vasárnap érdekében módosítani kívánó májusi KDNP-javaslat szoros kapcsolatban van az alkotmány módosítására vonatkozó, szintén a KDNP által benyújtott áprilisi javaslattal. Eszerint hazánk alkotmányának a preambulumába kerülnének a következő, alapelvi jelentőségű megfogalmazások: "...a Magyar Köztársaság valamennyi polgára, akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet - mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag - tiszteletben tartjuk, megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek... érezve felelősségünket Isten, a nemzet és saját lelkiismeretünk előtt, megalkotjuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát, mint az állam alaptörvényét." Ismerősen csengnek a fülünkbe ezek a kifejezések: "európai keresztény hagyományok", "Isten előtti felelősség". Hiszen emlékszünk még azokra a (sikertelen) erőfeszítésekre, amelyek arra irányultak, hogy ezek a fogalmak belekerüljenek az EU alkotmányába. Mintha az idézett alkotmánymódosítási javaslat mögött az a szándék állna, hogy Magyarország legyen az a "mintaállam", ahol elsőként valósul meg e kitűzött cél az Európai Unió tagországai közül, tekintettel az itteni kedvező helyzetre, amit a jobboldal pillanatnyilag mintegy 2/3-os támogatottsága és az egyházi oldallal való szoros szövetsége teremtett meg.

A javasolt alkotmánymódosítás nyilvánvalóan kirekesztő, sérti a lelkiismereti szabadság alapelvét. Esetleges elfogadásának az lenne a következménye, hogy Magyarország megszűnnék valamennyi polgárának köztársasága lenni, hiszen a törvényhozás elvi alapjait azok határoznák meg, akik az "Isten előtti felelősségüket" is átérzik. Az ilyen polgárok Magyarországon kisebbséget alkotnak, mivel a többség csupán "a maga módján" vallja magát vallásosnak, vagy pedig úgy sem. Az ország lakosságának a többsége tehát egy kisebbség lelkiismereti meggyőződésének ideológiai kényszere alá vettetnék, mivelhogy az ő eszméik jelentenék az alapot a mindenkire kötelező törvények megalkotásához. Ezenkívül az is kérdés, hogy mit takar az "európai keresztény hagyományok" gyűjtőfogalma, mert ebbe beletartozhat akár a "trón és az oltár szövetségének" középkori eszméje is (melynek áldatlan következményei közismertek).

Ennek az új rendszernek az előretolt bástyája lenne a "szabad vasárnap" biztosítása a munka törvénykönyve módosításával. A kampány bizonyos értelemben álcázott, mert társadalmi érdekre, a családok védelmére stb. hivatkozik, a valóságban azonban egyházi igény össztársadalmi kötelezettségként való elfogadtatására irányul. Az abortusz törvényi tilalmáért folytatott meg-megújuló erőfeszítésekhez hasonlóan ebben az esetben is mindenkit kötelező állami törvénnyé akarnak tenni olyasmit, ami a vallásfelekezetek egy részének valláserkölcsi meggyőződéséből fakad.

Ezt nyilvánvalóvá teszi a magyar katolikus püspöki kar Justitia et Pax Bizottságának május 30-i nyilatkozata, miszerint: "A vasárnapnak az európai kultúrában sajátos szerepe van. Megszakítja a munkás hétköznapok sorát, és egy azoktól markánsan eltérő értéket, eszmét jelenít meg... A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le... A hetedik nap kultuszát Európa a zsidóságtól örökölte. A Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát nem szabad végezni... Keresztény ember számára a vasárnap nemcsak a teremtés hetedik napja, hanem a hét első napja is; a húsvéti feltámadás, az élet halál feletti győzelmének az ünneplése, melyet megjelenít a szentmise liturgiája. A részvétel a szentmisén ezért az ünnepet egy magasabb lelki síkra emeli."

Fontos momentum, hogy II. János Pál pápa 1998-ban kiadott Dies Domini kezdetű apostoli levelének 10. évfordulója alkalmából indította meg kampányát a KDNP. Annak iránymutatását és felhívását követi ezzel. Ebben ugyanis a következőket olvashatjuk "A keresztényeknek természetszerűen tenniük kell valamit annak érdekében, hogy a polgári törvényhozás, korunk sajátos körülményei között is számoljon kötelezettségükkel, mely szerint meg kell szentelniük a vasárnapot. Lelkiismereti kötelességük ugyanis úgy megszervezni a vasárnapi pihenést, hogy részt vehessenek a szentmisén, tartózkodjanak az Úr napjának a maga sajátos örömével testi-lelki pihenéssel járó megszentelését lehetetlenné tevő munkától." (67. szakasz 3. bek.)

A döntő kérdés az, hogy miért a "polgári törvényhozásnak" kellene ezt biztosítani oly módon, hogy mindenkinek kötelezővé teszi a vasárnapi munkaszünetet. Miért kellene egy vallási alapozású nyugalomnapot minden állampolgárra vonatkozóan kötelezővé tenni, mikor a vallásszabadságot biztosító, 1990. évi IV. törvény teljes biztosítékot nyújt a vallási meggyőződésű embereknek arra, hogy az istentiszteleti és nyugalomnapjukat megtarthassák, és azon a hitüknek megfelelő szertartásokat gyakorolhassák: "A lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető, alapvető emberi szabadságjog, amelynek zavartalan gyakorlását a Magyar Köztársaság biztosítja... [Ez a jog] magában foglalja... azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését... vallásos cselekmények, szertartások végzése útján gyakorolhassa... Vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetőleg gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet... A lelkiismereti és vallásszabadsága gyakorlásában senkit sem szabad akadályozni."

Szükségszerűvé válik tehát az a következtetés, hogy a szabad vasárnapért kampány is a keresztény fundamentalizmus előretörését jelzi. Ennek az irányzatnak az a lényege, hogy valamely keresztény felekezet valláserkölcsi normáit állami törvények útján minden állampolgár számára kötelezővé akarja tenni. Ily módon kívánja a maga értékrendjét - a meggyőződések pluralizmusát és a lelkiismereti szabadság elvét figyelmen kívül hagyva - az egész társadalom fundamentumává tenni, vagyis krisztianizálni a társadalmat. Mindezekben az egykori constantinusi fordulat alapeszméje kísért, aminek a történelmi és teológiai-etikai kiértékelése máig nem történt meg a kereszténység szélesebb köreiben.

Sok jó szándékú, vallásos ember a társadalom erkölcseinek megjavulását várja a társadalom - kívülről és felülről irányított - valláserkölcsi alapokra helyezésétől. Lelkiismereti kényszerből azonban soha nem fakad, törvényszerűen nem fakadhat valódi erkölcsi megjobbulás. Éppen ellenkező lesz az eredmény: a félelemből vagy érdekből cselekvés csak még jobban korrumpálja az erkölcsöket. Meggyőződéses keresztényként természetesen örülnék annak, ha a valódi keresztény eszmék kovásza jobban átjárná a társadalmat, de ez csak belülről kifelé hatóan, hiteles személyek képviselete által, és az önkéntesség elvének maradéktalan érvényesítésével történhet. "Aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" (Jel 22,17)

Dr. Vankó Zsuzsanna
teológus, főiskolai tanár

- Bocs, főnök, de nekünk, az Irracionális és Transzcendens Számok Egyháza tagjainak éppenséggel megengedett a hétvégi túlórázás, viszont írva vagyon, hogy "minden óra 11-től 29-ig tartó perceit az csöndes elmélkedéseddel megszenteld"!