Ez a következtetés vonható le Augusztinovics Mária, Gyombolai Márton és Máté Levente kutatásaiból, amelynek során a nyugdíjbiztosító 1997-2006 közötti adatbázisában szereplők biztosítási jogviszonyának alakulását elemezték.

A minden eddiginél elgondolkodtatóbb eredményeket a Közgazdasági Szemle július-augusztusi számában megjelenő tanulmányban teszi közzé a három kutató. Az ONYF központi elektronikus nyilvántartási rendszerének (KELEN) tíz évet felölelő adatait elemezve összesen hatmillió olyan embert találtak, aki 1997-2006 között legalább egy napot fizetett járulékot, és ezért szerepel az adatbázisban.

Ez alatt az egy évtized alatt természetesen cserélődtek a nyilvántartásban szereplők, volt, aki kilépett a munkapiacról, mások pedig beléptek a járulékfizetők sorába. "Beltagnak" azokat minősítették, akik a regisztrációban mindvégig szerepeltek, ez majdnem 3,7 millió embert jelent. Megnézve a demográfusok számításait, arra a következtetésre jutottak, hogy - az ebben az időszakban potenciálisan munkavállalói korban lévő 45 évjárat egészét figyelembe véve - csaknem 300 ezren voltak azok, akik semmilyen módon nem magyarázhatóan "hiányoztak" a regisztrációból. Ez azt jelenti, hogy az 1935 és 1979 között születettek több mint hat százaléka ez idő alatt egyetlen napig sem fizetett járulékot. Őket jelölték "kültagként" a szerzők.

Összesen tehát négymilliónyi változatlan összetételű, azonos sokaság tíz évig tartó életútját, foglalkoztatottságát - ez az aktív pálya nagyjából negyede - vizsgálták a KELEN, illetve a demográfia adatai alapján. A kutatók - Huxley Szép új világ című könyvének logikája mentén - alfáknak, bétáknak és gammáknak nevezték "történetük" hőseit. Az alfák azok, akik az év minden napján járulékot fizettek, a gammák a kültagok. A bétáknál - akik hosszabb vagy rövidebb ideig dolgoztak - négy sávra osztották a "semmi és minden közötti időt", így finomítva tovább az elemzést. A hatodik kategóriát alkották azok - például a gyesen vagy gyeden lévők -, akik helyett a költségvetés fizette a járulékot.

Az egyéni életpályák - az adatok tanulsága szerint - meglehetősen változékonynak bizonyultak. A kutatók megnézték keresztmetszetben, hogy egy-egy évben hányan tartoztak a különböző csoportokba, és azt, hogy hányan voltak, akik tíz évig egyfolytában - azaz hosszmetszetben - "lakták" ugyanazt a sávot. Ez utóbbi ad valóságos képet az egyéni életutakról, arról, hogy milyen eséllyel és mekkora nyugdíjra szerez valaki jogosultságot. A keresztmetszeti vizsgálat azt mutatta, hogy éves átlagban több mint kétmilliónyian voltak az alfák, 200 ezernyien "költségvetésijárulék-fizetők", több mint nyolcszázezren a gammák, a béta sávok között szóródott a "maradék" nyolcszázezer ember. Tízéves átlagban már teljesen más a kép: alig 900 ezernyien vannak azok, akik ez időszak minden napján munkaviszonyban voltak, és 1,2 milliónyian tartoztak a béta 1 csoportba, tehát a szintén rendszeres járulékfizetők közé. A vizsgált lakosságnak tehát fele nem rendszeres járulékfizető, illetve teljesen kimarad a biztosítotti körből.

Ám ahhoz, hogy képet kapjunk arról, kinek mekkora az esélye a nyugdíjra, tudni kell, hogy az egyéneknek hogyan alakul az életpályája. A kutatók ezért azt is megnézték, hogy tíz év alatt ki hányszor váltott sávot. Ez alapján a vizsgált sokaság 30 százalékának a pályája - ide kizárólag az alfák és a gammák tartoztak - volt stabilnak mondható. Ennyien voltak tehát az adott időszak mindegyik évében ugyanabban a sávban. Kifejezetten labilisnak mutatkozott a béta 2-k és béta 3-ak pályája - ők, akik háromnegyed évnél kevesebbet, de egy negyedévnél többet dolgoztak éves átlagban -, tíz év alatt többségük négyszer, ötször vagy még gyakrabban váltott sávot. A kutatók végül három "osztályt" állítottak fel. Az első osztályba - akik tíz év átlagában végig legalább háromnegyed évet voltak foglalkoztatottak - a csoport 61 százaléka tartozott, a "harmadosztályba" - a nyugdíjra teljesen esélytelenek táborába - 31 százalék. A béta 2 és a béta 3 által alkotott "másodosztályba" - akiknél csekély az esély a nyugdíjjogosultság elérésére - a megfigyeltek nyolc százaléka volt sorolható. Ez idő alatt tehát - szolgálati idő alapján - a vizsgált népesség harmada nem "szedett össze" anynyi járulékfizetési időt, ami teljes életpályára kivetítve elegendő lenne a nyugdíjhoz.

A nyugdíjjogosultság és az ellátás mértéke nemcsak a szolgálati időtől, hanem az elért keresettől is függ. A KELEN a járulékalapot tartja nyilván, és a tanulmány szerzői ezt tekintették "keresetnek". Ennek alapján a "törzsgárda" átlagkeresete mintegy 15 százalékkal maradt el a KSH által számítottól. Nyugdíj azonban csak az adózott bérből lesz. A kevésbé foglalkoztatottak kevesebbet is kerestek, ami éves szinten érthető, de náluk az egy napra jutó bér is jóval alacsonyabb volt, mint a stabil helyzetű - ugyanolyan munkakörben dolgozó - munkavállalóké. Ebből következően - állapítják meg a szerzők - igencsak elnagyoltak és tévesek azok a nyugdíj-előrejelzések, amelyek a KSH vagy az APEH adataiból kiindulva a "potyautasok" számának jelentős növekedését prognosztizálják, azokét, akik nagyon csekély járulék fejében tennének szert az időskori járadékra.

A négymilliós "törzsgárdából" az aktív életpálya negyedét adó szakaszban 1,3 milliónyian - időarányosan - nem szerezték meg a nyugdíjjogosultságot. Az alfák ez idő alatt az átlagkeresetnél úgy tíz százalékkal magasabb jövedelem alapján fizettek járulékot, míg a béta 1-ek az átlag háromnegyede után. Ők - kétmilliónyian - számíthatnak idős korukban olyan ellátásra, ami a nyomorszint feletti megélhetést teszi lehetővé.

Hétszázezerre tehető viszont azok száma tehát, akik - a mai szabályok szerint - megszerzik ugyan a jogosultságot, de a minimális nyugdíjnál (ez ma 28 500 forint) magasabbra aligha számíthatnak.

Hétszázezerre tehető most azoknak a száma, akik csak a 28,5 ezer forintos minimálnyugdíjra elegendő jogosultságot szereznek