A fenti hír két hete röppent föl a Népszava információja nyomán. Akkor számos helyen megjelent, a köztévé híradójától az internetes portálokig, és téma lett Bolgár György beszélgetős műsorában is a Klubrádión. Ám másnap már senki sem beszélt a dologról (már ott tartunk, hogy minden csoda egy napig tart?), a magyar sajtó, a politika, a közvélemény napirendre tért az ügy fölött.

Én kétségbe vagyok esve. A számomra megdöbbentő hír miatt is, a hírt kísérő süket csönd miatt is. Elmondom, miért. Mint tudjuk, a szóban forgó közintézményekbe a köztársasági elnök jelöl, az ombudsmani hivatal élére egyedül, a médiahatóság élére a miniszterelnökkel közösen. Fülöpből és Majtényiból tehát úgy lett zöldombudsman, illetve ORTT-elnök, hogy Sólyom László előterjesztette őket az Országgyűlésnek (az utóbbit Gyurcsány Ferenccel együtt). Pár hónapra rá aztán az elnök jelöltjei fizetett státust adtak az elnök vejének. Mindketten.

Hogy érzékelhetőbb legyen, mi történt, vegyünk egy testközelibb példát. A városunkban (a kerületünkben) a közgyűlés a polgármester embereit ülteti a helyi tévé meg a vízmű vezetői posztjára. Az új főnökök alatt meg se melegszik a szék, ők máris állást adnak a polgármester vejének, aki így a tévé és a vízmű sajtófőnöke lesz, egy személyben. Ugye, hogy a városban (a kerületben) ez kiverné a biztosítékot? Akkor tegyünk rá még egy lapáttal, lépjünk vissza egy negyedszázadot. Emlékeznek rá, mikor a tanácselnök (vagy a párttitkár) vejét hasonló módon tették be egyszerre két közüzemi vállalathoz, ugyanabba az állásba? Nem emlékeznek?

Akkor viszont megkérdezem: hogy eshetett ez meg a Magyar Köztársaságban - két évtizeddel a rendszerváltozás után - a legcsekélyebb botrány nélkül? Csak ezért nem mondom, hogy a Lajtától nyugatra égbekiáltó skandalum lett volna az ügyből (helyettesítsük be a képletbe, mondjuk, Sarkozy vejét plusz a francia sajtót, a francia ellenzéket meg a francia közvéleményt!), mert ott eleve nem történhetne meg ilyesmi. Elképzelni sem lehet! Csakhogy mi a Lajtán innen vagyunk (egyre innenebb), fölösleges hát dramatizálni a dolgot, mondhatja bárki. Cseh Tamással és Bereményi Gézával szólva: "volt már ilyen, és lesz ilyen még".

Nem igaz: ilyen még nem volt.

Pár éve szóvá tették a baloldalon, hogy a köztársasági elnök fia annál az ORTT-nél dolgozik, amelynek elnökét az apja jelöli. Csakhogy amikor Mádl Ferencet elnökké választották, Mádl András már ötödik éve ott dolgozott (még jó, hogy nem rúgták ki az apja miatt).

Antall Józsefnek is volt egy ügyvéd fia. Apja miniszterelnöksége idején az irodája semmilyen állami megbízást nem kapott. Egyszer képviselt egy külföldi magáncéget az ÁVÜ privatizációs pályázatán, egy HungarHotels szálloda eladásakor - és vesztett! Ó, az még egy más világ volt...

Meg egy más miniszterelnök - legalábbis Orbánnal és Medgyessyvel összevetve. Az előbbi esetében már 1993-ban befolyt pár - állami pénzből lett pártpénzzel érintkező - millió az apa cégébe a bányaprivatizáció során, noha a fiú akkor még nem volt miniszterelnök. Miután az lett - rá egy évre, 1999-től - az apja már egy állami cégnek, a Dunaferrnek szállította a dolomitot. Ráadásul úgy kötöttek vele szerződést, hogy előtte föntről eszközöltek némi személycserét a szóban forgó vállalat vezetésében.

Medgyessy fia uniós lobbi céget alapított. Állami céggel és közpénzzel nem került kapcsolatba - legalábbis közvetlenül nem (mint most Sólyom veje!), de olyan nagy magáncégekkel igen, amelyek erős szállal kötődtek az államhoz. A Matávval például, amely a széles sávú internet kiépítéséhez öt évre szóló, többmilliárdos adókedvezményt kapott a kormánytól. A kormányfő fiának cége pedig nem sokkal később százmilliós megbízási szerződést a Matávtól. Minden szabályos volt (akkor is). Csak épp tisztességes nem volt (akkor sem). Hasonló látszat keletkezett a Vegyépszer kapcsán. Állami megbízás a cégnek autópálya-építésre egyfelől, tartós szakmai tanácsadásra szóló szerződés a cégtől a kormányfő fiának másfelől. Több mint kínos.

Ennél kínosabb csak Torgyán ügye volt: a pitiánersége miatt. Neki a menyét ültették be a Malév igazgatótanácsába. A Medgyessy gyerek dolgával összevetve ott: nagy pénz, kis blama, itt: kis pénz, nagy blama. De a legkínosabb a mostani üggyel való párhuzam. Akkor a meny - most a vő. Akkor hetekig tartó botrány - most kínos hallgatás. Akkor Torgyán - most Sólyom! Leírni is rettenetes: a pitiánerség hasonló.

Akkor a parlament plenáris ülésén a miniszter apóst interpellálta Veres János MSZP-s képviselő. Azt firtatta: része-e a kormányzat családbarát politikájának, hogy a Torgyán família két tagja is jelentős állami beosztást kapott. A kisgazda pártelnök így védekezett: "Miközben suk-sükölő elvtársak ülnek különböző pozíciókban, csak azért, mert valaki a Torgyán családhoz tartozik, nem kell feltétlenül hátrányt szenvednie." A miniszter após méltatta menyét, leszögezte, hogy kiváló szakember, a kinevezése pedig a társasági törvénynek megfelelően történt. (A miniszter menyét természetesen akkor se maga az após ültette be az állami pozícióba, hanem - többszörös áttétellel - annak az ÁPV Rt.-nek a vezetője, akit a kormány(fő) nevezett ki. Gransperger Gyula annak idején "bizalomerősítő politikai megfontolásnak" minősítette a kinevezést, olyan kompromisszumnak, ami azt szolgálja, "hogy a kormányzatot egységesen a cég megújítása mögé állítsák".)

Most persze nem kerülhet sor ilyen kínos szcénákra. Egyrészt, mert Sólyom merőben más emberi minőséget képvisel. Az ő formátuma, az ő személyisége, az ő méltósága (ha tetszik: az ő gőgje) toronymagasan a Torgyáné fölött áll, a két embert nem szabad egy napon említeni. Azaz: csak nem szabadna! Fájdalom, most mégis muszáj!

Ám van itt még valami. A fent idézettekhez hasonló kínos jelenetek másrészt azért sem fordulhatnak elő, mert a köztársasági elnök - szemben a miniszterelnökkel és a miniszterekkel - nem interpellálható. Ő ugyanis nem áll parlamenti kontroll alatt. Ám ebből az következik, hogy neki - morálisan - toronymagasan kell állnia. Fölül minden félreérthető, rossz látszaton: rá még a gyanú árnyéka sem vetülhet! Őrá százszorosan igaznak kell lennie a (Kósáné Kovács Magda által elhíresített) mikszáthi mondásnak, amely minden demokrata politikusra vonatkozik (csak sajnos zömmel egyáltalán nem igaz): "nem elég becsületesnek lenni - annak is kell látszani".

A látszat Sólyom esetében most rettenetes. Gransperger Gyula helyett ezúttal Majtényi Lászlót kell idéznünk, akinek a Klubrádióban elhangzott szavai szerint "eszébe se jutott, hogy a kinevezés a közvélemény számára gesztusnak tűnhet a köztársasági elnöknek, aki tisztségébe jelölte". "Összeférhetetlenségről sem lehet szó" - mondta, hisz a megválasztását "nem Sólyom kezdeményezte", ezért hálával sem tartozik neki. Elmondta még, hogy a vő "jó szakember", éveken át a Magyar Nemzet parlamenti tudósítója volt, később a Heti Válasz újságírójaként számos interjút készített ombudsmanokkal, így vele is. Majtényi, állítása szerint, csak arról nem tudott, hogy Sólyom veje - aki évek óta lát el ilyen feladatot az ombudsmani hivatalban - már Fülöp Sándor sajtósa.

Ezek a kijelentések kínosabbak a Granspergeréinél, aki legalább őszinte volt a maga cinikus módján. Mert mit kezdjünk azzal az állítással, hogy az ORTT-elnök jelölését nem az elnök kezdeményezte? Hát ki? A miniszterelnök? E szerint ő mondta volna ki elsőként a kulisszák mögött Majtényi nevét. Na és, ha így volt: mit számít ez? Az elnök tán nem mondott rá rögtön igent? Ellenállt volna? Netán más jelöltekkel hozakodott elő, de Gyurcsány makacsul kitartott? Ugyan már! Hisz Sólyom nem sokkal korábban az ombudsmani posztra egyedül is Majtényit jelölte, ám a parlament (szerintem balga módon) nem szavazta meg a (minden irónia nélkül) kiváló jelöltet. Ezek után érthető volna, hogy az illető megneheztel a pártpolitikusokra, és még erősebben kötődik az általa régi barátként is tisztelt államfőhöz.

Ám az már nem érthető meg, ha ebben a helyzetben - nem sokkal az elnöki jelölés és a parlamenti leszavazás után - egy elnököt dicsőítő és mindkét politikai oldalt ostorozó cikket publikál. Ő sajnos megtette. ("Mindig az emberek szabadságát". Sólyom és kritikusai. Élet és Irodalom, 2008. 01. 18.) Ebben a szerintem egyoldalú és elfogult, a kellő érvelést nélkülöző - egy Majtényit amúgy nagyra becsülő ismerősöm szerint egyenesen "ízléstelen" - írásban egyebek közt ilyenek olvashatók: "Ez az írás nem a hatalom és a tekintély oltárán bemutatott áldozat. És nem törleszt adósságot... Dolgoztam az általa vezetett Alkotmánybíróságon, de nem közvetlen munkatársaként... Legutóbb köszönettel elfogadtam, hogy ombudsmannak jelölt, mert azt hittem, hasznára lehetnék a hazámnak. Nincs ennél több."

No comment.

Olvashatjuk még ezt is: "Boldogan halnék meg, ha megérném, hogy némely politikusokra, de legalább a közjog képviselőire újra némi tisztelettel tekinthetnék... A szabadelvű jogállamban a szabályok, az intézmények tisztelete az első, de... személyekre, tekintélyekre... is szükségünk van ahhoz, hogy az intézmények, szabályok, uralmában hinni tudjunk... A pártpolitikából kiemelt államfőt arra találtuk ki, hogy az erkölcsre figyelmeztessen, szakadatlanul."

Sólyom Lászlónak is ez a szilárd meggyőződése. Beiktatása után nem sokkal így nyilatkozott: "Az elnök mint szuverén személyiség a szimbolikus politizálásban, a morális elvek megfogalmazásában tud megnyilvánulni... Én pozitív üzeneteket szeretnék közvetíteni... feltett szándékom, hogy a köztársasági elnöki tekintéllyel változtatok az ország közállapotain." (Népszava, 2005. augusztus 19.) Egy évre rá, a 2006-os forró ősz tanulságait összegezve a következőket mondta: "Demokrácia nem létezhet morális normák nélkül. A morális normák áttörése megkérdőjelezi a demokrácia bizalmi alapját. Kell hogy legyenek világos határok. Ha valaki ezeket a határokat... átlépi, az nem maradhat válasz nélkül." (Népszabadság, 2006. 11. 25.)

Egyetértek mind az ORTT, mind a Magyar Köztársaság elnökével.

Ám épp ezért kénytelen vagyok megkérdezni az előbbitől ("lányomnak mondom, menyem is értsen belőle"): ha ő is alapvetőnek tartja az elnök morális szerepét, akkor hogyan követhette el ellene azt az erkölcsi merényletet, hogy a vejét odavette az általa vezetett közintézménybe? Miért hozta ilyen kínos helyzetbe, miért kompromittálta? Miért csorbította az elnök tisztességét? Vagy megkérdezte, ő pedig azt mondta: rendben van, vedd oda a gyereket? Netán olyan felelőtlen volt, hogy meg se kérdezte az elnököt? És a veje is, annyira, hogy ő sem? És tényleg azt se kérdezte Majtényi a vőtől, hogy van-e állása, s hogy épp mivel foglalkozik? S a vő - akár kérdezetlenül is - valóban nem tartotta szóra érdemesnek, hogy ő már birtokol egy ugyanilyen státust egy hasonló közintézményben, ahová a főnökét szintúgy az apósa jelölte?

Ennyire felelőtlenek lennének mindannyian?

Vagy bennünket néznek ennyire ostobának?

Ami az elmúlt napok süket csöndjét illeti: talán igazuk van...

Majtényi így zárja cikkét: "ezt a hosszú írást azért is írtam, hogy a következő pár sort is papírra vessem: Ma köztársaságunkat a prezidenciális fordulat veszélyezteti leginkább, ami a harmadik köztársaság és az alkotmány bukását jelentené. Ezzel
kompország hajóját a Nagy Kormányos megint a keleti kikötők felé fordítaná. Sohasem az történik, hogy a zsarnok csak úgy belép az ajtón. Mindig mi engedjük be. Ha paradoxonnak is hangzik, de a prezidenciális köztársaságnak - ami persze nem a zsarnokság maga, csak nálunk majd azzá lesz - a közjogban most éppen a köztársasági elnök a legkomolyabb akadálya."

A szívem átmelegszik, amíg ezeket a gyönyörű sorokat olvasom!

Hiszen amit a prezidenciális fordulat fenyegetéséről, s annak az autokráciával való jegyességéről ír a szerző, azt így látom én is - ez ellen küzdök én is. És olyan kevesen vagyunk...

Ám amit Majtényi az elnök valós szerepéről ír a cikkben, azzal csak félig érthetek egyet. (Most már félig se.) Mert az nem kétséges, hogy Sólyom László a rendszerváltozással létrejött alkotmányos berendezkedés engesztelhetetlen híve. De számomra nyilvánvaló az is, hogy a létező politikai konstellációban az ő engesztelhetetlensége sokszor kontraproduktív. Írtam erről eleget, hadd idézzek pár mondatot magamtól is: "A köztársasági elnökké választott Sólyom Lászlóval a kérlelhetetlenül konzekvens, erős morális alapokon álló, idealista, értelmiségi politikafölfogás lépett a politikai élet színpadára, s vált ott főszereplővé. Az elmúlt napokban egy morális elefánt rontott be a politikai porcelánbolt kirakatába." (Az elnök tévedése. Népszava, 2006. 10. 07.)

Most kénytelen vagyok kimondani: ez a morális engesztelhetetlenség - úgy látszik - leginkább kifelé érvényesül.

Három éve még ezt írtam: "Az új elnök szavai és tettei között nincs ellentmondás... nyilvánvaló, hogy személyisége teljes intellektuális és morális erejével ki fogja tölteni a rendelkezésére álló közjogi kereteket. Sokkal inkább, mint elődei... A Magyar Köztársaság polgárai bizalommal és várakozással tekinthetnek reá." (Az elnök névjegye. Népszabadság, 2005. 08. 30.)

Most csak ennyit mondhatok: mélyen meg vagyok rendülve, Elnök Úr.