Monok és Ivád törvényt módosítana, Sárospatak csatlakozott

Vélhetően közösen tervez törvénymódosítást a szociális segélyek és a gyermekvédelmi támogatások kérdésében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok és a Heves megyei Ivád, ennek a két településnek önkormányzata határozott úgy, hogy az egyébként alanyi jogon járó pénzek juttatását feltételhez köti, a két község polgármestere Monokon találkozott pénteken.

Mind Monok, mind pedig Ivád önkormányzata lényegében közmunkához köti saját rendelete alapján a szociális segélyek folyósítását, a zempléni település arról is határozott, hogy a szülők csak akkor kaphatják meg a gyermekvédelmi juttatásokat, ha járatják óvodába, iskolába gyermekeiket. Az önkormányzati kezdeményezéseket többen helyeselték, Kállai Ernő kisebbségi ombudsman ugyanakkor vizsgálatot kezdeményezett.

A két község polgármestere, Szepessy Zsolt és Ivády Gábor pénteken Monokon találkozott, ahol arról volt szó, hogy közösen kezdeményezik a szociális törvény módosítását, arra törekszenek, hogy a helyben hozott rendeletüknek ne legyen törvényi aggálya.

A sárospataki önkormányzat pénteki ülésén lényegében hasonló álláspontot képviselt, a szociális segélyek kifizetését a zempléni város is közérdekű munkavégzéshez köti. Az önkormányzat a gyermekvédelmi támogatásokat ezentúl csak azoknak fizeti ki, akik járatják gyermekeiket iskolába vagy óvodába. A testület arról is döntött, hogy csatlakoznak a Szerencsi Kistérségi Társulás kezdeményezéséhez, amely a szociális törvény megreformálását kezdeményezte a parlament elnökénél.

A sárospataki jegyző törvényességi észrevételt tett, felhívta a képviselők figyelmét döntésük jogszerűtlenségére. Ennek ellenére a többség úgy döntött: a rendszeres szociális segélyben részesülőknek közhasznú, közcélú munkát ajánlanak fel. Aki ezt elfogadja, az részesül a segélyben, ellenkező esetben megvonják azt tőle.

Sárospatakon csaknem 500-an kapnak szociális segélyt, havonta összességében 13 millió forintot. Aros János alpolgármester szerint a segélyezettek egy része munka nélkül magasabb életszínvonalat tud biztosítani a családjának, mint az, aki köztisztviselőként vagy közalkalmazottként havonta 70-80 ezer forintot keres.

 Az SZDSZ kritizálja a monoki ingyenmunkát

 Az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy egy önkormányzat törvénysértő módon ingyenmunkára kényszerítsen embereket. A liberális párt ezt annak kapcsán közölte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata arról döntött, hogy munkához köti a szociális segélyek folyósítását.

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy önkormányzat a tudatos és szándékos törvénysértés útjára lépve ingyenmunkára kényszerítse a legszerencsétlenebb sorsú embereket" - írta Béki Gabriella országgyűlési képviselő pénteki közleményében. Hozzátette: az SZDSZ fontosnak tartja, hogy az emberek tisztességes megélhetést biztosító munkajövedelemhez jussanak. Ehhez azonban jelenleg a hátrányos helyzetű térségekben két dolog hiányzik: a munka és a tisztességes munkabér.

A politikus hangsúlyozta: az SZDSZ aggasztónak tartja azt a folyamatot, amit az ingyenmunka legalizálása érdekében a monoki önkormányzat a döntésével elindított.

A rendszeres szociális segélyre való jogosultságnak jelenleg is szigorú, törvényben előírt feltételei vannak. A segély az a csekély összegű végső anyagi támasz, amivel az állam a legnehezebb helyzetben élő embereket támogatja. Az önkormányzatok eddig is szervezhettek - szervezhettek volna - fizetett közmunkát, csakhogy az önkormányzatok többsége sajnálatos módon nem tudott, vagy nem akart gondot fordítani erre a feladatra - fogalmazott Béki Gabriella.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.