A magyar belpolitika izgalmas heteiről a Népszabadság (április 21. és május 9. között) részletesen és kimerítően tudósított. Az SZDSZ belső hatalmi harcairól ugyanúgy, mint a koalíció felbomlásának következményeiről. Néhány nappal az után, hogy Fodor Gábor ellenfelei s mindenekelőtt Kóka János elnök nyilvánosan Kuncze Gábor "visszatérése" mellett szálltak síkra, kiderült, hogy az állítólag ideális "új" jelölt közben egy nagy cég befektetővállalatánál felügyelőbizottsági elnök lett. Ez a szabad demokraták elnökválasztását ugyan megnehezíti, de ez nem a Népszabadság problémája. Mint Tamás Ervin írta "Kuncze" című cikkében, "az SZDSZ-en belül van egy jól körülírható csoport, amelynek egy esetleges Fodor-győzelem majdnem akkora csapás, mint Orbán hatalomba emelése"...

Érdekes és nyilván tanulságos lenne, ha ezt a súlyos megállapítást a lap az SZDSZ történetéről általában, s benne Fodor pozíciójáról alaposabban illusztrálná. Időközben arról a cégről, melynek egyik felügyelő-bizottságát Kuncze Gábor fogja vezetni, két, jellegében különböző, nagy cikk jelent meg. Az egyébként kitűnő "Gazdaság" melléklet utolsó oldalán, az "Arcok" sorozatban Rodin és a villanyautó címmel egy szinte áradozó beszámolót írt a szerző a Tópark elnevezésű óriási (250 milló eurós) projektnél tevékenykedő sikeres 37 éves ingatlanügynökről, aki "a régi és az új értékek harmóniájának megteremtésén fáradozik". Két nappal később féloldalas interjú jelent meg a Tópark elnökével, aki azt mondta, hogy "őrültség lenne összefonódni a politikával", miután üdvözölte Kuncze és a miniszterelnök egykori kabinetfőnök-helyettesének "leigazolását". Nyilván érdekes feladat lesz a média számára a Tópark projekt száznyolcvan hektáros ("akkora, mint Monaco hercegsége") területének környezetvédelmi és közlekedési következményeit Törökbálinton - és nemcsak ott - figyelemmel követni.

A lap kiegyensúlyozottan számolt be az MSZP "félidejéről", vagyis a két év mérlegéről. Tóth Ákos "Reform-erek" című cikke számomra a bonyolult belpolitikai helyzetet éppen olyan tárgyilagosan és mértéktartó intelligenciával analizálta, mint néhány nappal később az SZDSZ belső hatalmi harcait. A lap Vélemény oldalán megjelent néhány cikk és a különböző interjúk az MSZP háttérben ugrásra készülő "baloldali" frázisokkal operáló "kritikus és együttműködő" politikai profi funkcionáriusaival ugyanakkor hűen tükrözik a kormánypárt belső politikai, eszmei és személyi válságát. A Kádár-korszak stílusára emlékeztető állásfoglalások lényege, hogy mindenért az "agresszív, nagyképű, lenéző, zsaroló, jobboldali neoliberális stb." SZDSZ és az a Gyurcsány Ferenc felelős, akinek a reformkezdeményezéseit egyébként a baloldali retorika e bajnokai gyakorlatilag megakadályozták. Azok, akik a riporter szerint "a kormány politikájával szemben gyakran markáns kritikát" fogalmaznak, most készek "megmérettetni magukat" az MSZP-frakció tisztújításánál. Közben egy ugyancsak baloldali "filozófus" (!) "Végre..." című cikkében (április 26.) ünnepli a kormánykoalíció megszűnését, ajánlja Gyurcsánynak, hogy Szili Katalinnal és másokkal összefogva "egyértelműbb és határozottabb baloldali-szocialista-szociáldemokrata politikát" folytasson, s végül "teljes mértékben vállalható példaképként" azt a Kéthly Annát javasolja, aki sok jó tulajdonsága mellett vagy ellenére tudvalevőleg sohasem tartozott az egykori szociáldemokrata párt baloldalához!

A lap külpolitikai tájékoztatása tartalmilag átfogó, de a tudósítók néhány cikkének színvonala, például Párizsból (Sarkozy helyzete) és Moszkvából (Medvegyev és Putyin beiktatása) nem felelt meg igazán a Népszabadság általános kvalitásának. Nem az elnök "megalázóra sikeredett válása", hanem politikai kapkodása, személyes stílusa, és főként a Carla Brunival még a házasságkötés előtti nyilvános fellépései járultak hozzá ahhoz, hogy a francia elnök népszerűségi indexe 65-ről 30 százalék alá zuhant. A moszkvai tudósítások egyáltalán nem foglalkoztak a "kettős hatalom" problémájával, melyet a világsajtó számos cikkben elemzett. Nagyon időszerű és alapos volt ugyanakkor a beszámoló mind a hírekben, mind a cikkekben a nemzetközileg is feltűnést keltett botrányról Csáky Pál s a Magyar Koalíció Pártja körül Pozsonyban. (Kormánytámogatás Csáky regényének kiadásához azért, hogy az MKP megszavazza a lisszaboni szerződést, s ezzel megszegje az ellenzéki pártokkal kötött megállapodást, miszerint addig nem szavazzák meg az uniós reformszerződést, ameddig nem módosítják a szólásszabadságot veszélyeztető sajtótörvényt.) Hiányoltam viszont a magyar szempontból is tanulságos bulgáriai korrupciós botrány és az ezt követő kormányátalakításról szóló olyan részletes beszámolókat, melyeket a külföldi sajtó hozott.

Néhány szó a stílusról. "Távirati stílus"-ban, egy félreérthetően és magyartalanul fogalmazott MTI-hírben számolt be a lap "Kirúgás a Le Monde-nál" címmel a vezető balliberális francia napilap válságos helyzetéről. A kiadó igazgatóját és a nyomda elnökét nem "rúgták ki", hanem a posztot, illetve a státuszt szüntették meg... Nem tetszett az az első oldalas főcím sem, hogy "Gyurcsány átfazonírozta a tárcákat és csapatát".

Míg a lap alapjában baloldali liberális szellemben foglalkozik az ország és a világ problémáival, az "Egy magyar nemes" című egész oldalas illusztrált cikk az "Arcok" sorozatban (május 6.) nevetséges stílusával inkább a két háború között népszerű Courts-Mahler-regényekre vagy a Színházi Életre emlékeztetett. A témával nincs baj: a gróf Károlyi család egykori fehérvárcsurgói kastélyában konferenciákat és tárlatokat szervez.

A riporter (Cseri Péter) áhítatosan kezdi beszámolóját: "Óhatatlanul is gróf úrnak szólítom.

Egyszerűen nehéz lenne másként, pedig nem igényli ezt a titulust. Főnemesi a tartása, a tekintete, a gesztusai. Hihetetlen eleganciával simítja hátra haját beszéd közben."

Mindent megtud az olvasó a család és főként gróf Károlyi György múltjáról, "aki az idén tölti be a hatvankettőt, de tíz évvel fiatalabbnak látszik". Arról is olvasunk, hogy "a főnemesek nagyon keményen dolgoztak. Felügyelniük kellett a több tízezer holdas birtokaikat, amelyeken emberek százait foglalkoztatták." Azt viszont, hogy mibe került az államnak s a 2001 óta vagyonkezelő Károlyi családi részvénytársaságnak a kastély felújítása, hogy mekkora lesz a "szállodai részleg", hogy milyen kulturális és tudományos programokat szerveznek - mindezt nem tudjuk meg a terjedelmes riportból, csak annyit még, amit egy ősz hajú hölgy mond: "Jólesik őt gróf úrnak szólítani. Látszik a szemén, hogy hálás érte." Kevesebb áhítat s több információ hasznosabb lett volna. Az a tény, hogy a család Párizsban élő jó barátja, Fejtő Ferenc könyvgyűjteménye a könyvtár alapja, eddig is ismert volt. Furcsa viszont, hogy a riporter az európai hírű újságírót és történészt kizárólag mint filozófust említi. Ez Fejtőnek is újdonság lenne...