Bolgár kormányátalakítás az EU sürgetésére

A bolgár miniszterelnök menesztette kedden három miniszterét azzal összefüggésben, hogy az Európai Unió hatékonyabb fellépést követel Szófiától a korrupció és a szervezett bűnözés ellen - jelentette be a kormány sajtóhivatala.

E közlés szerint Szergej Sztanisev kormányfő Nihat Tahir Kabil mezőgazdasági miniszter, Radoszlav Gajdarszki egészségügyi miniszter és Veszelin Bliznakov védelmi miniszter talpára köt útilaput. A szocialisták vezette hárompárti koalíció képviselői tanácskozást rendeztek kedden délelőtt, és ott határozták el a kormány átalakítását.

Azt is közölték a tanácskozás után, hogy külön személyt bíznak meg a kormányban az összes EU-segély elosztásának és felhasználásának felügyeletével. Meglena Plugcsieva, az ország jelenlegi németországi nagykövete látja majd el ezt a feladatot miniszterelnök-helyettesi rangban.

Rumen Petkov belügyminiszter lemondásra kényszerült a hónap közepén, mert nyilvánosságra jutott, hogy a belügyminisztérium útleveleket állított ki az alvilág vezéreinek, és jó előre figyelmeztetett olyan üzletembereket, akik ellen bűnös üzelmek gyanújával vizsgálatot készítettek elő. A miniszter kénytelen volt végül azt is beismerni, hogy 2006-ban személyesen találkozott olyan vállalkozókkal, akiket a bolgár tömegtájékoztatás általában a "kétes" jelzővel illet.

Brüsszel befagyasztotta nemrégiben néhány támogatás folyósítását, mert felmerült a csalás gyanúja. Ezen túlmenően is állandó nyomás alatt tartja Szófiát, hogy mutasson fel végre kézzelfogható eredményeket a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban.

Az EU ezen a nyáron hozza nyilvánosságra a bulgáriai helyzetről készítendő jelentését. Hírek szerint az Európai Bizottság fontolgatja, hogy szankciókat javasol majd Bulgária ellen, ha nem javul addig a helyzet a balkáni országban a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítása tekintetében. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.