A kommunisták szintén elutasították a tervet.) A német politikai elit józanabbik része, Hindenburg elnökkel az élen, akkor még hárítani tudta az őrületet. Igazi konzervatívok, valódi polgáriak akkor sem adták nevüket ilyesmihez. A "részvételi demokrácia" történetének emez épületes epizódja hamar feledésbe merült; jóval cifrább történések voltak soron. Hitler azonban országosan népszerű politikussá, a szélsőségesek vezérévé pozicionálta magát. És minden hullámzás, reménykeltő ellenlökés dacára közeledett az elháríthatatlan végzet: a weimari köztársaság éppen 75 éve beteljesülő katasztrófája.

Úgyhogy ennek a mostani népszavazásnak a történelmi sziluettje fölött nem csak a vörös csillag sejlik.

Ez a népszavazás is - akár az előző, 2004 decemberében a kettős állampolgárságról - csak rombol. Butább, sivárabb, komiszabb, bénultabb - gyengébb - lesz megint utána az ország, mint előtte volt. Kimeneteltől függetlenül, méltányosan jobb senkinek sem lesz - még annyira sem, mint akkor. Kézzelfoghatóan jót, hazát előremozdítót tőle nem várhatunk. A magyar alkotmányos demokrácia prédálóinak vélhető kéje nem ilyen.

Minden érv elhangzott már. Ez a népszavazás - kérdéseinek elsődleges tartalma szerint - a ráció és az elemi igazságosság ellen való. A "természetes állapot" elvét sérti: valójában magyarázatra az szorul, ha közszolgáltatások igénybevételekor nem kell valamilyen közvetlen önrészt is fizetni. Természetes, logikus, triviális, evidens. Némi túlzással, a közjavak "hűtlen kezelésében" vétkesek a kormányok, amelyek ezeket a díjakat eddig nem szedték be. Értelmes vita csakis a mértékek, arányok, beszedési technikák, a fizetésképtelenek megtámogatása, az esetleges kivételezések körül folyhatna.

A populizmus hatékonyan végezte köz-ítélőképességet roncsoló dolgát: világszerte bevett, bevált megoldások felett acsarkodik az ország.

Ennek a népszavazásnak a kérdései - lényegük és érdemük szerint - a költségvetésről, adókról és a kormány programjáról szólnak. Állampolgárok államháztartási kapcsolatairól. Tudják ezt jól - nyilatkozták nemegyszer - a népszavazás kezdeményezői is. Ők is így tudják. A gond az, hogy az alkotmány expressis verbis tiltja, hogy ilyen kérdésekről népszavazást lehessen tartani.

(Az alkotmány hivatott őre, az Alkotmánybíróság - három bíró tiszteletre méltó ellenvéleményével, de mégiscsak - úgy döntött, hogy az alkotmány betűjét a szellemével szemben lehet értelmezni. Hallgathatunk is akár szemérmesen róla, talán így a helyes, de az annalesek néven nevezik majd: magyarázhatatlan csőd.)

Azon politikusok jóhiszeműségét és alkotmányos elkötelezettségét pedig, akik egyszerre minősítik bújtatott adónak ("sarcnak") e díjakat, és szorgalmazzák a népszavazást - teljes mértékben el kell vitatnunk.

Ennek a népszavazásnak a kérdései színlelt kérdések. Egyetlen összevont, valódi kérdéssé alakíthatóak, valahogy így: Egyetért-e Ön azzal, hogy a köz(pénz)ügyek intézésének jogát ezentúl azokra bízzuk, akikre a 2006. évi parlamenti választásokon nem mertük bízni? Vagy: Egyetért-e Ön azzal, hogy a köz(pénz)ügyek intézésének jogát ezentúl ne négyévente megtartandó, szabad, többpárti választások eredményeként létrejövő, parlamenti többségre támaszkodó kormányok birtokolják?

Aki most elmegy, és igenekkel szavaz majd, ilyen abszurd igenekre szavaz. Ez az abszurditás csakis annak nem abszurditás, akinek szilárd meggyőződése: a választás, amelyet nem sajátjai nyernek, az csalás, a választási demokrácia, amelyben nem saját a főhatalom, az nem demokrácia, a szabadság, amelyben nem az övéi diktálják a rendet, nem szabadság. Ez a meggyőződés ennek a népszavazásnak a filozófiája. Így gondolják, így is nyilatkozzák, nemigen titkolják.

Az ilyesfajta vélekedés azonban nem más, mint mérgező gyűlöletbeszéd. Mégpedig veszélyes fajta. Holokauszttagadással, rasszizmussal egy sorba való. "Felségsértés", az alkotmányos demokrácia felségének sértése. Tiltani, büntetni kellene. Azt a tekintélyt roncsolja ugyanis, amely minden más szervezett közgonoszság hatékony elhárításának nélkülözhetetlen alapja.

Nem a népszavazás intézményének lejáratása a tét, bár az is, természetesen. Lejáratták, kifacsarták már azt százszor a XX. század különféle rendű, rangú és tehetségű populistái. Nem csak a kormány vagy a miniszterelnök sorsa függ - egyszer minden kormánynak, minden miniszterelnöknek úgyis buknia kell. Az igazi tét most az, hogy most megpróbáltatunk: értik-e, szeretik-e, magukénak érzik-e hazánkfiai az alkotmányos, képviseleti demokráciát. Szeretik-e, becsülik-e a "rendszert". A rendszerváltás rendszerét, valóságos szabadságuk rendszerét.

Bizony, ez a népszavazás egy rendszerellenes népszavazás.

Nincs az a tökéletes alkotmány, nincs olyan tévedhetetlen alkotmánybíráskodás, amely megóvhatná azt a rendszert ("köztársaságot"), amelyet nem szeretnek büszkeséggel saját polgárai. Amelynek aktuális, örökké hullámzó hatalmi viszonyai mögé nem gondolják-érzik oda a megőrzendő, fenntartandó állandóságot. Amelyben elfelejtik, milyen is az, amikor nem igazi a demokrácia és a szabadság, amikor valóban csalás a választás. Amelyben a kelleténél többen hiszik, hogy egy ilyen népszavazással "sokat spórolhatnak", és hogy meg is éri így spórolniuk.

Az ilyen köztársaság polgárai a szabadságra való alkalmatlanság és méltatlanság látszatába süllyedhetnek.

Az ilyen köztársaság minden polgára számára a "jövő elkezdődését" emlegető frázis-bombaszt paradox módon valóságos, baljóslatú értelemmel bír.

Ezt a népszavazást "szociálisnak" csak az a cinikus vélheti, aki önnön nemzeti közösségéről -korrumpálható csürhének tartva azt - lesújtó véleménnyel van.

Ez a népszavazás nem az erőszak moderált helyettesítője. Annak logikus történeti következménye, taktikai kiegészítője, borítékolható ösztönzője - sokkal inkább. A szüntelen, mindig megújuló támadássorozat arzenáljának immár rendszeresített nehézfegyvere. Ötlete az utcai erőszak díszletei között született, eredménye - hacsak csoda nem történik - újabb erőszakhullám szülője lesz. Felszólítások, fenyegetések, ultimátumok áradata, tüntetések, üvöltözések, atrocitások, gyújtogatások tavasza követheti majd. És újabb meg újabb hasonló népszavazás.

A konzervatívok nem szenvedhetik, ha népüket evidenciák ellen, felségsértésre lázítják. Válaszuk nem is lehet más, mint egyetlen, hatalmas "nem" erre az egészre, annak minden egyes részére. Persze ez is csak defenzíva, a tehetetlenség keserű kenyere.

Ezt a népszavazást azonban már mindenképpen meg kellett volna akadályozni. Néhányak műve, mindannyiunk szégyene, nevetségessége, hogy nem sikerült. Ilyen népszavazást komoly országban nem tartanak. Nagyon komoly bajban van viszont az ország, amelyben ez lehetséges. Pördült egy jókorát a lefelé mutató, weimari spirálban.

Zimányi Zoltán, közgazdász