Retorzió az elvbarátozásért

Írásbeli figyelmeztetésben részesítette Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt a legfelsőbb bírósági bírót, aki egy perbeli beadványában - a Legfelsőbb Bíróságot félként képviselve - "ruhatárosokat, újságírókat és más kvázi szerzőket" emlegetett a másik oldal társaságában, valamint az ellenérdekű fél "elvbarátaira" úgy hivatkozott, mint akik kivégeztek valakit.

Az ügy előzménye egy szokatlan hangvételű legfelsőbb bírósági beadvány volt, amely abban a személyiségi jogi perben keletkezett, amelyet egy idős hölgy indított a Legfelsőbb Bíróság ellen. Pintér Mariann azt sérelmezte, hogy a testület 2006-ban hatályon kívül helyezte a Ságvári Endre megölése miatt kivégzett csendőr elleni 1959-es halálos ítéletet. A nő - aki annak idején az illegális ellenállás tagja volt - a keresetét arra alapozta, hogy a kivégzett Kristóf László egykori csendőr őt is megkínozta, és a bántalmazás egész életére kiható sérelmet okozott. Ennek egyedüli jóvátételét a halálos ítélet jelentette, és a Legfelsőbb Bíróság ezzel ellentétes döntése óta "szinte élni sem tud". A hölgy a perben egyebek mellett a döntés megsemmisítését kérte. Miután a Fővárosi Bíróság a keresetet elutasította, fellebbezett.

Erre válaszul a Legfelsőbb Bíróság éles hangú beadványt nyújtott be. Ebben úgy fogalmaznak: "történészek, levéltárosok, irattárosok, ruhatárosok, újságírók és további kvázi szerzők a mai napig sem tudták megdönteni az LB által felülvizsgálati eljárásban nem is vizsgálható történeti tényt: Kristóf László - Ságvári Endrével ellentétben - nem ölt embert". Továbbá "Az adott alapügyben a felperesnek - aki 64. éve ťélni is alig tudŤ - meg kell elégednie azzal, hogy a halálbüntetéssel sújtható bűncselekményt el nem követő I. rendű terheltet a felperes elvbarátai 49 évvel ezelőtt már kivégezték..."

A bírósági beadvány hangvétele miatt a Magyar Helsinki Bizottság kifogással élt, s ennek nyomán Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vizsgálatot rendelt el.

A Legfelsőbb Bíróság közleménye szerint a jogi képviselő igazoló jelentésében arról tájékoztatott, hogy az LB képviseletében eddig úgy 300 beadványt írt, ám ezek között soha nem fordult elő hasonló sarkos megfogalmazás. A konkrét esetben erre azért került sor, mert a felperes jogi képviselői a nagy nyilvánosság előtt a bírói kart, illetőleg annak egy részét antiszemitának bélyegezték. A jelentés szerint a kifogásolt megfogalmazás meg sem közelíti a felperesek jogi képviselőinek széles nyilvánosságot kapott, a bírák emberi méltóságát súlyosan sértő megállapításait - áll a közleményben. A Legfelsőbb Bíróság közleménye kitér arra, hogy az igazoló jelentés szerint Pintér Mariann egyik jogi képviselője a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának vezetőjével kapcsolatban a következő állítást tette: "És pöffeszkedik tovább magas székében, miközben néhány bírótársával a fasizmus szálláscsinálóiként, a szélsőjobboldali ordas eszmék ťszobatisztáv፠mosdatásán, a történelem jobbszéli birtokbavételén munkálkodik" - áll egyebek mellett a közleményben.

Lomnici Zoltán a bíró védekezését nem fogadta el, és írásbeli figyelmeztetésben részesítette - áll a közleményben, amely szerint az igazoló jelentésben írt tények ugyan megfelelnek a valóságnak, ez azonban nem menti, legfeljebb magyarázza az eljárást. A személyes érzelmek, a felháborodás a hivatalos működést nem befolyásolhatja, és nem hathat ki a Legfelsőbb Bíróság megítélésére és tekintélyére - olvasható a közleményben.

A Legfelsőbb Bíróság 2006-ban - negyvenhét évvel a kivégzése után - felmentette a Ságvári Endre megölése miatt kivégzett Kristóf László egykori csendőrt. Az LB nem vitatta ugyan, hogy a volt csendőr közreműködhetett fogvatartottak bántalmazásában, ám az legfeljebb hivatali visszaélésnek minősülhet, és az már 1959-re is elévült. Pintér Mariann a Legfelsőbb Bíróság fenti határozatának megsemmisítését kérte. Ezt a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is elutasította. A bíró az ítélet kihirdetésekor megjegyezte: ami a felperessel annak idején történt, az értelmes, érző ember számára csak egyfajta véleményre ad lehetőséget, ám a bíróság az ítéletben nem juttathatja mindezt kifejezésre. (T. B. T.)

Pintér Mariann az ítélethirdetésen
Pintér Mariann az ítélethirdetésen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.