Nem lehet jobb a helyzet Németországban sem, ahol még átnevelőtáborok létesítése is felvetődött. Észak-Rajna- Vesztfáliában - heves belpolitikai viták után - hamarosan meg is kezdik egy efféle intézmény építését: tizenkét és tizenöt év közötti gyerekeket zárnának oda. Az alig titkoltan a bevándorlók bűncselekményen kapott gyerekeinek elhelyezésére szánt "láger" felépítésére maga a kancellár asszony adta áldását.

Ez is egy módszer. De átkozottul nehéz megmondani, hogy a legjobb-e. A szegregációra, a társadalmi különbségek növekedésére, az elszegényedésre, a korábban általánosan elfogadott értékek devalválódására a mégoly szigorú szankciók sem jelentenek megoldást. Becsukhatjuk ugyan a büdös kölyköt, de előbb-utóbb kiszabadul. És ott folytatja, ahol abbahagyta. Sőt.

Magyarországon évente négyezer körüli gyermek bűnelkövetőt regisztrálnak. Igaz, közülük kevesen ragadnak kést. Beérik iskolai vagy bolti lopásokkal, és ha társaik holmijára vágynak, a fenyegetéssel. Többnyire ez elég, s gyakran nem is lesz rendőrségi ügy belőle, ha a gyerek bőgve megy haza, hogy elvették a mobilját. Nem kell senkinek a "balhé", inkább elintézik házon belül. A késelő román fiú esete tehát a jéghegy csúcsa.

Úgy tűnik, vérnek kellett folynia, hogy a gyermekbűnözés a figyelem középpontjába kerüljön. Sajnálatos lenne azonban, ha a társadalmi vita egyetlen konklúziója az lenne, hogy be kell csukni a gyerekeket is. Vagyis: tizennégyről szállítsuk le tizenkét évre a büntethetőségi határt. Akkor ugyanis miért állnánk meg itt, miért ne citálnánk bíróság elé a tízéveseket? Vagy - mint az angolok - fontoljuk meg, hogy a nyolcesztendős gyerekeket is ítéljék el? Ennél az 1878-ban született Csemegi-kódex - az első magyar Btk. - is felvilágosultabb volt, mert akkor tizenkét év volt a határ, de a bűnösség megállapításához vizsgálni kellett, hogy a gyerek erkölcsileg és értelmileg elég fejlett volt-e tette súlyának felismerésére.

Nehezen kerülhető meg a kérdés, hogy egy kiskamasz mit tud amúgy jogellenes tette társadalomra való veszélyességéről. Annyit, amennyit otthon - és az iskolában - magába szívott. Ha olyan közegben nőtt fel, ahol az alapvető normák iránti tisztelet minimumát sem sajátította el, aligha teszi magáévá a tízparancsolatot. Emiatt tényleg őt kell becsukni? A szülők meg az iskola felelősségét nem vizsgálja senki? És tényleg semmi közünk hozzá, hogy emberek százezrei kerülnek olyan kilátástalan helyzetbe, ahonnan csak a mások javainak megszerzése jelenti a kitörést?

A bűnözőt persze be kell csukni. Akkor is, ha fiatalkorú. Amennyiben módosul a szabályozás, ám zárják be a tizenkét éveseket is. A felelősséget azonban nem rázhatjuk le magunkról azzal, hogy a gyerekeket kizárjuk egy ideig a szabad életből. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy tisztességes felnőtté, mondjuk magasztosan: a társadalom hasznos tagjává váljék. Ez pedig legyen független attól, hogy ki hová született.

A késelő fiú most hazamegy, további sorsa legyen a román hatóságok gondja. De tudja valaki, hogy mit kezdünk a négyezer hazai bűnelkövető gyerekkel? Csukjuk be őket? Vagy inkább adunk nekik esélyt? Bár előbb a szüleiknek kellene - ha még nem késő.