Kampányköltségek tízszeres szorzóval

Tavasszal minden bizonynyal népszavazás lesz, komoly politikai téttel. A pártok visszafogott reklámköltést ígérnek, a szakértők szerint ismét bátran lehet szorozni tízzel. A kampányfinanszírozás továbbra sem átlátható.

Karnyújtásnyira volt a megállapodás a kampányfinanszírozás ügyében, a pártok azonban tavaly elszalasztották annak lehetőségét, hogy ezt a kérdést becsületesen rendezzék - nyilatkozta lapunknak Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnöke. A volt adatvédelmi biztos rámutatott: a lehetséges megállapodás egyik lényeges pontja megtiltotta volna, hogy kormányzati pénzből (akár országgyűlési választás, akár népszavazás esetén) finanszírozzanak kampányokat. Megállapodás és érdemi lépés hiányában így most sincs olyan törvényi tilalom, amely ezt akadályozná. "Ez az ellenzéki pártok hibája, hiszen történelmi pillanatot szalasztottak el, ebben a kérdésben a kormányoldal hajlott volna a megegyezésre; az MDF konstruktív volt. Nem tudom, hogy milyen morális elvek élnek még a magyar közjogban azután, hogy senki sem tiltakozott azon kutatási megállapításunk ellen, hogy a legutóbbi parlamenti választásokra fordított kampánypénzek kilenctizede jogellenes forrásokból származott. A politikai elit úgy gondolja, bármit megtehet" - mondta lapunknak Majtényi László. Emlékeztetett arra is, hogy az Eötvös Károly Intézet javaslatai között szerepel például a kampányszámla intézménye. Ezzel lenne egy hiteles helyen, például a számvevőszéknél vezetett dokumentum a pártok kampánnyal összefüggő pénzmozgásairól. Meg lenne határozva, hogy oda milyen forrásokból lehet befizetni, és milyen címen szabad lehívni összegeket.

Majtényi a 2008-as népszavazási kampány esetleges költségeiről nem tudott érdemben nyilatkozni, mondván, az előzetes becslésekhez előbb ismerni kell a pártok kampánystratégiáját - ezekről azonban még nem tudni érdemben. Hangsúlyozta azonban: egyik legutóbbi kutatásuk eredménye szerint a 2006-os önkormányzati választásokon az MSZP sokkal többet költött kampányra, mint a Fidesz, mégis az ellenzéki oldal elsöprő sikerét hozta az eredmény. "Nem feltétlenül és kizárólag a kampányra fordított összeg nagysága számít" - tette hozzá Majtényi László.

Százmillió forintból nehéz minden szavazót elérni, egy sikeres kampányhoz legalább egymilliárd kellene - nyilatkozta lapunk megkeresésére Kovács Gábor marketingelemző, a brüsszeli székhelyű PressMondeu piackutató régiós munkatársa. A reklámszakember szerint a népszavazási kampány speciális technikákat igényel, mivel nem adott célcsoportot kell megszólítani, hanem széles spektrumú és nagyságú választói tömeget. Kovács úgy látja, a népszavazás során ütköző álláspontok közül az lesz sikeresebb, amelyik inkább képes lesz alkalmazkodni a másikhoz, avagy "nem önálló, független kampányt folytat, hanem reagáló, alkalmazkodó akcióprogramot végez". A szakértő szerint a hagyományos módszerek mellett (óriásplakát, szóróanyag, tv-spotok) szükség van "emberközeli" magyarázó kampányra is. Ehhez leginkább utcai, toborzó, "ajtócsöngetős" eszközökre van szükség. Kovács Gábor számításai szerint ez utóbbi tűnik költséghatékonyabbnak, ám mivel a megszólítandók köre széles, a hagyományos és speciális marketingre együtt lehet szükség - ez pedig egymilliárd forintba is kerülhet.

A népszavazástól függetlenül napokon belül postázzák az Új Magyarország tájékoztató magazin második számát, ami ismét hárommillió háztartáshoz jut el. A kiadvány finanszírozása is része a kormányzat Új Magyarország kampányának, a teljes program költségvetése meghaladja az 1,7 milliárd forintot. Ebből az úgynevezett médiabüdzsé 800 millió forint, a többi pénzt kutatásokra, működésre, gyártásra fordítják. A kampány június végéig tart. A 800 millió forintos kasszából fedezik a már említett magazin kiadását, finanszírozták (és finanszírozzák tovább) a Fair Play kampány televíziós reklámfilmjeit, több száz óriásplakátját, sajtóhirdetéseit. Utóbbi kapcsán előnyt jelentett, hogy a kereskedelmi csatornák "társadalmi célú hirdetésként" adták le a kisfilmeket, így a reklámidő olcsóbb. Ugyancsak ebből a kasszából fizették a Szűrőprogramokkal az Életért Program (SZÉP) tucatnyi lakossági rendezvényét és azok hirdetéseit. Szintén a nyolcszázmillió forintos keret terhére fizetik a schengeni határnyitás Határtalan Európa című kampányát, s vele a főműsoridőben több mint százszor vetített kisfilmeket. A Népszabadság úgy tudja, hogy a közeljövőben a biztosítási törvény és a közlekedésbiztonság (Új Rend és Szabadság) kerül kampányterítékre - szintén a médiabüdzsé terhére.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.