A bőség hazájában nem tartanak névnapot. Ha egy régóta itt élő magyart felhív a barátja mondjuk János napon, akkor hosszan keresgéli az agyában, mire szolgál a jó kívánság.

A születésnap viszont olyan ünnep, ami teljes figyelmet, nagy szervezést és igen vaskos pénztárcát igényel, sőt követel. Szemünk fénye egyéves, kétéves... tizenhat éves lett! De addig még nem szaladunk el, bár akkor már egy jóképű autó jár, vezethet a gyerek – Amerikában invalidus vagy vezetői tudás nélkül, az autó csak márkájával lehet luxus, nélküle nem lehet létezni. Ezért aztán az egy háztartás, több autó természetes állapot. Nos, gyermekünk, Izabella egyéves lett. Erről az ünnepelt persze nem tud, agyacskája még nem ér fel az időszámítás magasába. Sebaj, az ünnep még úgyse neki szól, demonstráció a rokonoknak, barátoknak.

Izyboo első szülinapja a szerényen drágák közé tartozott. Az eleve szóba se jöhet, hogy a háromszintes ház méltó helyszín lehetne a körülbelül harminc embernek. Ki kell bérelni a megfelelő helyet. Vannak a nyilvános gyerektornatermek, ahova egyébként is vinni lehet már a karonülőt, aki aztán anyja vagy apja ölében marionettbábuként mozog a mosolygó fiatal lány tanárnéni vezetésére. A bábu mozgatása szülői kötelesség, fel nem érhettem ésszel, mitől jó ez a gyereknek, viszont jó sokba kerül. Nos, a már ismert tornatermet ki kell bérelni két óra hosszára, itt minden szórakozás rugóra jár, még az esküvő is faltól falig tart, értsd pl, négytől tízig az étteremben, akkor aztán ki is söpörnek onnan, ha magadtól nem akaródzik indulnod. Az első születésnap tehát 2-4-ig hirdettetik a hivatalos, postán küldött meghívón.

A tornaterembe belépve egy pult előtt állsz meg, háttal neked vannak a rekeszek, ahova a kabátokat be lehet szuszakolni, a pultra pedig a teremmel együtt bérelt rendezvényszervező hölgy bölcs útmutatása alapján elhelyezendők a gyönyörűen csomagolt, általában tökéletesen haszontalan játékok. (Bár tényleg vannak jól kitalált elmeélesítő játékfajták is, csak nagyon kell tudni, hol találhatók.)

A pultot hamar ellepik a színpompás dobozok, győzi majd a szülő a kocsi hátuljába hordani, hogy aztán valmi értelmet találjon ki nekik.

Amikor mindenki megérkezett, akkor a hölgy szervezni kezdi a játszást. Mászókák, hengerek, hinták, tornaszőnyegek színes kavalkádján folyik a testmozgás – ismét a szülők aktív közreműködésével. Izyboo főleg hasoncsúszva ünnepli magát. A felnőttek szabadon maradó része, mint jómagam is, beözönlik a tornaterem mögötti kis barátságtalan szobácskába, ahol pizzát lehet enni üdítővel körítve a földre telepedve, s várni  a pillanatot, amikor ledöfik a szülők az ünnepi tortát, amely általában alig éri el az ehetőség alsó határát. Ez komoly, annyira agyoncukrozottak, annyira műviek, hogy az ember szerény mosollyal utasítja el a felé nyújtott darabot. Persze Izybooé a francia cukrászdából van, ahol még emlékeznek az ízekre.

A kétéves szülinap se az igazi még, de  a hároméves hölgyeket és urakat már illik nagyon komolyan venni. Erre az életkorra már óvodás az árva gyerek, tehát Izabellának is van 15, azaz tizenöt csoporttársa. Az uralkodó erkölcs szerint azokat hiánytalanul illik meghívni. Nem kell matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy pillanatok alatt 60-70 fős  ünnepséget számoljunk ki. Egy hároméves kisfiúszületésnapot azért megírok, mert máig se gyógyultam ki belőle. Robert egy igazi úr az óvodából, (kinőtte a gyermektornatermet!) szülei tehát e szerint viselkednek. Tomi nem ért rá a tárgynapon, így mintegy én lettem a reinkarnációja.

Odaérünk a hatalmas  házhoz, amely olyannyira tömve van gyerekkel és felnőttel, hogy például számomra még az se derül ki a több mint két óra alatt, hogy kik a szülők. De itt a bemutatkozás nem érdekes, ott vagy, érezd jól magad, akárki fia-borja vagy. Azért itt-ott nyújtja az ember lánya a kezét, de ez nagyobb megrendülést nem vált ki.

Először felmegyünk a legfelső emeletre, ahol egy hatalmas szobában szanaszét hevernek  a csecsemők, a minden rangú és rendű baráti, rokoni körből, közöttük másznak, kiabálnak az ünnepelt korosztályának tagjai. Szemrevételezem a gyerekbüfét és újra a földszintre megyek. A nagyméretű konyha teljesen átalakult bárrá! A bárpult mögött áll a fogadott mixer szépen felöltözve, s mosolyogva szolgál ki. Csak azért nem a Hotel Mariottban érzed magad, mert itt fizetni nem kell. Én imádott vörös boromat fogyasztom, a biztonság kedvéért nem is megyek nagyon messze a pulttól. Az ebédlő közepén áll a roskadásig telt asztal mindenféle főtt, sült hideg étellel, salátával, süteményekkel. Itt magad vehetsz, de ha erre is lusta vagy, mint én, akkor szedegethetsz arról a tálról egy-egy darabkát, amit a mozgó (fogadott) pincérnő hord körül.

Leülök egy fotelbe, hogy merengjek az amerikai valóságon, de nem tehetem sokáig, mert izgalom hullámzik végig a tömegen, és gyerekáradat zúdul le az emeletről.

- Megérkezett a tűzoltó autó (fogadott) - kiáltja az egyik kisfiú.

Ezt nem tudom elhinni! Ott csillog-villog a kapu előtt a hatalmas monstrum, meg lehet tapogatni, bele lehet mászni, a dudáját nyomkodni és egyáltalán. Jó félóra múlva el.

Akkor érkezik egy táskás fontos elvtárs, akiről hamar kiderul, hogy (fogadott) bűvész. A bárban telepszik meg, az ő kuncsaftjai a felnőttek. Valóban vérfagyasztó mutatványai vannak, az ünneplő közönség felhevül.

Egyszer csak előkerül Panni, Izyboo elfáradt, mehetünk haza.

Az autóban megjegyzem szerényen, talán egy csepp túlzás volt ebben. Panni legyint:

- Ugyan már, a múltkor az ünnepelt trónra ült és megkoronázta az összes gyereket, mert tudvalévő, hogy a háromévesek a princessz korban vannak, s báli ruhákat és koronákat hordanak minden adandó alkalommal.

Itt a korona része lett annak az ajándék halmaznak, amit viszonzásul a fő ajándékért minden résztvevő kap.

Félek, Izyboo februárban négyéves lesz. Annyit már tudok, hogy a fogadás egy bábszínházban lesz, s evés-ivás után a bábjáték zenéje értük szól majd....