Fullajtár Andrea, aki most a filmtörténet elsőszámú primadonnájának karriertörténetét adja elő a Pinceszínházban, még a színészeti univerzitás hallgatójaként dramatizált önmagának Csalog Zsolt szociográfiájából monológdrámát (Csendet akarok). Lakástalan csavargónő a Ferenciek terén. Koszmók. Alkoholista allény. Behúzott micisapka. Guberáló, hulladékon élő. Maszatosan mégis primadonna volt.

Most a Metro Goldwyn Mayer svéd megközelíthetetlenét, a titokzatos szerelmes színészt, Greta Gustafssont, művésznevén Garbót vállalta el a Török Pál utcai Pinceszínházban. Az isteni Garbót, akit ma már többnyire divatboltokban emlegetnek. Nem, mint hajdani elárusítót, hanem a magasan záródó, gallér nélküli trikóért – amit Gilbert Adrian tervezett – és ami halhatatlanná teszi egykor ragyogó színészi hírnevét a rövidáru szakmában.

Félig leeresztett, mázsás súlyokkal elnehezített szempillái alól olyan tárgyilagossággal szemlélte partnereit, amire egyetlen magyarázat – a miópia. Garbo valamennyi szerepében rövidlátónak látszott. Titokzatos tekintete nem a svéd misztikából fakadt, hanem a rövidlátásból. A rendellenességből csinált színészi bölcseletet, fortélyosan állította a gesztikus világnézet szolgálatába.

Amikor Novarrót vagy John Gilbertet nézte, igazából sosem látta meg. Nemcsak partnerét nem látta, a világot sem. Csakis önmagára figyelt. Elmélyült aggállyal kereste önmagában a választ nagy kérdéseire.

Tin Andersen Axell, volt jelmeztervező megismerkedett Mimi Pollak osztrák aggnővel, aki 1922-ben együtt járt színiiskolába Greta Gustafsson áruházi kalapos kisasszonnyal. Összebarátkoztak. Összemelegedtek. Garbo Hollywoodba utazása, Pollak férjhez menetele után is leveleztek egymással. A levelek fennmaradtak. Tin Andersen Axell pletykaregénnyé formálta. Dragos Erzsébet lefordította magyarra. Szántó Erika dramatizálta és megrendezte a Pinceszínházban.

A játék ott ér véget, ahol Garbo örökre befejezi a filmezést. A kétarcú asszony forgatásával (1941). A hátralévő 50 évben New Yorkban él egy bérházban. Napszemüveg mögé rejti arcát. Azóta a segédszínészek között divatot terjesztett. Mindegyik színészeti senki napvédő üveg mögé rejtőzik, érdeklődésre serkentve a járókelőket, vajon kit rejt az álca?
Eljátszani egy színésznő kivételes tehetségét úgyszólván lehetetlen. Miből állt Garbo állítólagos varázsa? Abból, hogy hatott. Fullajtár az előadás elején kétszer egymás után szünetet tart. Szót sem szól. Farkasszemet néz a közönséggel. Ez alakítása leghatásosabb pillanata. Feszültség a nézőtéren. Halálos csönd. Kifeszített várakozás. Egy légy holtan zuhant a padlóra.

Fullajtárnak gazdag a színészi kelléktára. Hangja a legszélesebb regiszterekben hitelesen szólal meg. Gúnyos tücsökciripeléstől a legmélyebb basszusig végigsiklik a vokális lehetőségeken. Minden jól áll neki. Minden jól áll rajta. Még Bujdosó Nóra jelmeze is. Már amelyik. Fullajtár színpadi szekundánsa a nagytehetségű Szandtner Anna, rajta például katasztrofálisan hat Bujdosó bidres-bodros-fidres-fodros, házivarrónő elszabta leányruhája.

Amit eljátszik Fullajtár és Szandtner Anna egy óra negyven percig: az nem dráma, csak párbeszédek, levélrészletek, filmtörténeti ismeretterjesztés. A dráma akkor kezdődne, amikor vége az előadásnak. Mit csinál az isteni Garbo egymaga? Miként áll ellen a nagyvilágnak, hogy szerzetesnőien élje végig magányát? Garbo karrierje ismert, sokszor elmesélt és érdektelen. Elbújása a világtól érdekes, drámai, titokzatos. Megjeleníthetetlen színészi nagysága, személyiségének kisugárzása. Eljátszható a magány, a kétkedés, a félelem az önmegmutatástól. A filmtörténet leggátlásosabb és magát leginkább takargató színészének életében az a drámai anyag az érdeklődésre méltó, hogy rejtezkedő személyisége mit engedett magából megmutatni a kameráknak. Vagy pontosabban fogalmazva: valódi személyisége helyett mit adott a világnak?

Hogy Garbónak viszonya volt-e Marlene Dietrichhel, Mercedes D’Acosta forgatókönyv írónővel, vagy az osztrák-svéd Mimi Pollakkal, az a botránykrónikákra, a pletykarovatokra tartozik, de nem a drámairodalomra és a színpadra.
Fullajtár még egy színészi pillanatot rejt az életrajzi színi pletykáriumba. Megjelenik a színpad közepén fémszálas estélyiben és egy tőle merőben elütő, széles karimájú kalapban. Befogja a fényszóró. Fullajtár belseje átitatódik a külső fénytől, a közfigyelemtől. Hogy Garbo fújja föl magát a reflektorfénytől vagy Fullajtár? Attól tartok, sajnos, az utóbbi.