Szoborhoz és síremlékhez már nem kell engedély

Az építésügyi hatósági eljárásokat, valamint a telekalakítás és az építészeti műszaki dokumentációk tartalmát 2008. januártól új rendelet szabályozza, amely lényegesen kibővíti az engedély nélküli építés körét. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter rendelete már megjelent a Magyar Közlönyben.

A 2007 végéig hatályos építési, engedélyezési szabályok több jogszabályban jelentek meg, ezeket fogja össze most az új rendelet, de számos korábbi előírás is változott. Legszembetűnőbb annak a listának a módosítása, amelyen az építésiengedély-köteles tevékenységek szerepelnek.

A korábbi szabályozásban arról volt lista, hogy mihez kell építési engedély. Az új három listát tartalmaz. Az első sorolja fel az engedélyköteles, a második a bejelentésköteles, míg a harmadik az engedély- és bejelentési kötelezettség nélküli építési tevékenységeket.

Amíg 2007 végéig engedélyköteles például a kerti homokozó, a napkollektor, a 10 köbméteresnél kisebb fürdőmedence, a szobor (méret-megkötés nélkül), a síremlék és az építmény homlokzatán elhelyezett szellőző szerelvénye, addig ezekből az új engedélyköteles listán egy sem jelenik meg. Felkerült viszont az épített kémény.

Bejelentés alapján (tehát nem engedéllyel) építhető 2008 első napjától egyebek mellett a hat méternél kisebb talapzatmagasságú szobor, a kripta, a 100 négyzetméternél nagyobb üvegház, fóliasátor, a 30 köbméteresnél nagyobb állandó és a 60 köbméteresnél nagyobb szétszedhető kerti fürdőmedence, és a 20 négyzetmétert maghaladó alapterületű, lábon álló kerti tető.

Nem kell építési engedélyt kérni, és be sem kell jelenteni az építési hatóságnak többek közt a következőket: síremlék, kerítés, a talapzatával együtt három méternél alacsonyabb szobor, napkollektor, klíma szerelvényei, 100 négyzetméternél kisebb fóliasátor, közműpótló (például házi szennyvíztisztító), kerti tűzrakó, 20 négyzetméternél kisebb alapterületű, lábon álló kerti tető.

Az egyéb szabályok közül kiemelendő, hogy a társasházon tervezett olyan építéshez, amely a közös tulajdonban lévő területet (is) érinti, a tulajdonostársak négyötödének a hozzájárulása szükséges. (A jognyilatkozatot bírói határozat is pótolhatja.) Lakásszövetkezetnél a tag tulajdonában álló lakáson végzendő építési munkához is kell a lakásszövetkezet hozzájáruló nyilatkozata. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.