Az előbbi a költségvetési kiigazításból ered, az volt a szándék, hogy itt a kiadások csökkenjenek. A mezőgazdasági termelés kb. 15 százalékos visszaesése viszont a rendkívüli aszállyal függ össze. A lassulás érinti az építőipart és a kereskedelmet is, de nem általános: a kedvező európai konjunktúra talaján fennmaradt a gyors növekedés az ipari kivitelben, a belföldi turizmusban, a tranzitszállításokban és a gazdasági tanácsadásban. Tehát a lassulás nagy része egyszeri, a későbbi években már nem ismétlődik meg. Az ennek kiszűrésével számított 2007. évi "magnövekedés" 3,3 százalék körüli, bőven meghaladja az EU átlagát (ez a fejlődés tükrözi jobban a gazdaság valós dinamikai képességét).

Mi következik mindebből 2008-ra? Átlagos időjárást feltételezve a mezőgazdasági termelés jelentősen nő. A reformok továbbra is fékezik ugyan a közösségi szolgáltatásokat, de az ideinél kevésbé. Az EU-források bővülésével a beruházások számottevően emelkednek, így az építőipar termelése jövőre érzékelhetően bővül. Mindez nagyjából 3,5 százalékra felgyorsítja a GDP növekedését. A 2007-es fejlődési gödör tehát nagyon csúnyának látszik, de átmeneti.

Ezzel megnyugodhatunk? Aligha. A magyar gazdaság fejlődési üteme 2005- 2008 között lényegesen lemarad a környező EU-tagországokétól. A 2000-től folytatott hibás gazdaságpolitika (a teljesítmények növekedését messze meghaladó mértékű életszínvonal-javulás) árát most fizetjük meg. A 2006 közepén megkezdett gazdaságpolitikai fordulat gyors költségvetési kiigazítást és a közszolgáltatások reformját célozta meg. Mind a kettő elkerülhetetlen volt! A szakemberek körében nagy vita van arról, hogy ez a legjobb módon történt-e, a legkisebb növekedési áldozattal járt-e, és nyilván sok kritikai megállapítás jogos. Feltűnő viszont, hogy nem vált ismeretessé semmilyen más konkrét javaslat, amely eltérő alapelvekre épült volna. Többen utaltak arra, hogy erőteljesebb kiadáscsökkentés jobb lett volna, de senki nem tett kézzel fogható javaslatot arra, hol és hogyan.

Egyértelmű, hogy Magyarország most, 2006-2008-ban kifele megy a gödörből és az előző 5-6 évben ment bele a gödörbe. Végül is a gazdaságpolitikai kiigazítás nyomán az egyensúly javulása kissé gyorsabb az eredetileg tervezettnél, a gazdasági növekedés viszont 2007-ben lassúbb, az infláció magasabb és lanyha a fejlesztési tevékenység. A reformfolyamat - igaz, sok tartalmi és kommunikációs hibával, ellentmondással és káosszal - megkezdődött. Érinthetetlennek hitt tabuk kezdenek ledőlni. A felelőtlen közpolitikától haladunk a köz- és magánfelelősség újraszabályozása felé, ami persze nagyon bonyolult folyamat.

Nem fizetünk-e túl nagy árat a pénzügyi egyensúlyért? Növekedési szempontból ezek az évek nyilván nagyon gyengék, de sem az elmúlt tíz, sem az elmúlt húsz évet tekintve Magyarország nincs lemaradásban a többi közép-európai újonnan csatlakozott országhoz képest. Talán egyedül Szlovákia fejlődött az elmúlt egy-két évtizedben gyorsabban, mint mi, Lengyelország, Csehország és Szlovénia viszont legjobb esetben is csak velünk azonos ütemet ért el. Az elmúlt egy-két évtizedben ezek az országok mindannyian megkezdték a felzárkózást az EU átlagához és nagyjából hasonló előrehaladást értek el.

Az igazi kérdés a magyar gazdaság fejlődése szempontjából nem 2007-2008, hanem az, hogy mitől jutunk vissza az élmezőnybe azt követően, 2009-től kezdve. Tudunk-e olyan gyorsan fejlődni, mint a szlovákok, csehek, lengyelek vagy a szlovének? Erre egyértelmű válasz most még nem adható. Egyfelől elképzelhető, hogy az EU-csatlakozás nyomán a többi országban bekövetkezett gyorsulás lefékeződik az elkövetkező években. Másfelől azt is látni kell, hogy a környező országok gyors fejlődése a beszállítói kapcsolatokon keresztül komoly piaci lehetőségeket nyújt a magyar cégek számára. (Magyarország Szlovákiába irányuló kivitele gyorsabban növekedett az EU-csatlakozás után, mint az onnan származó behozatalunk.) Van arra reális esély, hogy a magyar gazdasági fejlődés 2009-2010-ben visszatérjen a korábbi 4 százalék körüli átlagos ütemhez, és 2011-től kezdve - egy erőteljes magán- és EU-tőkebeáramlás talaján - tovább gyorsuljon. Ez pedig további gyors ütemű felzárkózást jelentene az EU átlagához.

Mitől remélhető végül is, hogy az átmeneti lassulást követően lényegesen gyorsul a magyar gazdaság fejlődése? Egyfelől a makrogazdasági egyensúly további javításától, másfelől az állami tevékenység és szolgáltatások további modernizálásától. 2009-2010-ben a GDP 3 százaléka környékére vagy az alá kell szorítani az államháztartás hiányát. A reformok tartalmi hibáit korrigálni lehet, de a folyamat egészét nem szabad lassítani, sőt gyorsabb előrehaladásra van szükség.

Úgy gondolom, hogy az eddigieken túlmenően a legfontosabb teendő: néhány stratégiai cél végiggondolása, megvitatása és lehetőség szerint közös megegyezéssel történő kitűzése. Négy ilyen terület tűnik a leglényegesebbnek (ezek egy részén a szakmai munka el is kezdődött).

Célszerű Magyarország euróövezeti csatlakozására egy 3-5 évre szóló stratégiát kialakítani. Amennyiben 2008 azt fogja bizonyítani, hogy Magyarország továbbra is a konvergenciapályán halad, akkor megteremtődik a kellő hitelesség egy ilyen program napirendre vételéhez. Ez nyilván további pénzpiaci bizalomnyeréssel járna, ami számottevő kamatcsökkentést tenne lehetővé.

Érdemes a humán erőforrások fejlesztésére 15-20 éves stratégiai programot kidolgozni. Ez a közoktatás területén a foglakoztathatóságra, az alapvető készségek (olvasás, írás, számolás, számítástechnika és nyelvtudás) elsajátítására koncentrálna. Nagyon fontos, hogy a globalizálódó világban lehetővé tegye a tehetség ki- és beáramlását, a tudás minél egyszerűbb és a magyar fejlődés szempontjából minél kedvezőbb kivitelét és behozatalát.

Elkezdődött a munka a nyugdíjrendszer hosszú távú reformjáról. Bár ez nagyon bonyolult és súlyos társadalmi kérdéseket vet fel, de nem lehet megúszni. Magyarországnak (és a világ szinte mindegyik országának) fel kell készülnie arra, hogy az elkövetkező 40-50 évben a jelenlegi nyugdíjrendszer nem működtethető tovább. A nyugdíjreform egyébként új erőforrásokat hozhat a gazdaság további fehérítése terén, a tisztességesebb gazdálkodás meghonosításában.

Végül a költségvetési kiigazítás eredményeinek talaján célszerű taktikai változtatásokat is tenni a versenyképesség érdekében. Ehhez az elkövetkező 3-4 évre szóló programot érdemes kidolgozni az üzleti környezet fejlesztése, a kis- és középvállalatok mozgásterének javítása, az intézményi keretek további egyszerűsítése, az innovatív gazdálkodás feltételeinek javítása és az adórendszer továbbfejlesztése céljából. Megítélésem szerint a GDP-arányos adóterhelés érdemi mérséklésére az elkövetkező 3-4 évben nem lesz mód. Lehetséges a különböző adófajták közötti arányok változtatása, vagyis egyes jövedelemadók (pl. a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok) csökkentése és a forgalmi adó növelése, de ettől érdemi pozitív hatás nem várható. Több eredménnyel kecsegtet az, ha elérhető, hogy többen fizessenek közterhet, cserében egyes adókulcsok mérséklődjenek; de ez is csak lassú, fokozatos átrendeződéssel járhat. Rövid távon a legjelentősebb változást talán attól lehet remélni, ha a bekövetkezett és bekövetkező fehéredés adóbevétel-növelő hatásait a foglalkoztatást terheinek csökkentése formájában visszaadjuk az érintetteknek.

Már önmagában ezeknek a programoknak a nyilvános vitája komoly társadalmi előnnyel járhat. A jelenleg igen általános pesszimizmus, a valós gondok és a változtatással elkerülhetetlenül együttjáró fájdalmak felnagyítása, az uralkodó "lemaradás érzés" helyett a legfontosabb kérdésekben a társadalom perspektívához jutna. A jövőbe vetett hit megerősödne és jól tudjuk, a modern gazdaságokban ennek nagy szerepe van.

Nem lehet elhallgatni persze a kockázatokat sem. Miközben alapvetően optimistán szemlélem a jövőt és úgy gondolom, hogy a magyar gazdaság ismét az élmezőnybe tud kerülni a fejlődés ütemét és az átalakulás minőségét tekintve, azt is látom, hogy számos veszély leselkedik ezen az úton.

Egyfelől a világgazdasági és a világpolitikai körülmények enyhén romlóak, de főleg egyre bizonytalanabbak. Újabb közel-keleti háborús konfliktus kialakulásának veszélye is fennáll. Rendkívüli módon megemelkedtek az energia-, a nyersanyag- és a mezőgazdasági termékárak. Ugyan hosszabb távon Magyarország és egész Európa számára ebben lehet előny is (tartósan magas világpiaci mezőgazdasági árak esetén az EU támogatási rendszer könnyebben átalakítható), de a bizonytalanságok többsége rövidtávon növeli a kockázatokat. A pénzpiacokat még alig érintette az amerikai jelzálogpiaci válság. Komoly bankokat csőd fenyeget a világban. Bár ez a magyar pénzügyi rendszert közvetlenül nem érinti, de az általános bizonytalanságon keresztül közvetve igenis befolyásolhatja. A kockázati prémiumok emelkednek, s ez nekünk nem jó.

További nagy kérdés, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikai kanyarjaival és a hagyományosan erős magyar belpolitikai stabilitás meggyengülésével sikerült-e a külföldi és a hazai tőkét elriasztanunk. A tőke nem szereti az éleződő társadalmi konfliktusokat, azt a kompromisszumra képtelen politikai stílust, ami eluralkodóban van hazánkban, s persze nem szereti a megnövekedett adóterheket sem. De ez utóbbit elviseli, ha ennek fejében az ország makrogazdasági és politikai stabilitása javul. Alapvető nemzeti érdekünk, hogy az elkövetkező években megemelkedő EU-támogatások (évi 1000 milliárd forintnál nagyobb összeg!) mellett a tőke továbbra is előnyös befektetési terepként értékelje a magyar piacot.

Végül, a magyar politikai élet eddigi gyakorlatát tekintetbe véve valós kockázat az is, hogy a következő parlamenti választások előtt, 2009-2010-ben nem változik-e meg a gazdaságpolitikai gyakorlat. Nem kezdődik-e ismét osztogatás, a jövedelmek teljesítményekkel nem arányos növekedése. A szociális válság nem létező rémének hangoztatása (még 2007-ben is a reálbér-növekedés 2000-hez képest Magyarországon a leggyorsabb Közép-Európában, de talán az egész EU-ban), a politikai szféra elképesztő populizmusa nem sok jóval biztat e tekintetben.

Bármilyen furcsa, a magyar gazdaság túl van a fordulat, a kiigazítás és a reformok legnehezebb időszakán: a kezdeten. De még messze van a befejezéstől. Ha előre megy, nagyon jó esélye lesz, hogy a megváltozó intézményi és működési feltételek között érzékelhető és egyértelmű gyorsulás következik be. Ha visszaretten, a lassulás fog stabilizálódni. S az mindannyiunknak rossz lenne.