Bebukottak
Igaz, nem kell ahhoz börtön, hogy a gátlástalan erőszakra való - a fiatalkorúaknál különösen erős - hajlam érvényesüljön. Elég erre egy lakatlan sziget is, mint William Golding világhírű könyvében, A Legyek urában. Állítólag a regény filmadaptációjának forgatása során a kamasz szereplők egy idő után pont úgy kezdtek viselkedni a forgatáson kívül is egymással, ahogy a szerző leírta.
Számos tanulmány foglalkozik a fiatalok kényszerűen létrejött mikroközösségein belüli agresszióval, ennek taglalása már-már közhelyszámba megy. Mégis: a börtönökben, a gyermekotthonokban, a kollégiumokban mintha évtizedeken keresztül nem változna semmi, csak egy-egy agyoncsicskáztatott kollégista, felakasztott cellatárs vagy brutális kínzás után vízbe fojtott, addig gyermekotthonban tengődő kisfiú esete kavarja fel rövid időre a közvéleményt.
A börtönök világáról meglehetősen keveset tudnak a kívülállók. Az érintettek szabadulásuk után érthetően nem szívesen beszélnek a velük történtekről, vagy ha igen, akkor esetleg úgy járnak, mint az a szerencsétlen elítélt, aki szabadulása után felhívta az egyik rendőrségi magazint, hogy meséljen a benti körülményekről. Az újság készített egy hitetlenkedő hangvételű riportot vele, majd megkérdezte a börtönparancsnokot, akinek csak annyi megjegyzése volt, hogy ha valaki Rómeóként vonul be és Júliaként szabadul, csak maga tehet róla. De mit is várhatunk egy olyan intézményrendszertől, amelynek a legfelsőbb parancsnoka felháborodott olvasói levelet ír az egyik hetilapnak, hogy a lap megsértette a büntetés-végrehajtás jó hírnevét, mert egy éles hangú cikket mert írni egy jogerős ítélet kapcsán, melyben kártérítésre ítélték a bévét egy zárkatársai által majdnem felakasztott foglyuk keresete alapján.
Eközben pedig egyre-másra szivárognak ki a hétköznapi ember számára teljesen hihetetlen, a legvadabb amerikai börtönfilmeket is felülmúló történetek. Itt van például a körszállítás. Soha nem feledem el, mennyire megdöbbent az a büntetőbíró, akinek egy vidéki börtönből tanúként megidézett elítélt sírva könyörgött, hogy többet ne hallgassák meg, mert még egy körszállítást nem élne túl, inkább öngyilkos lesz. A körszállítás abból áll, hogy nemritkán egy héttel korábban nekiindítanak egy rabot az ország egyik sarkából, mondjuk, egy budapesti tárgyalásra, ugyanis a direkt járat túl költséges lenne. A rabot a rabszállítók telítettségétől függően börtönről börtönre vándoroltatják, amíg meg nem érkezik. El lehet képzelni, milyen érdekérvényesítő képességgel rendelkezik egy zsúfolt cellába egy vagy két éjszakára bedugott őrizetes! Ha csak kirabolják és megverik, rendkívül szerencsésnek mondhatja magát. És persze ezt a kört visszafelé is megfuttatják vele. Öt évvel ezelőtt a körszállítást elkerülő közvetlen fuvarért kb. hetvenezer forint kenőpénzt kellett fizetni. Nagyjából ki lehet számolni, most hol tart ez az összeg.
Nem tudom, hányan emlékeznek Monory Mész András 1985-ben forgatott Bebukottak című megdöbbentő dokumentumfilmjére, ami a tököli börtön akkori állapotáról szólt. A film emlékezetes jelenetében röhögve vár a sorára néhány elítélt az elfüggönyözött illemhely előtt. A függöny mögött éppen megerőszakolja valaki az egyik frissen bekerült társukat. A többiek alig várják, hogy ők is kipróbálhassák az újoncot. Azt hiszem, nem tévednek sokat, akik úgy vélekednek, hogy a film forgatása óta a tököli börtönben az volt az egyetlen, a külvilág számára is érzékelhető pozitív változás, hogy leváltották a szexuális orientáltságáról is elhíresült úszómenedzsernek izmos fiúkat kikölcsönző börtönparancsnokot.
Vajon hány megkínzott és felakasztott szerencsétlen börtönlakónak kell még címlapra kerülnie, hogy az illetékesek szembenézzenek azzal a mindenki számára nyilvánvaló ténnyel, hogy sürgősen tenni kellene valamit? Az egyik jogi blogon a tököli tragédiával kapcsolatban az egyik börtönt is megjárt hozzászóló a következőket írta, kérdezte: "Azt kell hinnem, a börtönökben naponta esnek meg hasonló esetek, még ha nem is mind végződik halállal. És ha a smasszerek nem is látnak mindent, valamennyit látniuk kell. És? Hallottunk róla valamit? Valaha is felmerült a közbeszédben az, amit egy smasszer lát és tapasztal? Tudjuk-e, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy börtönőrnek? Büntettek-e meg már börtönőrt azért, mert nem jelentett egy tudomására jutott bűntényt, ami a falak között történt (rabok között)? A börtönökben történt és bíróság elé kerülő bűncselekmények közül milyen arányban szerepelnek a rabok egymással szembeni túlkapásai, például a szökési kísérletekhez vagy a hatósági személy elleni erőszakhoz viszonyítva? Ezekből mennyi az olyan evidens eset, amihez a smasszer tanúvallomása se lenne szükséges, mert pl. egy orvosi vizsgálat is bizonyítja (testi sértés, gyilkosság)? Hány sérülés esik egy adott börtönre egy évben, és ebből hányszor nyomoznak súlyos testi sértés ügyében? Hány perről tudtak börtönön belüli nemi erőszak miatt? Pedig ezt bizonyíthatná egy orvosi szakvélemény. Kérdés biztos van több. Tud valaki válaszokról?"
Ezeket a kérdéseket bármelyikünk feltehetné, de senki sem teszi fel elég erélyesen. Lehet, hogy azért nem, mert mindezt hallgatólagosan elfogadjuk, jóváhagyjuk?
A szerző ügyvéd
