- Az elmúlt rendszerben ön hosszú időn át csak szamizdatban vagy külföldön publikálhatott. Ma szabadon ír, de vajon hogyan alakult időközben a politika és az irodalom viszonya és az írók helyzete, szerepe a cseh és a környező új demokratikus társadalmakban?

- A kommunista rezsim idején az olvasók azt várták az íróktól, hogy szabadon viselkedjenek, munkáikban ne keverjék az irodalmat a propagandával vagy ideológiai klisékkel. Manapság az irodalomtól senki sem vár hasonló szolgálatot, de ez nem jelenti azt, hogy az író mindig szabad lényként viselkedik. Szolgálni ugyanis a divatot, a piaci követelményeket vagy a konform szórakoztatást is lehet. Igaz, hogy a mellékszerepek elvesztése, de a többi média fejlődése is sok olvasót elcsábított az irodalomtól, de a szerzőknek az új helyzet lehetővé tette azt is, hogy műveikben egyúttal politikai harcosokként immár ne tűnjenek fel. Ami az én munkámat illeti, nem érzek semmilyen lényeges változást sem a témában, sem a feldolgozás módjában. Mellesleg a világon megjelenő prózáim körülbelül felét 1989 után írtam.

- Sokan panaszkodnak manapság a térség országaiban arról, hogy nemcsak plurális lett a társadalom, hanem túlságosan szétszakadt: gazdagokra és szegényekre, jobb- és baloldaliakra, magas- és silány szórakoztató kultúrát fogyasztókra és így tovább. Szinte már nem is "egy nyelvet" beszélnek ezekben az országokban - ami ugyan a totalitárius rezsim idején is jellemző volt, de nem így. Hogyan látja ezt, és miben reménykedik?

- Igen, a társadalom polarizálódik, ami elsősorban a szegények és szélsőségesen gazdagok közötti szakadéknyi különbségekben érhető tetten. Ezt nem tartom jónak, mi több, erkölcstelennek tartom. Ami a demokratikus bal- és jobboldal közötti különbséget illeti, a különbségek nem olyan mértékűek, ahogyan képviselőik retorikájából esetleg kitűnik. Remélem, hogy a politika például Nagy-Britannia mintájára kultiválódik...

- Valóban derűlátó...

- Az vagyok. Ami pedig a kultúra és a művészeti selejtek, sportmérkőzések, hihetetlenül ostoba és gyakran brutális televíziós sorozatok iránti keresletet illeti, ezt nyugtalanító jelenségnek tartom, aminek nagyon kedvezőtlen hatása van az emberek viselkedésére és erkölcsére is.

- Zsidó származásúként elszenvedte annak idején a koncentrációs tábort, de megmenekült. Később protestáns lett, a hit kérdése regényeiben is megjelenik. Jóllehet azt is nyilatkozta, valójában nem hívő. Mit jelent önnek a vallás?

- A hit számomra elsősorban a morális küldetést, a hagyományos értékekre való hivatkozást jelentette. Ugyanakkor nem tudom elfogadni mitikus elképzeléseit a világ eredetéről, az ember teremtéséről vagy a halhatatlanság megnyugtató üzenetéről. Úgy tűnik, hogy az idő és a mindenség modern felfogása, amelyben a csillagokat beleértve minden pusztulásra ítéltetett, és milliárd években mért egészen más időmérés uralkodik, az ilyen elképzeléseket csak valóban az enyhet adó álmodozás területére és az ősi mítoszok továbbfejlesztésének és cseréjének körébe utalja.

- Köztudott, hogy egyik írópéldaképe Franz Kafka. Ez meglepő lehet sokak számára, akik olvassák regényeit, mert aligha vehető észre hasonlóság az ön szemlélete és Kafka világlátása között. Mi a fontos önnek Kafka művészetében, magatartásában?

- A kritika olykor és jogtalanul tulajdonítja nekem Franz Kafkát mintaként. A tévedést valószínűleg az a tény idézte elő, hogy megírtam a Kastély színházi darabot, amelynek azonban Kafka Kastélyához nem volt semmi köze. Ezenkívül egy terjedelmesebb esszét írtam Kafkáról, amelyben megpróbáltam Kafkát visszahozni a földre a normálisan érzők és szenvedők közé, ahonnét számos imádója egészen hihetetlen és földön kívüli magasságokba vitte fel. Világnézetem és véleményem az emberi kapcsolatokról, ahogyan azt helyesen érzékeli, Kafkáétól diametrálisan eltérő.

- Ezt egyébként most megjelent könyve is igazolja. Könnyen olvasható, végzetes szerelmi történettel lepte meg magyarországi olvasóit. Korábban is vállalta, hogy nem rokonszenvez a posztmodern irodalommal. Miért? És mit jelent önnek a szerelem mint irodalmi metafora?

- Úgy gondolom, hogy a posztmodern szónak számos különböző jelentése van, én inkább pozitívan határoznám meg magam: olyan irodalmat részesítek előnyben, amely a történetre épít, és nincs szüksége arra, hogy váratlan és logikátlan fordulatokkal lenyűgözze az olvasót. Az emberek történetre vágynak, és ha az író ignorálja az olvasókat, egyfajta árulást követ el - területét ugyanis éppen azon szerzőknek adja át, akik saját írásaikat a puszta banális történetekre korlátozzák, tehát a televíziós novellákat, a bűnügyi, vagy a szerelmi történeteket klisékben megfogalmazó szerzőknek. A szerelem a legmélyebb érzések közé tartozik, és ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatról szóló történet hiteles legyen, hitelesként kell hatnia valamennyi bonyolult körülménynek, amely kíséri, életre kelti, vagy ellenkezőleg, fenyegeti. Ha erre a szerző képtelen, gicscset vagy banalitást alkot.