Miért vetődik fel egyáltalán a címben megfogalmazott kérdés: "Ceauşescu és Horthy most is büntet?"  Maga Bíró Béla terelte a vitát ebbe az irányba, amikor ezt írja: „A többi kelet-közép-európai államban… maga az "antifasizmus" válik… a fajelmélet egyik legfontosabb… megnyilvánulási formájává.” Mivel a társadalom lelki egészségét markánsan befolyásoló történelemszemléletekről esik szó, legalább egy viszonválasz lehetőségével  szükséges élnem.

Bíró visszautasítja, hogy „a kommunista diktatúrát ugyanazzal a mércével” mérné, mint a fasisztát. Ellenben mit ír az előző mondatában? „A marxista demagógiának itt csaknem olyan könnyű dolga van, mint Németországban a hitleristának” – no comment. Aztán meg: „Képesek vagyunk-e beismerni, hogy akarva-akaratlanul emberellenes hatalmak játékszerévé váltunk?” Nos, megengedem, ő lehetett az (az államszocializmusban, de nem a kommunizmusban…), ám mi végre terjeszti ki rám a bűntudatát, s próbálja hitelteleníteni az újfasizmussal (finomabban: a mai szélsőjobboldallal) szembeni kritikát? Mert mint jegyzi: „továbbra is azokkal a fasisztákkal viaskodunk, akikhez korábban is legfennebb közvetve lehetett közünk?” Igaz, itt már – a korábbi cikkétől eltérően – nem nevezi meg dehonesztálóan Gyurcsány miniszterelnököt.

„Mert ha Hitlert, Horthyt, majd Szálasit nem a győztes hatalmak meggondolatlan békefeltételei segítették hatalomra, akkor nyilván azt kell gondolnunk, hogy Hitler és Szálasi a német, illetve a magyar nép nacionalizmusának, antiszemitizmusának, veleszületett agresszivitásának, erőszakkultuszának és szadizmusának köszönheti hatalmát. Magyarán a két nép a bűnös.” Ez erőszakolt logika és bizonyítatlan állítás. A mai antifasiszták úgy vélik, hogy Hitler, Horthy és Szálasi nélkül Hitler, Horthy és Szálasi nem jutottak volna hatalomra, s e két nép se bűnös. Bíró nem tesz mást, mint a történeti kritika helyett bűnbakolja a világháborús győzteseket. A bűnbakolás pedig – szintén történelmi tanúság – tragikus következményekkel jár (lásd a német szociáldemokráciát és zsidóságot vádló náci tőrdöfés-elmélet, amelyre egyébként igencsak rímel a bolsevikok túldimenzionált kárhoztatása – Bírótól).

Nem tartom előremutatónak, hogy Bíró Béla honfitársam a Benes-dekrétumok újbóli megerősítése miatti indokolt elkeseredésében, melyet – általános háttérként – érthetően és méltányolandóan megalapoznak a kisebbségi magyar sorsban folyamatosan megélt szenvedései, elcsúszik egyfajta irracionális nemzetlátásba, s ennek során az antifasizmus egyoldalú, igazságtalan értékelésébe: „A szlovákokat és részben a cseheket éppen az bátoríthatja a Benes-dekrétumokhoz való konok ragaszkodásra, hogy a nemzetközi közvélemény máig nem képes megszabadulni azoktól a morális terhektől, melyeket a második világháborús rendezés révén (ismételten) magára vett.” Szomorúan konstatálom, hogy – legalábbis az én benyomásomban – nacionalizmust választ az egymással szerves egységbe ötvözendő patriotizmus és kozmopolitizmus helyett. Pedig a liberális értékrend (szociális érzékenységgel, vagy akár szocialista értékek tolerálásával kibővülve) nem feltétlenül bántja magyarságunkat.

A szerző mentálpedagógus, történelemtanár

Fekete György válaszának teljes szövege, amelyben a vita történelmi vonatkozásait is részletesen tárgyalja, itt  olvasható>>>>>