Megtorlás helyett megbánás
Már a telepen rajtakapták őket. O. J. percek alatt páriává vált. A falu nyomban a szájára vette, úgy néztek rá, mint egy utolsó senkire. A felesége attól rettegett, hogy büntetett előélettel még kevésbé kap munkát. Ő maga meg abba fogyott bele kilókat, hogy a lányát is kiközösítik börtöntöltelék apja miatt. Az első tárgyaláson azután a bíró azt mondta, van egy módszer, amelyet mediációnak hívnak, és ha a károsult egy beszélgetésen elfogadja a bocsánatkérését és a kára megtérítését, akkor mentesülhet a jogkövetkezmények alól. "Nem tudom, ki alkotta meg ezt a törvényt, de lehet, hogy fiatalon ő is átélte azt, amit én akkor" - jegyzi meg elcsukló hangon. A mediáción - a tárgyalást segítő közvetítő részvételével - abban állapodtak meg a cég ügyvédjével, hogy O. J. személyesen kér bocsánatot a vállalkozás tulajdonosaitól, és kifizeti az ügyvédi költség díját.
Januárban lépett hatályba az a törvény, amely kisebb súlyú bűncselekményeknél - amelyek maximális büntetési tétele nem haladja meg az öt évet - módot ad a bírósági eljárás felfüggesztésével egy mediációs tárgyalás lefolytatására. A lehetőséggel csak azok élhetnek, akik az első pillanattól beismerték a tettüket, büntetlen előéletűek, és áldozatuk is beleegyezik, hogy egy közvetítő - a mediátor - részvételével a bíróságon kívül kapjon elégtételt az őt ért sérelemért. A mediációt a nyomozás lezárultával kérheti az áldozat, a tettes, de kezdeményezheti az ügyész és a bírósági szakban a bíró is. Az ügyész feladata: felmérni, hogy az elkövető alkalmas-e a mediációra, képes-e belátni és megbánni a tettét. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazságügyi Hivatalának vezetője, Hatvani Erzsébet reményei szerint az ügyeknek előbb-utóbb mintegy két százaléka oldódik meg majd mediáció útján, ez ötezer körüli eljárást jelentene évente.
Gönczöl Katalin, a büntetőpolitika reformjáért felelős miniszteri főtanácsadó azt hangsúlyozza, ez az első lépés a hagyományostól gyökeresen eltérő szemléletű - helyreállító - igazságszolgáltatás felé, hogy a tettes a sértettnek szolgáltat elégtételt. "Ez a lehetőség nem a büntetésről szól, bár természetesen a büntetés sem marad el - magyarázza -, hanem arról, hogy a kárt vagy fájdalmat okozó megértse, mit követett el egy másik emberrel vagy a közösséggel szemben, és módja legyen a kár enyhítésére. A sértett így valóban lelkileg és anyagilag is jóvátételt kaphat. A bírósági eljárásban ma még ő - tanúként - mindössze egy csavar abban a gépezetben, amely a bűnt demonstratív módon megtorolja ugyan, de az áldozat nem kap "gyógyírt" sérelmére, és az elkövető sem fogja fel, hogy gondatlanságból vagy szándékosan milyen helyzetbe hozott valakit.
A helyreállító igazságszolgáltatás mellett a főtanácsadó tucatnyi példával érvel, igaz, egyelőre nem hazai tapasztalatokból. Ő először hollandiai útján szembesült személyesen ennek hatásával azzal a háromgyerekes tanáremberrel beszélgetve, aki halálra gázolt egy - hasonlóképp nagycsaládos - gyalogost. A tanár maradhatott a munkahelyén, dolgozhatott, fizetésének egy részéből pedig tartásdíjat kellett fizetnie az elhunyt családjának. Büntetésként - két évig - heti egy alkalommal a helyi kórház baleseti ambulanciáján kellett volna betanított műtősként szolgálnia, ahova a közlekedési balesetek sérültjeit szállították. Egy év után azt kérte a bíróságtól, hogy inkább börtönbe menne, de ezt a munkát lelkileg tovább már nem tudja elviselni. A kisváros közösségének képviselője úgy találta, hogy elég, ha a továbbiakban a helyi szociális otthonban kisegítőként tölti le hátralevő büntetését. Ezt a bíróság is jóváhagyta. "Fontos eleme a helyreállító igazságszolgáltatásnak az is, hogy a közösség visszafogadja a megbüntetett, tettét megbánó személyt" - jegyzi meg Gönczöl Katalin.
Lehet, hogy sok év múlva nálunk is majd két ember őszinte - jóvátételi, illetve megértési - szándékán alapszik majd a mediáció, ma még azonban ritkán ilyen magasztos a mögöttes indok. V. L. például leginkább rabiátus telekszomszédja bosszúállásától tartva ment bele abba, hogy ne a bíróságon vegyen elégtételt. "Van egy bérelt telke az enyém mellett, és szántás közben átléptem a telekhatárt. De csak én magam, a gép nem - emlékszik vissza az ominózus esetre. - Akkor odajött hozzám, kiabálva, hogy takarodjak a földjéről, és már ütött. Összevissza rugdosott, eltört az orrcsontom is. Nem nagyon tudtam védekezni, én hatvan kiló vagyok, ő meg legalább száztíz." Elmondása szerint, az igazságügyi szakértő javasolta a mediációt, azzal, hogy abban a pillanatban, amikor kéri, félbeszakítják és vádemeléssel újra "normál" jogi útra kerül az eljárás. Végül 150 ezer forintnyi kártérítésben állapodtak meg, amit a szomszéd részletekben ró le. "Nekem nem a pénze kellett - bizonygatja a megvert férfi -, hanem az, hogy ezentúl százszor meggondolja, mielőtt nekimegy valakinek."
V. L. esete azok fenntartásait látszik igazolni, akik szerint a helyreállító igazságszolgáltatás főleg a pénzről szól, arról, hogy a gazdagok ép bőrrel úszhatják meg azt, amit a szegények nem, hiszen nekik nincs pénzük arra, hogy kárpótolják a sértetteket, helyrehozzák az okozott a kárt. Hatvani Erzsébet főigazgató viszont úgy véli, az így érvelők éppen az új törvény lényegét nem értik meg. Ez ugyanis a bűnt nem öncélú "bűnhődés" formájában torolja meg. A mediáció pedig - teszi hozzá - csupán egy eleme annak, amit helyreállító igazságszolgáltatásként szoktak meghatározni. És még ebben az eljárásban sem a siker egyetlen kritériuma a pénzbeli kompenzáció. A megállapodás nélkülözhetetlen feltétele, hogy az elkövető elismerje a tettét és megkövesse az áldozatot.
A közvetítői munka lényege nem az igazságszolgáltatás - hangsúlyozza Kertész Tibor, a mediátorok oktatója -, és a közvetítő nem is fogalmazhat meg véleményt. Mindössze az a dolga, hogy megteremtse a feltételeket a megállapodás megszületéséhez. Maga a mediáció egy alkalomra szól, maximális hossza három óra. Ha ez idő alatt a feleknek sikerül megállapodniuk, ezt írásban rögzítik. A végrehajtást a pártfogó felügyelő kíséri figyelemmel, és ha az elkövető akár csak egy alkalommal nem teljesíti vállalt kötelezettségét, akkor folytatódik a büntetőper. Az év első felében félezer eljárásban volt mediáció, ezek közül összesen négy esetben vonogatta a tettes a vállát, nem értve, hogy mit is várnak tőle, érzelmileg is mekkora kárt okozott a sértettnek azzal, amit tett - összegzi az eddigi tapasztalatokat.
Jóllehet mindenki azzal kezdi, hogy az eljárásnak a megbánás a lényege, azért ne legyünk álszentek: a sértett számára az anyagi kárpótlás legalább olyan fontos lehet, amit egyébként évekig tartó polgári peres úton érvényesíthetne. Az 54 éves, betanított munkásként dolgozó Cs. L.-né például nem gondolta volna, hogy egy óvatlan mozdulat felemészti szinte minden megtakarításukat. Velencén, nyaralása utolsó napján, amikor biciklijén kikerülve a járdán parkoló autót a járda és az úttest közötti - feltöltésre váró - gödörbe csúszott. "Semmi jelzés nem volt, hogy itt munkaterület van" - idézi vissza a másfél évvel ezelőtti balesetet, aminek következményeit a mai napig sínyli. A kéztörése és fejsérülése meggyógyult ugyan - sok pénzt emésztett fel már a kórházbajárás útiköltsége is -, ám szövődményként fogínygyulladást kapott. Kihullottak a fogai, fogorvosra és fogpótlásra is vagyonokat kellett költenie. A mediációs eljáráson a vállalkozót nagyon megrázta a története, aki egyébként azzal védekezett, hogy ő kitett oda figyelmezető táblát, de azt ellopták. A megállapodás végül arról szólt, hogy az útépítő cég tulajdonosa ki-
fizeti Cs. L.-né összes költségét, és a jövőben külön embert alkalmaz veszélyt jelző tábláinak őrzésére.
Tyúkpersúlyú ügyek kerülnek mediációra - véli a volt ügyész. Szerinte az is kérdésessé teszi, "rendeltetésszerűen" használják-e nálunk a mediációt, hogy az ügyészek és a bírók többnyire a közlekedési baleseteket okozók számára ajánlják fel ezt a lehetőséget. Ők pedig szinte kivétel nélkül károkozási szándék nélkül követik el a bűncselekményt, és kicsi az esély arra, hogy visszaesők legyenek. A statisztikák erre a véleményre nem cáfolnak rá: eddig a közvetítői eljárásra utalt 40 féle ügy között önmagában a gondatlanságból okozott közlekedési baleset majd 20 százalékos súllyal szerepel. Ugyanakkor a lopás és a súlyos testi sértés még gyakoribb tárgya a mediációs eljárásoknak, bár többnyire valóban kis súlyú, vagy legalábbis annak látszó vétségekről, illetve bűntettekről van szó.
Drienyovszki János mediátor szerint viszont egy alig fél éve létező lehetőségről még korai ilyen sommásan ítélkezni. Az pedig alapvető tévedés, hogy a mediáció általában a büntetőeljárás helyére léphet. Ami maximálisan elvárható ettől a módszertől, hogy a kisebb súlyú cselekmények elkövetői felfogják, mit követtek el, és még egy esélyt kapnak a sorstól arra, hogy ne büntetett előélettel éljenek le éveket. "Persze az én szemléletem is vitatható - ismeri be némi önkritikával -, hiszen a mediátorok egyelőre kivétel nélkül a pártfogói hálózatból kerülnek ki. Mi viszont arra szocializálódtunk, hogy megértsük, mi motiválhatta a tettest". Már ez is nehezítheti a közvetítőre kötelező semlegességet. Még aggályosabbnak tartja azonban, hogy jövő évtől az ügyvédek is mediálhatnak. Hiszen az ő fejük jogszabályokkal van tele, amelyek mind arról szólnak, hogy az adott eljárásban milyen büntetés járna a tettesnek. Holott a mediátor nem jogot vagy igazságot szolgáltat, hanem közeget és lehetőséget teremt a megegyezésre.
Azt, hogy a bírók sincsenek még igazán tisztában azzal, miről is szól a mediáció, mutatja, hogy többnyire méteres aktahalmokat küldenek át az eljárásra. Pedig más nem kellene, mint egy szál papír, az ügyészi vagy bírói végzéssel és az eljárásban részt vevők nevével, elérhetőségével. "Az akták legfeljebb arra jók, hogy "kiváló" prekoncepciónk alakuljon ki még a közvetítés előtt - állapítja meg Drienyovszki -, jóllehet a mi szempontunkból teljesen közömbös, kinek, milyen mértékben van igaza." Gond az is, hogy sokszor olyanokat beszélnek rá a mediációra, akik erre valójában még nem készek. Aligha várható tevékeny megbánás attól, aki még a közvetítésen is azt méricskéli, nem is ütött túl nagyot ahhoz képes, amekkorát a másik megérdemelt volna. Ilyenkor az ügyet visszautalják a bíróságra. Miként akkor sem fogadják el a megállapodást, ha nem biztosak abban, hogy tettes valóban betartja ígéretét. A pártfogó dolga egyébként, hogy hónapról hónapra ellenőrizze az egyezség sorsát, és "szerződésszegésnél" nyomban folytatódik a bírósági eljárás.
Az igazi megbánást nem könnyű elérni, egy-egy ilyen eset a közvetítők számára is igazi katarzis. Ha ez bekövetkezik - vélik -, az elkövető és a tettes életét is megváltoztathatja. Miként annál a srácnál, aki azzal szembesült, hogy a pénz, amit ő fél óra alatt elszórt a játékautomatánál, a meglopott néni egész havi nyugdíja volt. "Talán az a férfi sem nyúlt legalább egy darabig a pohárhoz - mereng Drienyovszki -, akiben a mediáción tudatosult, hogy hirtelen dühében, másfél évig tartó szenvedést okozott azzal, hogy feldühödve a buszon a mellette álló telefonjának csöngésén, orrba verte a készülék gazdáját.". Ez esetben a mediáció majdnem azon borult, hogy az áldozat már nem akarta elfogadni a kárpótlásként megajánlott summát, mert úgy gondolta, ez a tettest viszi csődbe. Végül a megegyezés egy, az elkövetőt egzisztenciálisan még nem ellehetetlenítő összeg, valamint a sértett igazán és tiszta szívből megajánlott megbocsátása volt.
