Alkotótábor az utcán
Na meg reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak, mert a tábor egyik önkéntes segítője, Balogh Rodrigó színész-rendező szerint éhesen szédelgő gyereknek nehezebb felkelteni az érdeklődését bármiféle alkotótevékenység iránt. Az éhség és a művészet csak a romantikus regényekben jár kézen fogva. Márpedig ez nem egy romantikus regény helyszíne, még csak nem is mese. Ez itt Ózd leglepusztultabb telepe, amit a fotós egyszerűen "hardcore cigánytelep"-nek nevez.
Hivatalosan Ózdi Kohászati Üzemek volt a neve annak a létesítménynek, melynek dolgozói itt éltek a ma már ipari műemlékként számon tartott telepen. Most két sor salaktéglából épült, lepusztult ház áll, köztük egy sor budi, amelyet nem használnak a lakók, mert használhatatlan. A város nem szállítja el a szemetet. Áram nincs, csak illegálisan. Az út, a közvilágítás ismeretlen fogalom. Szeméthegyek, csatakos kutyák: vonyító sühögérek és parki hiénák. És emberek, akiket leírtak. Vagy már eleve nem is jegyeztek sehová. Legfeljebb a "hétesi" kategóriába.
- Az ÁNTSZ szerint ez egy fertőző góc - meséli Bódis Kriszta írónő, az alkotótábor létrehozója. - Itt hullanak az emberek, mint a legyek. Vagy fertőző betegség, mint a hepatitis, és az agyhártyagyulladás, vagy baleset következtében. Ide nem jön ki a mentő sem. Akad ugyan egy szociális gondozó, aki rendszeresen kijár, de ő csak Solymosi néninek, az egyetlen magyar lakónak hoz ebédet. A város részéről ennyi a gondoskodás.
Gyerekek gyűlnek körénk. Van, aki a frissen elkészített rajzát mutatja, mások mesekönyvet hurcolásznak. Vékonyka csuklójukon egyedi, színes gyöngykarkötők.
- Az alkotás mindenkinek vele született joga - véli az írónő.
A hétesi Bárányka Robinak és testvéreinek is. Az is jó dolog, ha valaki értékeli és elemzi a munkájukat, segíti továbbfejlődésüket. Ám ezeknek a fiataloknak ritkán adatik meg, hogy valaki órákon, napokon keresztül foglalkozzon velük. Szüleik megtehetnék, ám nekik naponta két fontos kérdésre kell válaszolniuk: mit főzzenek és miből? Ha ezekre megszületett a válasz, akkor esetleg lehet egyebeken is gondolkodniuk. Ezeken az egyebeken gondolkodtak el most a "Bódis-módszer" alkalmazói. Mert szerintük az alkotás élménye olyan pozitív energiákat szabadít fel, amelyekre sok mindent lehet építeni: a személyiségfejlesztéstől a tanuláson át a motivációig. A lényeg, hogy minél komplexebb módon lehessen megismerni az alkotási módszereket, műfajokat. Itt most minden a gyerekeken múlik. A meséket átírhatják, és át is írnak néhányat Bari Károly történetei közül. Saját változatukban ők lesznek a főszereplők. Dokumentum- és játékfilmet forgatnak, színdarabot írnak, és ezt a hét végén előadják. Vágyaik, álmaik, talán soha ki nem mondott gondolataik kerülnek most felszínre, jelennek meg a művészeti alkotásokban.
Bódis Kriszta író, rendező, nem mellesleg pszichológus túlságosan egyoldalúnak találta az újságok híreit, amelyek jobbára a fát meg vasat lopó cigány bűnözőkről szóltak, és úgy gondolta, megnézi magának valóságot is. Így került először Ózdra, 1998-ban. Azóta rendszeresen tartja a kapcsolatot a családokkal. Róluk készítette az Isten adóssága című filmet, és Kemény vaj című regényének több szereplője is hétesi. Hogy valaki rendszeresen visszajárjon ide, ehhez bizony mélységesen hinnie kell a legkisebb siker lehetőségében is. Meg kell látnia a patkányok és kiöntött pöcegödrök között a kivezető út lehetőségét. Tudnia kell, hagy itt valamit, amit eltehetnek maguknak a telepen maradók, és bíznia kell abban, hogy ha visszajön, őket már nem találja itt, mert már nem lesz Hétes.
Ma azonban még van, ma még itt zsonganak a gyerekek Gózon Francisco operatőr körül. Ő a dokumentumfilmes csoportot vezeti. Venezuelából jött, és a dél-amerikai telepeken tapasztaltakat tudja megosztani az itteni szakemberekkel. Önkéntes munkát végez, mint Solti Gyöngyi tanárnő és Tóth Bernadett szociológus. Mindannyiuk terve az volt, hogy két hónapig tart majd a tábor, de a támogatók nem törték magukat, így ennyire jutott pénz. Sok drága eszköz, kamera, fényképezőgép így is negyed áron került a gyerekek használatába. A stáb hatvanöt családnak heti kétszeri élelmiszercsomagot juttat, ezenkívül adományokból összegyűjtött ruhákat, valamint a gyerekek napi étkeztetését oldja meg. 120-150 gyerek cirkulál eltérő időpontokban és helyszíneken a telep házai között.
- Nekem meg nem is jutott gyöngy - panaszkodik az egyikük -, pedig én is akartam karkötőt. Majd a délutáni táncház ígéretével vigasztalódik.
Valahogy minden szürke a lerakódott portól, a házak, a bokrok, az aszfaltos út maradványa, a valamikor híres Ózdi Kohászati Üzem megmaradt csontváza. Csak a sárga sátortető virít, amelyet a pestiek hoztak magukkal.
Egy hét elteltével benövi a helyét a gaz.
