Ha valakire, hát Lovik Károlyra tökéletesen illik a ködlovag megnevezés. Különc ember volt, híres lóversenyző és még híresebb lótenyésztési szakember. Budapesten született, sokat utazott, Londonban vagy Hamburgban éppúgy otthon érezte magát, mint szülővárosában. Arisztokrata és polgári családokban egyaránt szívesen látott vendég volt, anyagi gondokkal sosem küszködött.

Lovik Károlyt az irodalomtörténet-írás elsősorban novellistaként tartja számon, aki látomásos és kísértetnovelláival, olyanokkal, mint A halál kutyája, az Árnyéktánc vagy a Rut, a szabó, új színt és látásmódot hozott a magyar epikába. Novelláiban a külső cselekménynek nincs különösebben fontos szerepe, annál inkább a lélekábrázolásnak. Ahogy Thomka Beáta írta: "Irányvételéhez a csehovi orientáció áll legközelebb. Csehov leghíresebb novelláiban nincs kulmináció, sem valóságos befejezés: az élet ugyanolyan érthetetlenül és éppoly természetesen, normálisan folyik tovább, mint azelőtt. A novella formatörténetében e felismerés mérhetetlenül jelentősebb, mint ahogy ezt a századelőn feltételezhették volna prózaíróink." Lovik abban is az "orosz irány" követője, hogy társadalombíráló novelláiban is főként morális szempontok foglalkoztatják, a bűntudat kérdése (A néma bűn) vagy éppen a házasság intézményében tenyésző képmutatás (A szülei ház; Bárányfelhők). Ebben a tekintetben részben Móriczot előlegezi meg. Mégis inkább krúdys világ az övé, egy kicsit dekadens, egy kicsit szecessziós, de mindenekelőtt dezillúziós (A keresztúton).

Lovik Károly írói pályáján új fejezetet nyithatott volna utolsó könyve, az Egy elkésett lovag (1915), amelynek az író a Regényes följegyzések alcímet adta. A könyv novellaciklus, szomorkás szerelmi történeteket beszél el, alaptónusa ennek megfelelően melankolikus. Főhőse, az utazó, a világcsavargó Miklós, sokban emlékeztet Krúdy Szindbádjára. Nem kizárt, hogy az Egy elkésett lovag a Szindbád ihletésére keletkezett. Ezeket a gyakran remekmívű novellákat borongós romantika hatja át, halálhangulat, finom dekadencia. Mesélősebb prózák ezek, mint az író korábbi művei, de atmoszférikusan éppoly telítettek, mint A keresztúton vagy az Árnyéktánc.

A kertelő agár textusától idegen a novellákból ismerős melankólia. De előbb néhány szót a címben szereplő jelzőről, annál is inkább, mert mifelénk az agarászat a dzsentrivilág elmúltával még annyira sem nemzeti sport, mint Lovik korában volt. Nos, a kertelő a Lovik-regényben nem azt jelenti, hogy mellébeszélő vagy köntörfalazó. Az agarászok tolvajnyelvén az agarászat etikai kódexét megszegő kutyáról mondják, hogy kertel. Hogy csal. Divatjamúlt szóval: svindlizik. A kertelő kutya okos kutya, de jellemtelen. Szemben vele a becsületes kutya nem túl okos, viszont jellemes. Akárcsak az emberi társadalmakban: okosság és jellem ritkán fér meg együtt. Ha a kutyák tudnának kártyázni, a kertelő kutyát neveznénk hamiskártyásnak. Lovik regényében ilyen cseles, kertelő kutya a Kormos. Jót akar a gazdájának, de ehelyett szégyent hoz rá.

Tisztázandó az esetleges félreértéseket: A kertelő agár nem kutyaregény, mint Márai Csutorája vagy Déry Nikije. Kedves, szellemes szerelmi történet, sok-sok bonyodalommal és fordulattal. Ember szereplőitől nem idegen az intrikálás, sőt a "kertelés" sem. A kertelő agár dzsentriregény, Mikszáth ihletése itt több mint nyilvánvaló. Lovik dzsentrikritikája azonban nem olyan kíméletlen, mint a kései Mikszáthé. Lovik regényének viszont az írható a javára, hogy anekdotái nem verik szét a mű kompozícióját, hanem hozzásimulnak a feszesen megkomponált fő cselekményhez. Dicsérni lehet továbbá az író humorát és stílusának könynyedségét és eleganciáját is. A szerelmi történet, annyi sok félreértést és gáncsoskodást követően, végül mégiscsak happy endbe torkollik.

Vagyis: ásó, kapa, nagyharang, s boldogan éltek, amíg meg nem haltak... Ennek ellenére sem felszínes ez a regény, mert életanyaga oly gazdag, színes és változatos, s benne kiválóan egyénített szereplők mozognak. A kertelő agár, ha nem is kiemelkedő, de becses darabja irodalmunknak, mely egyfelől visszautal a mikszáthi eredetre, másfelől előremutat a móriczi modern realizmus felé.