Amit észrevesznek, az pontosan klappol azokkal az előítéletekkel, amelyeket még a belépés előtt megfogalmaznak a kamerának: csupa igénytelen punkos-pirszinges alak, akiknek koszos a lába és a körme, és csak úgy nyomják magukba a drogot, a cukortól a marihuánáig. És akkor ez lenne Magyarország vezető fesztiválja. Az persze nem kérdés, hogy van és mindig is lesz egy eléggé könnyen behatárolható réteg, akiknek a Sziget maga az ótvar, egy kulturális járvány, minden értékek tagadása. Akik szemében a kultúrához való jutás képe egy fotelben olvasó férfiban vagy egy múzeumlátogatás közben eltöprengő nőben vizualizálódik. Akik szerint a könyvön túl nincs élet. Ebbe aztán kicsit belekavar a politika is, hogy mindez azonnal frontvonalakká merevedjen. Miközben a szigetesek is érzik ezt, s a maguk módján védekeznek. A Sinead O'Connor-koncerten például épp azt magyarázza egy lány, hogy ő huszadikára mindig kimenekül a városból, mert ez az ünnep túl uncsi, túl trottyos, semmi izgalom nincs már benne, s különben is, aki egy tűzijátékot látott, az mindegyiket látta.

Mielőtt bárki is felhörögne, hogy lám, ezt teszi az a liberális fertő, érdemes elgondolkodni saját értetlenségünkön. A folyamatos politikai huzavona ugyanis épp egy olyan légkör kialakításának kedvez, amelyben a felháborodó értetlenség, a bősz elutasítás az egyetlen reakció mindenre, ami nem táplálja az ízlésünk alá rejtett önhitt igazságérzetünket. És ez annyira eluralkodott már rajtunk, hogy a kultúra fogyasztását is egyértelműen kategorizálja, rosszakká és jókká osztja fel, és kiirtja az engedékenységet. Miközben a nyíltság, az érthetetlenhez való kíváncsi odafordulás a kultúra létrejöttének legfontosabb feltétele. És mindez egy olyan korban, amikor sistergő gyorsasággal változnak az információhoz való jutás, a kikapcsolódás mikéntjei: ami érvényes volt tegnap, az már nagyon ciki ma.

Az ünneplés eredendően konzervatív, míg a szórakozás többnyire minden modernség foglalata. Ha piszkáljuk az utóbbit, az dühödten utasítja majd el ez előbbit. Képzeljék csak el, milyen arcot vágna egy francia, ha elmagyaráznánk, hogy nekünk már egy ellenszigetünk is van. Mintha a Woodstocknak is lett volna az eredetit kiigazító, helyretevő párja. Mintha holnaptól, aki megünnepli az államalapítást, az be sem tehetné a lábát a Szigetre. Mintha kétfajta gulyást főznénk az idelátogatóknak: egy magyarosat és egy alternatívat.

De hát ha a hülyeség kiszabadul zsírbörtönéből, akkor mindenre képes. Még erre is.