A számítógép képernyőjén szertornász lány végzi gyakorlatát. Ez a fiatal sportoló az atlantai olimpián az egyik legjobb pontszerző lett, holott 14 hónappal korábban még kérdéses volt, térdsérülése miatt versenyezhet-e valaha. Változik a kép, futballsztár látható, amint gólt rúg a magyar-román meccsen - 5 hónappal térdműtéte után!

A mára sikeres gyógyító eljárás története 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Hangody doktor az Uzsoki Kórház ortopéd-baleseti sebészetén azzal a ténnyel szembesült, hogy az osztályon évente végzett 800-900 ízületi tükrözés (artroszkópia) 80 százaléka valamilyen porcbetegséget mutat ki. Az esetek mintegy negyedénél az ízület csúszófelszínét ránézésre, tapintásra, a különféle vizsgálóeljárásokkal még viszonylag jónak lehetett találni, miközben egy meghatározott kisebb területen már teljes vastagságban elpusztult a porc. Az elváltozás rendszerint a terhelésnek legjobban kitett részen, az úgynevezett terhelőfelszínen jelentkezett, s olyan képet mutatott, mintha egy tökéletesen burkolt fürdőszoba faláról sok csempe lehullott volna.

A sebész figyelmét elsősorban is a legsebezhetőbbnek vélt térdízületen mutatkozó elváltozások keltették fel. Feltűnt az is, hogy a porcpusztulás főleg a fiatalokat és a középkorúakat, a 20-45 közötti férfiakat, nőket érinti. Egy részük baleset, sérülés, mások degeneratív elváltozás miatt lettek, a legaktívabb életkorban, mozgásukban korlátozottá. Az orvos tapasztalatból tudta, ha ez a viszonylag kis baj nem "rendeződik" még időben, akkor az igen hamar továbbterjedő porckopás olyan súlyosan károsítja az ízületet, hogy a beteg állapota már csak protézis beültetésével orvosolható. Márpedig ezt a fajta műtétet általában csak idősebbeknél szokták végezni.

Világszerte nagyon sok orvost foglalkoztatott az említett probléma. Az elváltozás folyamatának megállítására, előrehaladásának gátlására azonban az utóbbi 20-30 évben kipróbált műtéti eljárások nem voltak alkalmasak, csak csökkent értékű pótlást jelenthettek.

Az ízületeket úgynevezett üvegporc borítja. Ez a legjobb minőségű porc. Nagyon bírja a terhelést (úgymond nagy a kopásállósága), jó a mechanikai erőelnyelő képessége, tehát ideális esetben igencsak bírja a mozgással, cipekedéssel, sportolással járó igénybevételt. Ám olyan tulajdonságú, hogy ha egyszer elpusztul, nem képes újraépülni. Legfeljebb minimális mértékben regenerálódik, ám ennyi nem elég a rá háruló komoly feladat ellátásához - magyarázza az ortopéd-sebész Hangody professzor.

A megoldást kereső korábbi elképzelések az úgynevezett rostos porcok kialakítására irányultak. Abból indultak ki, hogy a csontfelületet az alatta lévő szivacsos csontból jövő vérzéssel beborítva, a kérdéses helyre került sejtes elemek idővel valamilyen újra képződő (regeneratív) szövetet hoznak létre. Legalábbis optimális körülmények között. A vérzés felszínre juttatásához valamiképpen ("tördeléssel“, azaz töredezetté tétellel, fúrással, ütögetéssel) meg kellett bontani a meglehetősen kemény csontfelszínt. Ám a beavatkozás nyomán keletkezett szövet minősége az üvegporcéhoz viszonyítva olyan volt, mintha fémet és hungarocellt vetnénk össze. A létrejött elég gyenge anyag nem telítődött ki a felületen, ráadásul folyton kilyukadt, újra és újra előhozva a bajt. A porcpusztulás változatlanul terjedt tovább, a kínlódó beteg munkaképtelen lett, végül nem lehetett elkerülni a protézisbeültetést.

A fentiekben vázolt elgondolást ezért történetünk főszereplője elvetette. Inkább arra hajlott, hogy a hiányt a porcfelszín más részéről származó darabkával kellene pótolni. Az ízületnek ugyanis van egy terhelendő, továbbá egy kevésbé fontos, nem terhelendő felszíne. Az utóbbi alkalmas donor lehet - ezt a gondolatot a debreceni Krompecher és Pap anatómus professzorok már vagy fél évszázaddal ezelőtt felvetették. Úgy vélték, a térd- vagy más ízületek üvegporcai, csontalapjukkal együtt, átültethetők. Az elképzelést azonban mégsem hasznosíthatta a gyakorlat, minthogy általában a nem terhelendő felszínen sem található megfelelő nagyságú adóhely, másrészt a térdízület alakja nagyon furcsa. A perifériáról származó darab eltérő formájával nem vihető át egy az egyben a terhelendő felszínre, mert alkalmatlan lesz a neki szánt funkció betöltésére.

De mi lenne - kérdezte magától Hangody doktor -, ha nem egyetlen nagyobb oltványt, hanem több kisebbet ültetne be a kritikus helyre? Méghozzá mozaikszerűen, a kívánatos felszínt kiképezve? Kicsit annak mintájára, ahogy a természetben folyik a talaj (a felszín) alakítása, úgy, ahogyan például a szántódi skanzenben látta, ahol egy mocsaras, dombos terület talajába farönköket, tuskókat vertek, azok közeit meg földdel szórták be, ezáltal teremtve meg a gyepesítéshez szükséges szilárd, egységes felszínt.

Az említett alapötlet használhatóságát először állatokon kellett igazolni. (Az Állatorvos-tudományi Egyetem sebészeti tanszéke adott helyet a kísérleteknek.) Hangody dr. 1991-től kezdve kutyákat, lovakat, majd versenylovakat is operált. Módszere hatékonynak mutatkozott! A látható eredmények mellett a független intézetekben elvégzett szövettani vizsgálatok is ezt bizonyították, a lovakat még komputeres mozgásanalizátorral is ellenőrizték Ausztriában.

Az eljárás tíz éve bekerülhetett a humán klinikai gyakorlatba. A módszer kidolgozója eleinte csak térdízületet műtött állandó segítőtársával, dr. Kárpáti Zoltánnal. (A szövettani vizsgálatokat Módis László anatómus professzor végezte Debrecenben.)

A beavatkozás súlyos, körülírt terhelőfelszín-porckárosodás esetén alkalmazható - szól a szakmai meghatározás. A műtét menete némi egyszerűsítéssel a következőképpen zajlik:

A térdízület perifériájáról (cső alakú véső segítségével) kivett kicsi porcsapkás csonthengereket, a kritikus részbe fúrt, majd kitágított lyukakba helyezik. Az átültetett hengerkék idővel összenőnek (gyógyulnak), a repedésszerű apró rések telítődnek, megszűnik a kontúrbeli eltérés és jó alapú, üvegporc minőségű felszín jön létre. Ugyanakkor az oltványok kiemelésének helyén rostos porcfelszín keletkezik, ami ott megfelelő, hiszen az ízület ezen területe a mozgás folyamán kevésbé terhelődik. A lényeg, hogy ott úgynevezett csúszófelszín legyen.

Az ízületek korai porckopását
- sérülések
- balesetek
- veleszületett tengelyeltérések
- instabilitások
- öröklött általános kötőszöveti gyengeség
- foglalkozási ártalmak idézhetik elő.

A Hangody-módszer általában 1-4 négyzetcentiméternyi felület egy vagy több helyen történő elvesztésekor ajánlható. Ha az ilyen kis defektusokat még időben "megfoltozzák", akkor nem halad előre a betegség, s elkerülhető a protézisbeültetés. Ezért fontos, hogy a tünetek (fájdalom, duzzanat, mozgáskorlátozottság) jelentkezésekor mielőbb ortopéd szakorvoshoz forduljon a beteg, a fizikális és egyéb vizsgálatokkal (röntgen, szükség esetén mágneses rezonancia, komputertomográf, ízületi tükrözés) igazolt diagnózis után pedig megoperálják. Minden érintett találhat lakóhelyének 80-100 kilométeres körzetében olyan intézményt (egyetemi klinikát, megyei kórházat), ahol ismerik és alkalmazzák az eljárást, hallottuk a szakembertől.

A műtétről

A mozaikplasztikázás önmagában 30-60 perces beavatkozás - attól függően, hogy nyílt műtéttel vagy az ízületet tükröző készüléken keresztül végzik-e. Csakhogy az esetek 80 százalékában nem elegendő csupán a porcátültetés. Meg kell szüntetni azt az okot (pl. elszakadt elülső keresztszalag, leszakadt porcgyűrű, görbe láb, instabil térd), amely szerepet játszott a felszín kilyukadásában.

Ha csak artroszkópos mozaikplasztikát végeznek, már másnap hazamehet a beteg. Többnyire azonban 3-4 napot a kórházban tartják. A műtött végtag az operáció után nyomban mozgatható, de még 2 hétig nem lehet rálépni. Majd további 2 hétig nem terhelhető rá a testsúly, legfeljebb 30-40 kiló. Mankóval járhat a beteg és a komoly utókezelés során gyógytornászok által kidolgozott, irányított speciális tornagyakorlatokat kell végeznie (hetente háromszor egy hónapig). A láb 5-6 hét múltán lesz a hétköznapi életre alkalmas. De a sportolással még 3-4 hónapot várni kell, hogy az operált porcfelszín jól "beérhessen", beépülhessen.

A túlzott kövérség és az életkor a mozaikplasztikázás gátja lehet. Csak kivételes esetben műtenek 50 év fölöttieket, mert a kor előrehaladtával egyre kevésbé képesek beépülni az átültetett oltványok. A jól karbantartott diabéteszes beteg operálható, a rákban szenvedő viszont nem. A reumatológiai kórok megnehezíthetik a beavatkozást. Kétségessé válhat ugyanis a siker, ha az adóterületen lévő porc már eleve "beteges", ha probléma van az ízületi folyadékkal vagy a lágyrészekkel. Ezek a problémák azonban így együtt, nem túl gyakran fordulnak elő.

A műtéti szövődmény minimális. A fertőzésveszély csökkentésére az artroszkópos beavatkozás fiziológiás sóoldat állandó áramoltatása közben történik.

A sebészek éveken át követték az Uzsoki Kórházban eddig végzett mintegy 900 porcátültetés "utóéletét": MR-rel, CT-vel, kontrolltükrözésekkel vizsgálták, s a nemzetközi protokoll szerinti klinikai pontrendszerrel értékelték a kialakult állapotot. A térdműtéteknél például alcsoportokba különítették el a combcsont alsó végének, a térdkalácsnak, valamint a sípcsont felső részének operációit. A mintegy 700 térdplasztikázás 92%-ban jó és 95%-ban kitűnő minősítést kapott. A hozzávetőlegesen 90 bokaműtétnek pedig 93-96%-a lett ugyanilyen eredményes.

A csípőn és a felső végtagon (könyök, váll) sajnos kevésbé használható ez az eljárás. Más az ízületek formája, eltérők a megbetegedési jellemzők. A térden és a bokán ugyanis a porcelváltozás lokálisan, egy ponton kezdődik, majd innen terjed tovább. A csípőízületen viszont többnyire egyenletesen kopik le a felszín.

A sebészprofesszor évente mintegy 60 kongresszuson ismerteti a technikát, s közben továbbfejlesztésén dolgozik folyamatosan. Sok magyar és külföldi kollégájához hasonlóan azon töri a fejét: hogyan lehetne még nagyobb kiterjedésű, jobban tönkrement, előrehaladottabb stádiumban lévő porcfelszínt is helyrehozni. Biztató fejlemények már vannak ugyan, de a klinikai gyakorlatban ezeket még nem lehet kipróbálni.

Az előrehaladásnak vannak korlátai, például a műszerek terén, másrészt ma még nem világos, miképpen bírhatók rá az átültetett oltványok arra, hogy növeljék mostani minimális regenerálódó képességüket. Hogy fűmag módjára viselkedjenek, amit elég csak néhol leszórni a földre, s ami aztán már magától terjeszkedik tovább, nő a fű és gyep lesz belőle.

Néhány tény az eljárásról

A beavatkozáshoz speciális, sok darabos műszerkészletre volt szükség. A készlet szerkesztője, előállítója (a hódmezővásárhelyi orvosi műszergyártó cég) is csatlakozott a gyógyító csapathoz.

Az első 2 évben csaknem 100 térdműtétet végeztek az Uzsoki Kórházban. Hamarosan más intézmények is (Sportkórház, Péterfy Sándor utcai Kórház, a megyei kórház Győrben) kezdték átvenni az időközben magyar és német szabadalmi oltalommal védett mozaikplasztikázást. Szaklapok közöltek róla cikkeket, a hazai szakemberekkel megvalósult eljárás és műszerfejlesztés elindult nemzetközi diadalútjára. Ez a kísérletes és klinikai munka nyerte az Európai Térdsebész és Artroszkópos Kongreszszus első díját 1994 áprilisában. Akkoriban a bokaízület porcátültetésével is foglalkozott már dr. Hangody László. Sőt, a nyitott (metszésből végzett) műtét helyett kipróbálta a lehető legkisebb beavatkozással járó, a beteg számára kevésbé megterhelő ún. minimál invazív technikát, vagyis artroszkóppal operált. A módszer bekerült a tankönyvekbe, svájci és amerikai kollégák jöttek ide megismerni, műsort készített róla a CNN és a CBS televízió. A nemzetközi szaklapok szakírói "a 10 legnagyobb előrelépés az ortopédiában" első helyezettjeként szavaztak 1996-ban a mozaikplasztikázásra. A világ legnagyobb orvosi műszergyártó és endoszkópos cége vásárolta meg a gyártás jogát. Az immár amerikai és világszabadalommal védett technikával végzett műtétet fizeti a biztosító.