A Fidesz nemcsak a kormány oroszbarát politikáját kritizálta, hanem teljes támogatásáról biztosította a Nabucco vezetéket is a Kék áramlattal szemben. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke hoszszú cikkben érvelt a Nabucco mellett a Népszabadság hasábjain, és azzal vádolta a kormányfőt, hogy az Európai Unió érdekeivel szemben kizárólag üzleti megfontolások alapján cselekszik (Még egyszer Oroszországról, május 9.). Annak eldöntése, hogy a Nabucco vagy/és a Kék áramlat mellett kell-e letenni a garast, sok szempont figyelembevételével lehetséges.

A Nabucco földgázvezetéket, amelynek építési munkálatait 2008-ban tervezik elkezdeni, több ország olajtársasága finanszírozza. A vezeték tulajdonosai a következő olajvállalatok lennének 20-20 százalékos részesedéssel: OMV (Ausztria), Mol (Magyarország), Transgaz (Románia), Bulgargaz (Bulgária), BOTAS (Törökország). Mivel a vezetéket öt profitorientált magánvállalat finanszírozza, azaz nem állami tőkéből épül, a döntések elsősorban piaci alapon születnének, a résztvevő vállalatok hosszú távon elérhető maximális profitját szem előtt tartva.

A Nabuccóba a gáz három helyről érkezne: a dél-kaukázusi vezetékből, amely a Baku-Tbiliszi-Erzerum útvonalon futna és egy ideig együtt haladna a Baku-Tbiliszi- Ceyhan kőolajvezetékkel. A dél-kaukázusi vezetékhez csatlakozna a Kaszpi-tenger alatt futó transzkaszpi gázvezeték, amely jelenleg csak a tervezőasztalon létezik, s megvalósítását technikai problémák is hátráltatják. Ez a vezeték egyrészről a baku-türkmenbasi útvonalon futna, azaz összekötné Azerbajdzsánt Türkmenisztánnal, másrészről a Baku-Tengiz útvonalon, amely Azerbajdzsán és Kazahsztán között teremtene kapcsolatot. A vezeték megépítésének tervezett költsége meghaladja az 5 milliárd dollárt. Még abban az esetben sem tudnának belevágni a munkálatokba, ha a technikai megoldás és a finanszírozás adott lenne, mivel Türkmenisztán és Azerbajdzsán között nemzetközi jogi vita bontokozott ki Kaszpi-tengeri határaikról. Nem valószínű, hogy elkezdődhetnek a munkálatok, amíg nem állapodnak meg. A Nabucco harmadik beszerzési forrása Irán lenne.

Az Európai Unió a Nabucco vezetéken keresztül Oroszország megkerülésével kazah, türkmén és iráni földgázt importálhatna. De ehhez - és ez fontos! - a transzkaszpi gázvezetéknek is meg kellene épülnie. Természetesen hajóval is lehetne a gázt szállítani, de ahhoz, hogy ez gazdaságos legyen, igen modern és költséges technológia szükséges. A másik lehetőség, hogy Kazahsztánból kiindulva Türkmenisztánon és Iránon keresztül juttatnak földgázt a Nabuccóba. Habár a megvalósíthatósági tanulmányok elkészültek (a francia Sofregaz segítségével), a projekt előrehaladását akadályozza az Egyesült Államok szankciója Iránnal szemben. Ennek feloldása nélkül a vezeték nem valósítható meg, mivel annak elkészítéséhez mindenképp nyugati multinacionális vállalatok bevonása szükséges. (Például a türkmén kormány a Royal Dutch Schellnek biztosított kizárólagos jogokat a vezeték megvalósítására.) A jelenlegi feszült amerikai-iráni kapcsolatokat figyelembe véve nem valószínű, hogy az Egyesült Államok feloldaná az Iránt sújtó szankciókat.

A Nabucco elleni érvként azt szokták felhozni, hogy az orosz-olasz tulajdonú (Gazprom-ENI) Kék áramlat nevű gázvezeték már elkészült Ankaráig. A Kék áramlatot Putyin orosz elnök és Erdogan török miniszterelnök még 1997-ben hagyta jóvá. A vezeték 2006-ra készült el, s még abban az évben 8 milliárd m3 gázt pumpáltak át rajta. Kétségtelen tény, hogy a Kék áramlat meghosszabbítása Magyarország felé abból a szempontból előnyösebb a Nabuccónál, hogy a vezeték ellátása biztosított, s már egy működő rendszerhez csatlakozik. Ez azért is fontos, mert bizonyos politikai kockázatokat a Kék áramlat is csökkentene, gondoljunk csak az Oroszország és Ukrajna vagy Oroszország és Fehéroroszország között kirobbant energiaválság európai uniós hatására. A közvetlen orosz-török kapcsolattal az Európai Unióba jutó gáz sok problémát megoldhat, emellett azonnal a tagállamok rendelkezésére áll.

Az Európai Uniónak figyelembe kell venni egyéb, politikai és energiabiztonsági szempontokat is. A Nabucco célja tudniillik az lenne, hogy az unió Oroszország megkerülésével jusson hozzá Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán, Irán és Irak gazdag földgázkincséhez. Az Európai Bizottság 2006 márciusában publikált zöld könyve (Európai stratégia az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért) szerint alapvető európai érdek, hogy "az EU energiaellátása biztonságának megteremtéséhez szükséges infrastruktúra továbbfejlesztésére és új infrastruktúra - azaz gáz- és olajvezetékek és cseppfolyósítottföldgáz- (LNG-) terminálok - kiépítésére, valamint a meglévő csővezetékekhez történő tranzit- és harmadik fél általi hozzáférés alkalmazásával kapcsolatos, pontosan meghatározott prioritásokra vonatkozóan" egyértelmű uniós lépések történjenek.

A megoldás véleményem szerint a következő konszenzuson alapulhatna: a Nabucco ne csak a dél-kaukázusi vezetékből és az Iránból érkező vezetékből kaphasson gázt, hanem a Kék áramlatból is. Bár a tervek szerint a meghosszabbított Kék áramlat más irányba menne, mint a Nabucco - elsősorban politikai és költséghatékonysági okokból Szerbián át jutna el Magyarországra -, a két vezeték célja azonos: az Európai Unió ellátása földgázzal. Ezzel a lépéssel részben megtörhető lenne Oroszország ellenállása, és egyben megoldódna az a probléma is, hogy milyen földgáz kerüljön a Nabuccóba. Ez a kérdés alapvető, hiszen látni kell, hogy miközben az Európai Bizottság az Oroszországtól való energiafüggőségét hozza fel érvként a Nabucco mellett, ez a függőség nem sokat változna az új vezeték megépítése esetén sem. A közép-ázsiai országok ugyanis továbbra is az orosz érdekszféra részét képzik, Oroszország befolyása megkérdőjelezhetetlen a térségben. Putyin elnök május végi útja Kazahsztánban és Türkmenisztánban még inkább rávilágított erre a tényre.

Oroszország demokratikus voltát és az emberi jogok helyzetét is gyakran felhozzák e kérdés tárgyalásakor. Ebben a kontextusban az emberi jogok oroszországi helyzetével érvelni a Nabucco mellett ellentmondásos és megkérdőjelezhető, hiszen a vezetéket ellátó országok sem a demokrácia és az emberi jogok mintaországai. A világ egyik legzsarnokibb rezsimje működik Türkmenisztánban, autoriter, elnöki rendszerek Üzbegisztánban és Kazahsztánban, s Iránban, Irakban is lábbal tiporják az alapvető emberi jogokat. Mindebből az következik, hogy politikailag még mindig Oroszország a leginkább elfogadható partner. Ha a Nabucco mellett és a Kék áramlat ellen kívánunk érvelni, az emberi jogok és a demokrácia kérdését kerülnünk kell, a szokásos, európai értékekre építő érvelés nem alkalmazható. A Nabucco támogatása tudniillik egyben annak elismerése, hogy az Európai Unió hibázik, ha a két szempontot, azaz az energiabiztonság kérdését és a demokratikus értékek terjesztését közvetlenül egybeköti. A Nabucco vezeték megvalósítása során az Európai Uniónak és így Magyarországnak, szóba kell állnia olyan országokkal is, amelyek Oroszországnál sokkal kevésbé figyelnek állampolgáraik alapvető jogaira, és az európai értékeket alapjaiban elutasítják. Az Európai Uniónak figyelembe kell vennie, hogy legfőbb gazdasági riválisai, az Amerikai Egyesült Államok, Kína és egyre inkább India is szétválasztja ezeket a kérdéseket.

Mindezek alapján megkérdőjelezhető Németh Zsolt állítása, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Oroszország-politikája hibás lenne. Nehéz feladat Magyarország és az Európai Unió érdekeit, valamint a geopolitikai realitásokat összeilleszteni úgy, hogy közben az európai értékek tiszteletben tartását is elvárjuk partnereinktől. Meggyőződésem, hogy a problémát csak Oroszország érdekeinek figyelembevételével és aktív közreműködésével lehet megoldani.

A szerző közgazdász, a BCE Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola hallgatója