Zsanettoljunk egy kicsikét, mert elszabadulni látszik megint a káeurópai surmóság, a kispolgári hipokrita bunkóizmus. Vegyük előröl. Május közepén jelentkezett egy huszonegy éves lány, azt állítva, hogy rendőrök erőszakolták meg. Eleve a médiához (online) kellett fordulnia, mert addig - bár azonnal följelentést tett - az égvilágon semmi sem történt az ügyében, tíz nap alatt még csak felismertetést sem kíséreltek meg vele. A médiabotrány kirobbant, néhány kisebb aktuális rendőrbűnüggyel fölhizlalva akkorára dagadt, hogy belebukott a fél Teve utca, még a minden szeptemberi és októberi bénázást, minden politikai támadást túlélő Gergényi is.

Aztán elindult az eljárás, és a sértett fölismert két lehetséges elkövetőt, lett gyorsan öt gyanúsított, és hopp, a sajtónak az a része, amelyik nagy képekben, a felkiáltójeles címekben, félmeztelen nőkben utazik, már ítélkezett is: ezek a brutális állatok erőszakoltak. A kedélyesen zsaruzgató rendőrszimpátiát félretették, bepipult néptribunként dörögték az ítéletet. Hanem aztán lett ügyvédjük a gyanúsítottaknak is, elindult az ellenkampány, mégpedig olyan, amilyenre még nem volt példa a magyar igazságszolgáltatás történetében.

Először is dezinformálni kezdtek, a feljelentő lány hitelét kikezdendő: miért csak három nap múlva tett feljelentést? Hát nem gyanús? Pedig nem három nap múlva tett följelentést, hanem azonnal, még aznap hajnalban, mégis egy héten át nyomta a sajtó ezt a nyilvánvaló hazugságot, sokak fejében ez is maradt meg.

Aztán jött a sértett (kódolt) lekurvázása, Magyar ügyvéd csodálatos szellemi terméke. Ez be is jött: előcsalta a legrosszabb és legprimkóbb szexista beidegződéseket, a kispolgári prüdériába ölelkező előítéletességet. Jöttek a döfködős megjegyzések meg a többi prosztóságok a tévékből, E. Zsanett illetlenül hedonista életvitelét (táncosnő! Értik, ugye?!) taglaló írások a lapokból.

A sértett megszégyenítése és megalázása azért különösen haladó módszer, mert tudjuk, hogy ez aztán milyen hatással lesz mindazokra, akik ellen rendőrök követtek el bűncselekményeket. Az ilyen bűncselekmények így is csak döbbenetesen kis százaléka derül ki, az ország lakóinak legtöbbje - jellemzően pont azok, akik elesettebbek, védtelenebbek - sosem mernének szembeszállni az egyenruhával, a törvény emberével, még ha a törvény embere ordas gazember is.

A negatív DNS-teszt után totális ellentámadásba lendültek a védők: olyan médiakampány kerekedett, amilyet nem látott még a magyar. Hirtelen arca, neve lett három gyanúsítottnak, a szabadlábra helyezésnél ott tolongott az összes nőnemű és szaporodóképes korban lévő ismerős, esküvői készülődés a címlapokon, jegyesek, csókok, gyűrűk, szelíd tekintetű jövőbeli családapák tervezték a boldog és abszolút erőszakmentes jövőt.

Azt ugyan senki meg nem kérdezte, hogy miképpen beszélte meg az előzetesben a három gyanúsított a közös esküvőt (címlapsztori), ha pont azért vették előzetesbe őket, hogy ne beszélhessenek össze. Vagy: miért bájvigyorognak ezek a nagyszerű erőszak- szervezeti alkalmazottak, amikor minimum súlyos kötelességszegéseket követtek el, és többször dokumentálhatóan hazudtak? Hiába átlátszóan hazug és primkó ez a kampány - működik. A bulvárlapok és tévék házilagos közvélemény-kutatásai szerint kevesen hisznek már E. Zsanettnek. Nem nagyon teszi föl magának a kérdést az utca népi ülnöke: vajon mi célja lehetett a lánynak kamu följelentéssel? Ki az, aki annyira bátor, pofátlan, elvetemült, hogy egy szál hazugsággal nekimenjen az egész rendőrségnek? Miért vállalja a megaláztatást? Vajon miért hazudoztak a rendőrök arról, hogy hányan voltak a helyszínen? Miért hazudoztak az útvonalról? (Meg arról, hogy GPS van a kocsikban, amikor nincs. Viszont a mobi- lok cellainformációi egészen mást mutattak, mint amit vallottak a gyanúsítottak.) Lehet-e bármilyen (erkölcsi) ítéletet egy DNS-vizsgálatra alapozni? Itt tartunk most, kábé, és bármi lesz is az ítélet, ezt az ügyet már megint elvesztettük. Mi, együtt, így, az ország. A zemberek. Tessék szégyellni magunkat.