Számlás szex: prostitúció nyugtázva

Elszámolhatják költségeiket az egyéni vállalkozóként dolgozó prostituáltak. Az iparengedéllyel dolgozó szexmunkások az adóhatóság szerint ügyfeleiknek nyugtát vagy névre szóló, elszámolható számlát adhatnak.

Nyár végén oszt először bizonyítványt a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete (MPÉE) a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program 15,2 millió forint támogatásával beindított szexmunkásvállalkozó-képző tanfolyamon. Az érdekvédelmi szervezet kérésére az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) már állást foglalt az iskolapadból elsőként kikerülő mintegy 110 egyéni vállalkozó prostituált költségelszámolásának rendjéről: a szexmunkásokra a személyi jövedelemadó meghatározásának általános szabályai vonatkoznak.

Földi Ágnes, a MPÉE elnöke azt mondja: az adóhatóság nem kivételez a prostituáltakkal. Az APEH állásfoglalása szerint a szexmunkások a többi egyéni vállalkozóhoz hasonlóan elszámolhatják a szolgáltatásaik hirdetésére fordított összeget, ami havonta akár több tízezer forint is lehet. De teljes egészében leírhatják az egészségügyi igazolások megszerzéséhez évente négyszer esedékes orvosi vizsgálatok díjait is. Ami önmagában 120-200 ezres tételt jelenthet. Emellett teljes egészében elszámolható kiadásaik között szerepeltethetik a szolgáltatásaikhoz használt mobiltelefonok számláit is. Ennek ellenére az érdekvédelmi szervezet vezetője egyes kérdésekben nagyobb rugalmasságot vár.

Vitathatónak tartja például, hogy az adóhatóság szerint a szexmunkások tevékenységénél nem merül fel anyagköltség. Az egészségügyi okból felhasznált gumióvszerek és segédanyagok beszerzése ugyanis rendszeres kiadást jelent a prostituáltaknak. Ezen felül azt is kétségesnek tartja, hogy az egyéni vállalkozóként dolgozó szexmunkások az APEH állásfoglalása alapján nem számolhatják el fodrászati és kozmetikai kiadásaikat. Ezek a költségek szerinte - az adóhatóság véleményével ellentétben - nem kizárólag magáncélt szolgálnak.

Pontosításokra lehet szükség a szexmunkások "irodaköltségeinek" elszámolásánál is. Az APEH ugyanis ezzel kapcsolatban csupán annyit határozott meg: "ha a vállalkozó telephelye a lakásán van", annak rezsiköltségét arányosítani kell a magán- és az üzleti célú használatnak megfelelően. Földi Ágnes szerint viszont a prostituáltak az esetek döntő hányadában nem saját lakásukban dolgoznak. Így az adóhatóságnak lehetővé kellene tennie, hogy a bérelt lakások teljes költségét - a bérleti díjtól a villany- és fűtésszámláig - elszámolják.

Az adóhatóság szerint a szexmunkások utazási költségként a személygépkocsi-használatot is leírhatják. A havi 500 kilométernél többet autózóknak azonban a költségelszámolást útnyilvántartással kell alátámasztaniuk.

A vállalkozóként dolgozó prostituáltaknak nemcsak a kiadásaikat, de a bevételeiket is pontosan könyvelniük kell. Azaz, a szolgáltatásaikat igénybe vevők kérésére kötelesek számlát kiállítani, amelyen a "szexuális szolgáltatás" a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) besorolása szerint az szj 93.05.12.4 számon szerepelhet. Ha ügyfelük nem kér számlát, az áfatörvényben előírt bizonylatolási kötelezettségüknek egy nyugta kiállításával is eleget tehetnek.

Nyugtával dicsérje?
Nyugtával dicsérje?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.