Érdemes-e arról beszélni, amin alig lehet segíteni? - vetette fel a tegnap rendezett szociológiai konferencia nyitó- előadásában a kérdést Ferge Zsuzsa professzor, a választ pedig órákig sorolták az egyes szakterületek kutatói.

Hablicsek László, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének igazgatóhelyettese szerint a halandóság területi-társadalmi különbségei jelentősen növekedtek az elmúlt időszakban. A születéskor várható élettartam a férfiak esetében még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb (66 év), míg Budapesten a legmagasabb (70 év).

Harmincéves korban a várható átlagos élettartam az alapfokú végzettség nélküli férfiak esetében 32 év, míg a diplomások körében további 48 év. Nők esetében ugyanezek a számok: 42 és 52 év. Általában igaz, hogy az iskolai végzettséggel összefüggő társadalmi különbségek nőnek.

Az oktatási egyenlőtlenségekről beszélő Radó Péter szerint az iskolákban intézményesült a szelekció és a szegregáció. A szociális státuszból, a származási különbségekből eredő hatás növekszik. A beavatkozás elsődleges célpontjaként a szakember az alulteljesítő oktatási intézményeket jelölte meg, illetve szerinte a tanároknál a szakmai elszámoltathatóság elvét is érvényesíteni kell.

Kovács Katalin szociológus szerint az is egyértelmű, hogy hol fokozódik a lemaradás. A nagyon magas szegénységi kockázatú települések száma például az Észak-Alföldön 1995-2005 között megkétszereződött, 14 százalékról 31 százalékra nőtt, míg az ezeken a településeken élők száma megháromszorozódott.

A másik oldal: a jó helyzetű települések száma a Közép-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon növekszik. A szomorú konklúzió: a lemaradás mértéke ijesztő mértékben nő a veszélyeztetett részeken. Kósa Eszter szociálpolitikus úgy látja: az esélyegyenlőség megteremtéséért küzdő civil szervezetek ma kevésbé sikeresek, például azért, mert romlott az érdekérvényesítő képességük. A társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet ma az emberek érzéketlenséggel, apátiával figyelik.

Ladányi János szociológus ehhez a következőt tette hozzá: a népesség 6-8 százaléka tartósan kirekesztődött a rendszerváltás után. A lakosság 40-60 százalékától semmiféle öngondoskodás nem várható el. Ezzel a társadalmi struktúrával az ország nem tud felzárkózni Európához - vélekedett a kutató.

Szociális gyerekgyógyászat

Constantin Tamás, a Semmelweis Egyetem II. Számú, Tűzoltó Utcai Gyermekklinika osztályvezető szakorvosa Gyermekegészség és egyenlőtlenség című előadásában egy gyakorló klinikus szemszögéből nézte a különbségeket:

- Egy felmérésben a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekklinikája, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, illetve a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program összefogásával szociális szempontból hátrányos helyzetben lévő kistérségi településeken vizsgáljuk a gyerekek egészségi állapotát. Az elemzések alapján megállapítható, hogy az országos átlagnál alacsonyabb születési súllyal jönnek világra a hátrányos helyen élő gyerekek. A nagyobb gyerekek testsúlya is némileg alacsonyabb az országos átlagnál.

- Mi a felmérés legfontosabb üzenete?

- Az, hogy ez a munka egyáltalán elindult, hogy megkezdődött a feltáró vizsgálat. A kályhánál tartunk, de messzire akarunk jutni.

- Mit tapasztalnak az önök klinikájára betérő gyerekek esetében?

- Itt is megfordulnak szegény és tehetős családok gyerekei. Azt azonban mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a gyerekgyógyászatnak sokszor szociális vetülete is van. Számos beteg gyerek mielőbbi felépüléséhez ugyanis az kell, hogy az otthoni dohos, vizes, fűtetlen környezetből - akár csak néhány napra is - kikerüljön. Mert a kórházban, vagy nálunk a klinikán felgyógyulhat akut betegségéből, otthon azonban erre minimális az esély. (Ö. Z.)

Tanyavilág, Magyarország