Fleck Zoltán jogszociológus ezzel nyilván arra utalt, hogy a bíróságok tevékenységét kizárólag a többségében bírákból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács ellenőrzi. Az sem jó, hogy a “kontraszelektált LB” (Legfelsőbb Bíróság) mondja meg, hogy ki kerülhet oda. Ezt más módon, kívülről kellene eldönteni - véli Cserni János. Egyébként a bírói karból ő volt az egyetlen, aki elfogadta a Kender Péter Védtelen igazság - Röpirat bírókról, ítéletekről című könyve apropóján szervezett beszélgetésre szóló meghívást. A főbíró a titkárnője útján üzent, hogy ilyen eseményen nem kíván részt venni, az LB egyik kollégiumvezetője pedig levélben jelezte: a Kende “szakmaiságot nélkülöző, hangulatkeltő” kötete alapján rendezett vitára ő sem megy el.

A bírák munkája felett ma csak a nyilvánosság gyakorolhat kontrollt, “azt meg kikérik maguknak” - jegyzi meg könyvében Kende. Fleck szerint is ez a helyzet: aki kritikát fogalmaz meg, azt “ősellenségnek” tekintik. A kötetben egyébként “elképzelhetetlenül ellentmondó” ítéleteket találhatók, a hivatalos válasz azonban csak annyi, hogy a jogegység megteremtése értekében vannak még feladatok - mondta el a vitaesten a szerző. Kende azonban úgy véli, “esten mentsen meg minket, hogy az adott személyi és szervezeti kereteken belül nagyobb legyen a jogegység", mert szerinte éppen az LB-n születnek a legrosszabb, időnként politikailag elfogult döntések. Szerinte jellemzően ilyenek ez egykori népbírósági perek semmisségét kimondó, “fasisztamentő” ítéleteket.

A precedensjog a kontinentális jogrendszerben is megkerülhetetlen - véli Fleck -, de itt úgy alkalmazzák, hogy az a jogkereső polgár számára átláthatatlan. Ha ugyanis az indoklásban csak annyi szerepel, hogy a döntést a “töretlen bírói gyakorlatra” alapozzák, senki nem tudja, mire kell gondolni. Ezért ma az ügyvéd legfeljebb annyit mondhat a per várható kimenetele iránt érdeklődő ügyfelének, hogy “fogalmam sincs”. Kende hozzátette: maga is találkozott olyan üggyel, amelyben korábbi ítéletekre hivatkoztak, de a felperes többszöri kérésre sem tekinthetett be azokba, így képtelen volt érdemben érvelni.

Nem működik a jogállam - ez Vásárhelyi Mária szociológus véleménye. A civilek számára a végső menedék a bíróság lenne, de ott szerinte nem szolgáltatnak igazságot. Őt írásai miatt többször is beperelték, és a szándék egyértelműen az volt, hogy elhallgattassák, de hogy ehhez a bíróság is partner, az eléggé meglepő volt - fogalmazott. Úgy véli, politikailag elfogult, tendenciózus döntések születnek, különösen a Fővárosi Ítélőtábla kettes tanácsában. Az meg a jogalkotó felelőssége is, hogy nyilvános rendezvényen elmondott gondolatai közléséért egy újságot citálhattak a bíróság elé. A szólásszabadság halálát jelenti - hangsúlyozta -, ha ilyenek a törvények, és ez senkinek nem tűnik fel.

A bírói függetlenség alapvető alkotmányos érték, ezért rossz kiindulási pont, ha valaki a fegyelmi felelősség kérdését feszegeti - reagált Kende egy felvetésére Fleck. Szerinte elsősorban a “bemenetet" kell vizsgálni: miként lesz valaki bíró, hogyan képezik, és milyen szakmai segítséget kap.

A pályára kerülést mindjárt példával illusztrálta: az egyik megyei bíróságon meghirdetett négy bírói állás közül - a pályázók formális meghallgatása után - kettőt az elnök utasítása szerint töltöttek be, a másik kettőre a saját fogalmazóik közül választottak. Kívülről vagy kapcsolat nélkül tehát nincs esély bejutni.

A bírói karban mindazonáltal nincs igény a változásra - ez Cserni véleménye. Jelentősen emelték a fizetéseket, és ezzel mindenki elégedett, miért “izgatná őket”, hogy van egy Országos Igazságszolgáltatási Tanács? Néhányan persze rosszul érzik magukat, ám sokszor irracionális félelem tartja vissza őket attól, hogy kifejtsék a véleményüket. Pedig nyilvánvaló, hogy az 1997-es reform befejezetlen maradt - mondta -, hiszen a bírói önigazgatás még arra is képtelen, hogy csökkentse a bírák munkaterhében mutatkozó különbségeket. Így például a fővárosban hat-hétszer annyit dolgoznak ugyanannyi pénzért, mint egy vidéki kisvárosban.

“A helyzet tűrhetetlen és tarthatatlan” - vont mérleget Kende. Fleck pedig úgy látja, hogy a változatlanság mindössze harminc-negyven ember érdeke, de ha néhány vezető “képességesebb és nyitottabb” lenne, könnyebben szót lehetne érteni. Ezzel szemben a kritikára nem reagálnak, vagy azt mondják, hogy a bírálat politikai természetű. Ez a jogszociológus szerint nem egyéb, mint a tudomány diszkreditálása.