Újraértékelt gyász
- Tévednek, akik depresszióra gondolnak, sokkal inkább a sóvárgás jellemző azoknak a gyászolóknak a lelkiállapotára, akiknek a társa természetes halállal hunyt el. Az illető azt érzi, hogy önmaga egy részét vesztette el, és többé már sosem lehet boldog - foglalta össze a kutatás tapasztalatait Holly Prigerson gyászszakértő, a Harvard Medical School professzora.
A Prigerson vezette kutatócsoport 233 embert vizsgált, olyanokat, akiknek szembe kellett nézniük szeretett társuk természetes halálával. Mint megállapították, a másik utáni sóvárgás négy hónap után jut a tetőpontjára, míg a depresszió, amely e fájdalmas vágyódás kapcsán törhet rá az illetőkre, jóval később csúcsosodik ki.
Az új eredménynek elsősorban a gyász feldolgozása során lehet jelentősége, s azoknak fontos, akik ebben a nehéz folyamatban segíteni próbálnak a gyászolóknak. -Nyilvánvaló, hogy a segítőknek elsősorban erre a sóvárgásra kell a figyelmüket fordítaniuk - állítja Holly Prigerson.
Maga a gyász a legsúlyosabb lelki traumák közé tartozik, amelynek feldolgozása igen gyakran szakértő segítségét igényli, vagy inkább igényelné. A kutató szerint az összes negatív (gyász)reakciónak csökkennie kell fél év alatt - ha nem így történik, a gyászolónak valószínűleg szakemberhez kell fordulnia kezelésért.
A gyászkutatásban eddig Elisabeth Kübler-Ross svájci származású amerikai tudós elmélete volt a meghatározó - e szerint a gyász a hitetlenség, a sóvárgás, a düh, a depresszió és a belenyugvás fázisain keresztül válik többé-kevésbé feldolgozott lelki élménnyé. Ennek az új hipotézis sem mond kategorikusan ellent, csupán annyit állít, hogy a depresszió másodlagos következmény, amelynek a jelentkezése nem törvényszerű, és amely a sóvárgás időben történő kezelésével (vagy feldolgozásával) megelőzhető.
A gyászkutatásnak neves magyar művelői és nemzetközi viszonylatban elismert eredményei is vannak. Polcz Alaine tanatológus három fázisra osztja a gyászt: szerinte az először jelentkező sokkot az összeszedettség állapota követi, ám ez csak átmeneti, és nem is a megnyugvásból fakad. A harmadik fázis a hosszabb-rövidebb ideig tartó "nehéz időszak", amelyet kaotikus belső folyamatok jellemeznek, és a gyászoló csak ezen túljutva (és a közben igen gyakran tapasztalható önvádat is feldolgozva) érheti el a megnyugvást. Ugyanakkor a veszteség érzése még később is visszatérően jelentkezik (például az elhunyt születésnapjai vagy más családi ünnepek alkalmával), ami aláhúzza a hiány és a sóvárgás kezelésének, feldolgozásának fontosságát.
Kárpáty Ágnes, az ELTE kutatója A gyász pszichológiája című, a hozzátartozókkal készített interjúkon alapuló könyvében négy fázist különböztet meg: szerinte a folyamat során a halállal való szembesülés, a kontrolláltság, a tudatosulás és az adaptáció szakaszai követik egymást. A kutató azt is leszögezi, hogy a szembesülés nem feltétlenül sokkszerű: egy sok szenvedéssel járó, súlyos betegség után a közeli hozzátartozók elvesztése akár megkönnyebbülést is hozhat (eleinte, mert az előbb leírt fázisok ebben az esetben is jelentkeznek). A veszteség tényének feldolgozását gyakran nehezíti a düh, a bűntudat és a halott "idealizálása". A magyar szakértő is kiemeli az elhunyt utáni sóvárgás jelentőségét: ez sokszor a halottal való "azonosulás" vágyában, az emlékek és a halotthoz kötődő tárgyak túlértékelésében, olykor az elhunyt egyes szokásainak vagy életmódjának átvételében mutatkozik meg (ez utóbbi is az emlékek megőrzésének egyik formája). A kutató szerint ugyanakkor paradox módon ezek a rítusok is segítik a gyász feldolgozását: az emlékek megtartása és bensővé tétele hosszabb távon hozzájárul a fájdalom és a hiány enyhüléséhez.
