Főhőse Venyegyikt Jerofejev, a klasszikus műveltségű és alkoholista kábelfektető munkás, aki miután egy lépcsőházban másnaposan ébred, a kurszki pályaudvaron vonatra száll, hogy Petuskiba utazzon, mert ott éjjel-nappal dalolnak a madarak, télen-nyáron virágzik a jázmin; és mert már tizenkét hete várja ott minden pénteken tizenegy órakor a legimádnivalóbb szajha, a lenhajú boszorkány. A macskajajból a mámor felé. Ismerős a képlet? A pokolból a paradicsom felé; a sötétből, a reménytelenből a napsütötte sáv felé...

Robog a vonat, robog Venya, s robog vele az "e világi bánat" - ami tulajdonképpen egy mentális koktél, vagy inkább kotyvalék: tartalmaz szomorúságot, rettegést és néma csendet. Hát már hogy ne volna muszáj Venyicskának kubányi vodkát innia?!

Venyegyikt tehát piál. Valóságos szovjet koktélkreátorrá képzi magát, az ő találmánya például a "Szuka bele", mely zsiguli sörből, a "Szadko, a gazdag vendég" nevű samponból, korpásodás elleni hajszeszből, fékolajból, ragasztóból és rovarirtóból áll. Így lumpol egy homo sovieticus.

Robog a vonat Petuski felé, már amenynyire egy szovjet vicinális robogni szokott. A kisregényt a megállók sorrendje szabdalja fejezetekre. Venya pedig csak szeszel, piál, vedel. Delíriumos utazása közben az angyalok karával és utastársaival cserél eszmét, találkozik a Sátánnal, forradalmat robbant ki Petuskiban, a Szfinx rejtvényeket ad fel neki, egy traktoristát üldöző erünnisz pofán csapja, Mithridátész, pontoszi király el kívánja vágni a torkát, Muhina szobrának kalapácsos munkása és sarlós kolhozparasztaszszonya támad rá, ilyesmi.

Mámoros, deliráló posztmodern: repkednek a rontott, kifordított, elferdített idézetek, vendégszövegek a Bibliától Goethén át Turgenyevig. Annyi a jegyzet, az ember alig győz lapozni.

Petuskiba persze nem érkezik meg hősünk. Jázminillat és daloló madarak helyett egyre sötétebb lesz, aztán leszáll a vonatról, a Kremlnél találja magát, s csakhamar valóra válik a pontoszi király átka. A szegény szovjet ember számára nincs megváltás. Nincs napsütötte sáv.

De ha Petuskiba nem is, a lét alapkérdéseihez megérkezünk. Meg lehet-e érteni a világot, és el lehet-e fogadni? A végső mérlegen mi nyom majd többet: a könny, vagy a számítás? Az emberi élet csak a lélek percnyi mámora és zavara? Van-e a vigasztalanságnál magasabb rendű dolog a világon? A csillagos égig hordott ostobaságból kikristályosodhat-e a hit, az igazság, a válasz, vagy legalább a korrekten feltett kérdés?

Mire Jerofejev torkába döfik az árt, már tökéletesen értjük: minden vodkabűze ellenére Venyegyikt volt ennek a leállatiasodott világnak egyetlen józanja, ahogy Svejk vagy Hamlet volt annak idején az egyetlen bölcs az idióták között.

Alapkönyv. Sajnálom, hogy Hamvas nem olvashatta.

Jelenkor, 160 oldal, 1800 forint