Gyerek a képernyő előtt: tiltsuk vagy ne?
"A televízió, a számítógép és az internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak ízetlenebb az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, melyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei. De - akárcsak a valódi táplálék esetében - a túlzott fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá is válhat. A gyerek, aki a rossz minőségből nagy mennyiséget fogyaszt, lassan mind testileg, mind szellemileg elformátlanodik: egyre felszínesebbé, egyre tartalmatlanabbá válik, olyan emberré, aki legfeljebb csak ütni képes - de érezni és gondolkodni nem" - írja Ranschburg Jenő Áldás vagy átok - Gyerekek a képernyő előtt című, most megjelent könyvében.
A téma nem új (hiszen sokan már a televízió megjelenésekor azt állították, hogy kártékony, ördögi szerkezet), viszont napjainkban egyre aktuálisabb, hiszen a televízió képernyője mellé felsorakozott az internettel kibővített számítógép is. Sorra jelennek meg hírek, hogy mennyire ártalmasak, majd a könnyebb tanulást, információszerzést kiemelő cáfolatok is - a szülőknek pedig nem kis fejtörést okoz, hogy akkor most melyik szakértőnek is higgyenek.
Ranschburg válasza erre tulajdonképpen egyszerű: egyiknek se. Hagyatkozzanak inkább józan ítélőképességükre, hiszen a televízióról és a számítógépről nem jelenthetjük ki, hogy jó vagy rossz, hatásuk attól függ, mire használjuk őket, és mennyi időt töltünk el a képernyő előtt. Könyvében nem akar konkrét válaszokat, utasításokat adni, hogyan is neveljük gyerekünket ezen a téren, inkább arra késztet, hogy elgondolkodjunk bizonyos dolgokon. Például azon, hogy a gyerek legfontosabb mintája a szülői viselkedés - vagyis ha mi órákat ülünk a tévé előtt harmadosztályú, erőszaktól csöpögő akciófilmeket nézve, miért várjuk, hogy gyerekünk szelektáljon, és csak a hasznos műsorokat nézze. Vagy azon, hogy tényleg meg kell-e óvnunk csemeténket mindenféle, tehát például a napjaink valóságát bemutató híradókban megjelenő erőszaktól, vagy inkább meg kell vele beszélni a látottakat, hogy ne érje sokként, ha előbb-utóbb találkozik a való élettel. Azon sem árt eltöprengeni, hogy mi lehet az oka annak, ha kamasz fiunk vagy lányunk úgy érzi, az internet arctalan világában szívesebben ismerkedik, barátkozik, mint hús-vér emberekkel.
Ranschburg segítséget nyújt a gondolkodáshoz, a döntéshez azzal is, hogy számtalan kutatás, vizsgálat eredményét ismerteti - olyanokét is, amelyek a képernyők káros, és olyanokét is, amelyek előnyös tulajdonságait, hatásait hangsúlyozzák. Leginkább talán azzal segít, hogy rámutat: a legtöbb kutatás laboratóriumi körülmények között zajlik, vagy legalábbis az alanyok tudják, hogy figyelik őket - márpedig az élet sohasem produkál steril körülményeket. Szintén fontos tény, hogy bár sok kutatás jutott arra az eredményre, hogy azok a gyerekek, akik sokat tévéznek és gyakran játszanak erőszakos számítógépes játékokat, többnyire erőszakosabban viselkednek, azt azonban általában nem sikerült bizonyítani, hogy utóbbi az előbbiből következik, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy azok a gyerekek ülnek többet a képernyők előtt, akik egyébként is hajlamosabbak az agresszivitásra. A szerző felhívja továbbá a figyelmet arra, ezek az eszközök számtalan képességet is fejlesztenek, és sok kisgyereknek például egy számítógép jelentheti az egyetlen lehetőséget arra, hogy lefaragja életkörülményeiből adódó hátrányait.
A könyv nem csak kutatások eredményeivel, elméletekkel segíthet a szülőknek, a szerző néhány gyakorlati tanáccsal is ellátja az olvasót - például, hogy ha a gyerek szobájában nincs televízió és számítógép, a szülő sokkal könnyebben ellenőrizheti, mennyi időt tölt a gyerek ezekkel a tevékenységekkel, és mit néz, illetve mire használja a számítógépet. A legfőbb cél, hogy tudatos felhasználóvá neveljük gyermekünket, aki már hat-hét évesen képes eldönteni, melyik műsor érdekli valóban, később pedig, hogy meddig segíti őt élete könnyebbé tételében a számítógép, és mikortól válik teherré. Így biztosak lehetünk benne, hogy nem a képernyőre meredő, önálló akarattal alig rendelkező zombikat fogunk nevelni.
Több lehet a tévéreklám az EU-ban
A tagállamok engedélyeznék a gyakoribb hirdetéseket, de Európa ezzel együtt nem akar "tiszta Amerikát" a televíziózásban. Történetesen egyazon napon tárgyalta a tagállamok tanácsa és az Európai Parlament szakbizottsága az 1989-es EU-tévéirányelv (Televíziózás határok nélkül) átdolgozását, így az erővonalak a minap váltak hirtelen világossá. Az egyik fő kérdés: milyen gyakran lehet a műsort reklámokkal megszakítani? Jelenleg 45 percenként, az Európai Bizottság új javaslata szerint viszont már 35 percenként. Az EU-tanács és a parlament álláspontja homlokegyenest ellenkező: míg a tagállamok megengednék a harmincpercenkénti hirdetéseket is, a képviselők ragaszkodnának a háromnegyed órához - kivéve a gyerekműsorok, illetve a hírműsorok esetében, ahol a 30 percet is elfogadnák, de csak akkor, ha ezek adásideje is legalább fél óra.
A gyerekműsorok helyzete egyébként is problematikus. Egyes tagállamok - mint például éppen Magyarország - minél kevesebb hirdetést szeretnének ezekben látni, mások viszont azzal érvelnek, hogy ha színvonalas programokat akarunk gyerekeinknek, akkor ennek a hirdetési (azaz anyagi) alapját is meg kell teremtenünk. A BEUC, az európai fogyasztóvédelmi szervezet eközben azt kifogásolja, hogy semmi nem fogja tiltani az egészségtelen (cukorban, sóban, zsírban gazdag) élelmiszerek népszerűsítését a legkisebbeknek szóló adásokban. A reklámoknál egységesen megszüntetnék azt az (igaz, elméleti) plafont, hogy legfeljebb napi három órát lehet adni belőlük, maradna viszont az óránkénti tizenkét perces limit.
Az egységes EU-álláspont mindebben akkor látszik majd jobban, ha decemberben az EP szavaz is az irányelv tervezetéről, tavasszal pedig az uniós tanács tárgyalja újra. Borítékolni lehet viszont, hogy mindkét intézmény igyekszik kigyomlálni az ún. termékelhelyezést, azaz a közvetett, a műsorba ágyazott hirdetéseket. Ezt csak igen szűken engedélyeznék, leginkább úgy, hogy az adott tagállam erre mentességet kaphat az irányelv hatálya alól. Ilyen kivétel azonban a gyerek- és hírműsorokra egyáltalán nem vonatkozna. (Brüsszeli tudósítónktól)
